A status quo egy latin kifejezés; azt jelenti, hogy zűrzavar, amelyben ülünk – mondta egyszer Ronald Reagan. Fél évvel a Fehér Házba költözése után már látszik, hogy Donald Trump megfogadja szellemes elődje tanácsát, s nekiáll a status quo átalakításának. Az más kérdés, hogy a változtatások során a zűrzavar esetenként fokozódik. Az újítások az elnök bírálói szerint megrengetik az amerikai hatalommegosztás, a fékek és ellensúlyok több évszázados, az alkotmányban rögzített rendszerét. A vádak túlzók. Trump sok területen hoz látványos változásokat az USA hatalmi gépezetében, azonban szó sincs arról, hogy olyan válsághelyzet alakulna ki, mint a múlt század hetvenes évei elején, amikor Richard Nixon elnököt a Watergate-botrány kapcsán perbe akarták fogni és leváltani. Még arról sem beszélhetünk, hogy a republikánus vezető az elnöki jogkörök olyan mérvű kiterjesztésére törekedne, mint a múlt században a két Roosevelt (Theodore és Franklin Delano), vagy később Nixon.
Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a helyzet idilli lenne. A Bloomberg hírügynökség legutóbbi felmérése szerint Trump népszerűsége az Egyesült Államok történelmében az egyik legalacsonyabb értéket mutatja: 41 százalékos a támogatottsága. Ám ez nem jelenti azt, hogy az ellentábor, a demokraták vonzóbb alternatívát kínálnának. Az ABC News és a Washington Post minapi közvélemény-kutatásának eredménye lesújtó rájuk nézve; az ország lakosságának mindössze 37 százaléka véli úgy, hogy a demokrata párt „kiáll valami fontos ügyért”.
Trump az általa merevnek, korruptnak és begyöpösödöttnek gondolt washingtoni elit megtörésével kampányolt. A hosszú évtizedek alatt kialakult rendszer megreformálása azonban nem egyszerű. Tekintsük át azokat a folyamatokat, amelyekben az elnöknek „javulnia” kell a hatékonyabb kormányzás érdekében.
KÉZI VEZÉRLÉS
A törvényhozásban zavart keltett az új stílus. A tweetpolitika, az erősödő kézi vezérlés, az ellentmondásos elnöki rendeletek. Felborult az a gyakorlat, hogy az elnök mögött egységesen sorakozott fel a pártja, esetünkben a republikánusok. Ez azért lenne fontos, mert ha Trump maga mögé akarja állítani a gazdasági élet szereplőit, mindenekelőtt a vállalkozásokat, akkor minél előbb keresztül kell vinnie a törvényhozáson az adóreformot és a munkaerőpiac átalakítását. Ehhez erős párttámogatás kell.
Kockázat a következetlenség is. Trump egyik legnagyobb nemzetközi negatív visszhangot kiváltó döntése a párizsi klímaegyezményből való kilépés volt. Aztán később folyamatosan érkeztek olyan jelzések, hogy ez mégsem végleges. Az elnök közvetlen környezete is megosztott a kérdésben. Rex Tillerson külügyminiszter, Ivanka Trump, az első számú vezető lánya a bennmaradást szorgalmazza, míg Scott Pruitt, a környezetvédelmi ügynökség (EPA) Trump által kinevezett elnöke a klímaegyezmény ádáz ellenfele.
Rizikó az is, hogy az új amerikai külpolitikai doktrína hatásai kikerülnek a Fehér Ház kontrollja alól. Az „America First” (Amerika az első) elv mentén történő működéssel az Egyesült Államok szövetségeseinek és a nem baráti országoknak a bizonytalansága is fokozódik. Az eredmény: új politikai-gazdasági szövetségek jönnek létre, a régiek megváltoznak. Európát kétszeres impulzus éri, egyfelől Nagy-Britannia kilépése az EU-ból, másfelől az Egyesült Államok új alapokra helyezett kapcsolatrendszere, a transzatlanti kereskedelmi egyezményről folyó tárgyalások leállítása.
A nemzetközi diplomácia furcsaságai-hoz sorolják, hogy Trump ellátogatott Szaúd-Arábiától Franciaországon át Lengyelországig egy sor olyan államba, amely az amerikai külpolitika, katonai stratégia szempontjából fontosságban egy nagyságrenddel lejjebb áll, mint az USA fő szövetségese, Nagy-Britannia. Trump eddig mégis elkerülte Londont, és a New York Timesnak július közepén adott interjúban sem említette odautazási tervét, kitérve az egyenes válaszadás alól. A londoni vizit már csak azért is fontos lenne, mert a brexittel tovább erősödik az amúgy is szoros brit–amerikai kapcsolatrendszer.
NEM ÜZLET
A globális játszma további olyan nagy szereplőivel való viszony sem egyértelmű, mint Kína és Oroszország. A napokban derült ki, hogy a G20-csúcson volt egy második Trump–Putyin-találkozó is, amelynek a tartalmáról az amerikai elnök – miután hosszú ideig tagadta a megbeszélést – ellentmondásosan nyilatkozik. A G20-csúcs rendezőinek sajátos ültetésrendje folytán Trump a japán miniszterelnök angolul nem tudó felesége és az argentin elnök – angolul ugyan beszélő, de vajmi kevés közös témával előhozakodó – neje közé került. Trump erre is utalhatott, amikor azzal indokolta a Putyinnal folytatott második eszmecserét, hogy felállt a vacsoraasztaltól és átment a szemben lévő oldalra, ahol felesége, Melania ült az orosz elnök mellett – és természetesen szóba elegyedett Vlagyimir Putyinnal.
Kínától a hivatalba lépő amerikai elnök azt várta, hogy a kereskedelmi problémák rendezése fejében Peking hatékonyan lép fel Észak-Koreával szemben. A kínai vezetés azonban stratégiában, nem pedig „üzletekben” gondolkodik, így esze ágában sincs egyre erősödő befolyását a csendes-óceáni térségben áruba bocsátani.
Borítófotó: Carlos Barria / Reuters