Új katonás trend

Mátrix
Néhány éven belül több mint ötvenezer fős lehet a Magyar Honvédség, és további technikai fejlesztésekre, valamint strukturális változásokra is számíthatunk.

Nagyobb létszámra van szükség a Zrínyi 2026 haderőfejlesztési program végrehajtásához. Ezzel indokolta a minap megkezdődött parlamenti vitában Németh Szilárd államtitkár a honvédelmi tárca legújabb bővítési javaslatát. Az ellenzék által természetesen hevesen támadott elképzelést hamarosan elfogadhatja a Ház, s így egyaránt tovább növelhetik a tiszti, az altiszti és a legénységi keretet, rögzítve utóbbiak maximális arányát az összlétszámhoz képest. Kevesebb lesz viszont a polgári állományba tartozó státus.

Úgy tudjuk, a már elkezdődött program elnevezésében is jelzett évre a teljes létszám elérné a 37 650 főt. Érdemes felidézni: 2010-ig 29 ezer főre esett vissza az engedélyezett létszám. Emellett a minisztériumi szándék szerint jelentősen, a jelenlegi nyolcezerről húszezerre bővülne az önkéntesek köre is. Összehasonlításképp: nyolc éve 17 tartalékos katonája volt a honvédségnek. Vagyis volt, illetve van honnan visszaépíteni a rendszert.

De nem pusztán számokról, immár szervezeti észszerűsítésekről is szó van. Benkő Tibor miniszter egy minapi székesfehérvári programon kiemelte: januártól átalakul a Magyar Honvédség parancsnoki struktúrája. A vezetést a Magyar Honvédség Parancsnoksága venné át, amely a budapesti Honvédelmi Minisztériumból Székesfehérvárra költözne. Erről azonban külön törvénymódosításnak kell rendelkeznie, ami egyelőre nem került az Országgyűlés elé. Ezzel mindenesetre felszámolnák a tárca és a honvédség integrációját, amelyet tizenhat évvel ezelőtt folytattak le.

Egy másik alkalommal Benkő a már elért eredmények között említette az újraindult hazai pilótaképzést, ráadásul az eddig beszerzett négyen túl további négy ehhez szükséges repülő beszerzése van folyamatban. Egy háttérbeszélgetésen a miniszter beszámolt arról is: a haderőfejlesztésben az volt a prioritás, hogy korszerű ruházatot és fegyvereket adjanak a katonáknak, ezért elindult a „digitális katona program”. A modernizálás során fontos szempont, hogy az eszközök többségét itthon állítsák elő: egy kiskunfélegyházi üzemben hamarosan megkezdődhet pisztolyok, géppisztolyok, gépkarabélyok gyártása.

A következő években folyamatosan nő majd a védelmi kiadásokra szánt költségvetési forrás, kevesebb mint tíz esztendő alatt ugyanis el kell érni a kétszázalékos költségvetési arányszámot. Erre tett ígéretet ugyanis a NATO-nak, illetve az Egyesült Államoknak a kormány. Benkő az észak-atlanti katonai szövetség október eleji brüsszeli tanácskozásán jelezte: hazánk a szárazföldi erők mintegy tíz százalékát folyamatosan külföldi békeműveletekben tartja, ami kiemelkedően nagy aránynak számít. Bejelentette azt is, hogy kiképzőket biztosítunk a most induló iraki misszióhoz, ezzel a migrációs krízis kiváltó okainak a csökkentéséhez járulunk hozzá. Jelen állás szerint egyébként négy földrészen és tizennégy országban mintegy ezer magyar katona vesz részt fegyveres műveletekben, akik mellett több mint háromszáz katona Magyarországon lát el készenléti szolgálatot.

Visszatérve az ellenzéki kifogásokra: a szakmailag is fésületlen kritikák élét igencsak csorbította politikailag az LMP-s Demeter Márta „fiaskója”. A politikus azzal vádolta meg a kormányt, hogy honvédségi géppel szállították haza Orbán Viktor lányát Ciprusról. Hamar kiderült: névrokonról, konkrétan egy külszolgálaton lévő százados lányáról van szó, valamint egy teljesen törvényes eljárásról. Az ügyben az ellenzéki sajtó is leszerepelt.

 

Borítófotó: honvédségi bemutató. Az utánpótlás is biztosított

Ezek is érdekelhetnek

További híreink