ENERGETIKA
A Marcellus Shale, az USA egyik legnagyobb palagázmezője alig háromórányi autóútra van New Yorktól. Mégis, a metropoliszban működő két gázszolgáltató új fogyasztók tömegeit volt kénytelen elutasítani, mert nem tudja garantálni a biztonságos ellátást – írja a Wall Street Journal (WSJ). Az Egyesült Államok fuldoklik az óriási földgázmennyiségben, amelyet az utóbbi években az ország területén az új, kőzetrepesztéses (fracking) technológiával a felszínre hoztak. Mégis nagyon sok településen hiány van ebből a nyersanyagból, mint például az említett New Yorkban is. Gáz van, csak nincs meg hozzá az infrastruktúra, a vezetékrendszer, amellyel a fűtőanyagot eljuttathatják a fogyasztókhoz.
KÜLGAZDASÁGI FEGYVER
Igaz, a kétlépcsős koncepció, hogy az USA először legyen nagyjából önellátó szénhidrogénekből, kőolajból és földgázból, majd váljon a világ egyik legnagyobb exportőrévé, nem új. Akkor erősödött fel ez a gondolat, amikor az ezredforduló táján elkezdtek jelentős mértékben megváltozni a világban az erőviszonyok. Ezt elsősorban a kínai térhódítás generálta. Az ázsiai óriás vásárlóerő-paritáson számított GDP-je napjainkban már meghaladja az Egyesült Államokét.
Kiváltképpen Donald Trump amerikai elnök és csapata karolta fel a szénhidrogén-dominancia gondolatát. Ennek esetleges megvalósulásával remélik hosszú ideig fenntartani az USA-nak a világban betöltött meghatározó szerepét. Azaz a gáz és az olaj elsősorban a külgazdaság-politika eszköze lett, kevésbé szánták a belföldi ellátás javítására.
SZŰK KERESZTMETSZETEK
Tavaly az Egyesült Államok földgáztermelése csaknem másfélszeresével haladta meg a 2008-as szintet. Ez azonban nem segít a jobb belföldi ellátásban, mert a meglévő csővezetékek már több évtizedesek, gyakran elégtelen kapacitásúak ahhoz, hogy kiszolgálják a megnövekedett fogyasztói igényeket. A hirtelen, koordinálatlanul felfuttatott kitermelés oda vezetett, hogy roppant mértékű túlkínálat keletkezett. Texasban, Midland városa közelében az egyik gázkereskedelmi csomóponton olyan mennyiség halmozódott fel, hogy a gázár átment negatívba. Azaz a termelőknek még mindig jobban megérte úgy „eladni” készleteiket a fogyasztóknak, hogy még ők fizettek az átvevőknek, mint hogy elégették volna a levegőben, ami nagyobb költségekkel és akár környezetszennyezési bírsággal is járhatott volna.
A gázellátási rendszer, a megfelelő csövek hiánya vad ármozgásokat eredményezett. A kanadai határ mellett lévő, Washington állambeli Sumasban ez év márciusában egy betörő hideghullám, párosulva egy közeli vezetékrobbanás okozta technikai gondokkal, a régióban átlagosan felszámított 7 dollár körüli gázegységárat (egymillió BTU-mennyiségre számolva) 200 dollárra hajtotta fel.
TILTAKOZÁSOK
Hozzájárul az ellátási problémákhoz a Trump-kormányzat ellentmondásos viszonyulása a levegőtisztasági kérdésekhez. A környezettudatos, észszerű klímavédelmi politikát követelő mozgalmak a kabinet szénbányászatot pártoló intézkedései miatt kudarcot vallottak. Talán ez is előmozdította, hogy ezek a szervezetek más célpontokat keressenek, így most a gázvezeték-építéseket támadják azok feltételezett környezetkárosító hatása miatt. A tiltakozások különösen az ország északnyugati, csendes-óceáni térségében és a New York-i régióban erősödtek fel. Még a földgáz- és olajipar hagyományos központjában, Texasban is sikerült meggátolni egy csaknem nyolcszáz kilométer hosszú cső megépítését. A vezeték földgázt hozott volna Houstonba és körzetébe, ahol mintegy négymillióan laknak.
Így a repesztéses technológiával dolgozó vállalkozásoknak egyszerűbb eladni a földgázt az exportra cseppfolyósító cégeknek, mint a belföldi fogyasztóknak. Hatályban van egy 99 éves törvény is, amely megtiltja a tartályhajókat üzemeltető külföldi gázszállító vállalatoknak, hogy az Egyesült Államokon belül fuvarozzanak gázt vagy cseppfolyósított földgázt (LNG). Az USA-nak nincs is saját LNG-szállító flottája, mert ezek a bonyolult technológiával felszerelt hajók egyenként több száz millió dollárba kerülnek. Olcsóbb őket Ázsiában megépíteni. Így fordulhat elő, hogy az Egyesült Államok északkeleti partján, New England hat szövetségi államában élők kénytelenek cseppfolyósított földgázt vásárolni Trinidad és Tobagótól, sőt akár még Oroszországtól is.
A Warren Buffett megavállalkozásához, a Berkshire Hathawayhez tartozó egyik ingatlancég igazgatója, Mark Nadler panaszkodik, hogy New York körzetében sokkal nehezebb eladni az olyan házakat, lakásokat, amelyekben a megfelelő vezetékrendszer híján nincs földgáz. A Consolidated Edisonnak, az USA egyik legnagyobb energiaipari vállalkozásának a találékony mérnökei már készülnek a „csövek nélküli gázvilágra”. Saját gázfejlesztő gyárat építenek, amely komposztból, élelmiszer-hulladékból állít elő fűtőgázt. Ezt sűrítik, palackozzák, s egy 180 különleges teherkocsiból álló flottával fuvarozzák a New York körzetében lakó vásárlóikhoz.
KÜLPOLITIKAI KÖVETKEZMÉNYEK
Egyelőre nem érzékelhető, hogy a washingtoni adminisztráció nagyobb erőfeszítést tenne a lakossági gázfogyasztók jobb ellátása érdekében. A Trump-kormányzat számára a prioritás továbbra is a globális befolyás megőrzése. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) felmérése szerint néhány éven belül az Egyesült Államok lehet nemcsak a legnagyobb kőolaj- és földgázkitermelő, de a legnagyobb -exportőr is. A szervezet előrejelzése alapján 2023-ig az ezen energiahordozók iránt tovább növekvő igényt két importáló ország, Kína és India határozza majd meg. Ez idő szerint Washington Pekinggel kereskedelmi háborút vív, és Újdelhivel is romlik a viszonya.
A folyamat nemzetközi kihatása ellentmondásos. Erősen hathat az USA Közel-Kelettel, Latin-Amerikával kapcsolatos politikájára. Van esély rá, hogy elsősorban a közel-keleti olaj-, gáztermelő államok, amelyeket Irán kivételével az Egyesült Államok szövetségeseinek lehet tekinteni, szembefordulnak Washingtonnal, amely pártfogóból, nagy fegyverszállítóból átalakulhat üzleti versenytárssá. Ez a folyamat fejeződik ki a szaúd-arábiai külpolitika érzékelhető változásában, amelynek során Rijád egyre intenzívebben fordul új, potenciális szövetségese, Moszkva irányába.
