November közepén jöhet a bejelentés az új jobboldali radikális párt megalapításáról – értesült lapunk. Forrá-saink azt mondták, jelenleg a szervezet jogi bejegyzése zajlik, de néhány nap és minden tisztázódik. Úgy tudjuk, a jövő évi választásokon is el akarnak indulni. Mindenesetre a magát új jobboldalnak is nevező szerveződésnek nem lesz könnyű dolga, hiszen a 2018-as megmérettetésen csak úgy lesz bármire is esélyük, ha képesek országos listát állítani. Ehhez legalább kilenc megyében és a fővárosban, a 106-ból huszonhét egyéni választókerületben önálló jelöltet kell indítaniuk.
VAN IDŐ A PARLAMENTBE JUTÁSRA
A nemsokára megalakuló szervezetben nem gondolnak arra, hogy tavasztól rögtön parlamenti pártként dolgozhatnak, hiszen kicsi az esély arra, hogy elérjék az ötszázalékos küszöböt. „Viszont a Jobbik 2003-as párttá alakulása után is csak hét évvel tudott bejutni az Országgyűlésbe, tehát nem katasztrófa, ha ez most nem jön össze nekünk. A Jobbikban nagyon sokan csalódtak, rengeteg visszajelzést kapunk, hogy opportunistának, a radikalizmus elárulóinak tartják Vona Gáborékat, s egy új jobboldali pártot szeretnének” – mondta lapunknak egy neve elhallgatását kérő, az Erő és Elszántságért dolgozó aktivista. Hozzátette: még nem nagyon foglalkoztak a jövő évi parlamenti választással, hiszen a pártszervezésre koncentrálnak.
Ettől függetlenül, ha lesz országos listájuk, lényeges cél lehet az egy százalék elérése, ez már állami támogatás elnyerését is jelentené.
ERŐ ÉS ELSZÁNTSÁG MOZGALOM
Az új szervezet létrehozásáról már hónapokkal ezelőtt elvi döntés született, júliusban Vecsésen létrehozták az Erő és Elszántság Mozgalmat. Az alapítók között ott van a Betyársereg vezetője, Tyirityán Zsolt és a fiatalokból álló, szélsőjobboldali Identitárius Egyetemisták Szövetsége (Identitesz). A vecsési esemény nagy médiavisszhangot kapott, s botránytól sem volt mentes. Ugyanis az eredetileg ugyancsak alapítónak jelentkező érpataki polgármester, Orosz Mihály Zoltán meggondolta magát és mégsem csatlakozott Tyirityánékhoz, inkább egy másik szervezet létrehozását jelentette be. Egyúttal le is neonácizta a Betyársereg vezetőjét, amit utóbbi rögtön vissza is utasított. Tyirityán ezt a stigmát lapunknak adott szeptemberi interjújában is cáfolta. Azt mondta, nem kellett szakítaniuk a szélsőséggel, mert „korábban sem voltunk se fasiszták, se nácik, se hungaristák”. Szerinte ezek a politikai kategóriák idejétmúltak és nem támaszthatók fel.
MAGÁRA HAGYOTT JOBBIK-TÁBOR
Mindenesetre az egyértelmű, hogy a létrejövő párt a radikális jobboldalon akar magának szavazókat keresni. A Jobbik ugyanis mára a néppártosodásával, a baloldali szavazók megcélzásával teljesen üresen hagyta ezt a térfelet. Az Erő és Elszántságnak már több helyi alapszervezete is alakult, a Betyársereg vezetője pedig az elmúlt hónapokban nyakába vette az országot, hogy vidéki bázist építsen. Információink szerint sok volt jobbikos csatlakozott az alakuló szervezethez.
Borítófotó: Vona Gábor (jobbról a második) a nemzeti radikális szervezetek együttműködését jelentette be Tyirityán zsolttal (balról a második) 2009-ben. azóta vona szakított a radikalizmussal, tyirityánék a csalódott jobbikosokra is hajtanak (Németh György/MTI)