Martin Selmayr, Jean-Claude Juncker kabinetfőnöke és Michel Barnier, az EU brexitügyi főtárgyalója nagyon rosszban van egymással. A szálakat a háttérből mozgató berlaymonti szörny, ahogy a német Selmayrt emlegetik (Juncker is így hívja alkalmanként), még a 2014-es európai bizottsági (EB) elnöki kampány során zokon vette, hogy Barnier is indul. Végül védence, Juncker futott be. Aztán Barnier-ből az EU kereskedelmi ügyekért felelős biztosa lett, s őt bízták meg a brit kilépési tárgyalásokon való részvétellel. Selmayr már a kezdet kezdetén ellenezte ezt.
HIVATALI KÖTELESSÉG
A brüsszeli Darth Vadernek – hogy egy másik becenevét is megemlítsük – kiváló politikai ösztönei vannak. Pontosan tudta, hogy Barnier nem adja fel, s Juncker mandátumának a lejárta után, 2019-ben ismét megpróbálkozik majd az elnöki poszttal. Selmayr tisztában van azzal is, hogy Barnier-nek mondhatni hivatali kötelessége végigturnézni a brexit kapcsán a tagállamokat, valamint a különböző szintű és rangú uniós intézményeket.
Remek alkalom ez arra, hogy kapcsolati tőkéjét gyarapítsa és támogatókat szerezzen a kampányához. Selmayr jövőbeli terveiről nem sokat tudni, de nem lenne meglepő, ha szeretné megismételni a korábbi sémát: keresni egy súlytalan jelöltet, akit a háttérből támogathat és irányíthat, ahogy ezt most Junckerrel teszi. Barnier ennek nyilvánvalóan az útjában áll. Valószínűnek látszik, hogy az EB mostani elnöke nem indul újra a megbízatásért. A lehetséges utódok között Christine Lagarde-ot, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelenlegi első emberét emlegetik.
HOL VAN ITT A SIKER?
A brüsszeli hatalmi játszmák önmagukban is érdekesek, most azonban ennél sokkal többről van szó. A brexit az EU fennállásának egyik legnagyobb kihívása. Az uniónak elemi érdeke, hogy a britekkel megmaradjon a jó viszony, ha már egyszer a kilépés mellett döntöttek. Világos az is, hogy a sikeres brexit Barnier-nek is alapvető érdeke – csak így tud eséllyel indulni a bizottság irányítói posztjáért. Selmayr az Angela Merkel által vezetett CDU tagja. A német érdek legbefolyásosabb brüsszeli képviselője. Nagy kérdés, hogy Berlin miként szeretné kihasználni London távozását a klubból. Az EU szétesése, az eurózóna meggyengülése súlyos csapás lenne a németeknek. Így sokan tartanak attól, hogy ettől félve példát akarnak statuálni a britekkel, szeretnék örökre elvenni a tagállamok kedvét az ilyesmitől. Ebből kiindulva nyilvánvalóan teljesen mást jelent a „sikeres” brexit Londonban és Berlinben-Brüsszelben. Már ha egyáltalán ebben az értelemben lehet sikerről beszélni, hiszen a szigetországiak kilépése az EU eddigi legnagyobb kudarca: a kontinens második legerősebb gazdaságát nem sikerült bent tartani az integrációban.
Brit lapok forrásai szerint az utóbbi időben szinte minden brexittel kapcsolatos dokumentumon, kiszivárogtatáson ott található Selmayr keze nyoma. London elkezdett rájönni arra – ami persze a kabinetfőnök célja –, hogy Barnier ide vagy oda: a nagy hatalmú bizottsági ember megkerülhetetlen tényező lett a brit kilépéssel kapcsolatban is. A szigetország sajtója arról is beszámolt, hogy Selmayr panaszkodott a brüsszeli brit diplomatáknak: Nagy-Britannia titkosszolgálatai figyelik őt. Ez egyébként mondhatni üzemszerű, tulajdonképpen az a csoda, hogy Selmayr ezen csodálkozik.
A FRANCIA ÉRDEK
Vannak olyanok is Brüsszelben, akik viszont azon álmélkodnak, hogy egyáltalán felvetődik a Selmayr–Barnier-konfliktus. Szerintük a kabinetfőnök habitusánál és pozíciójánál fogva mindenbe beleüti az orrát, úgy érzi, hogy minden hozzá tartozik. Így természetes, hogy a brexitet is megpróbálja az ellenőrzése alá vonni, amennyire csak lehetséges.
Paradoxnak tűnő módon Párizs viszont jól járhat a britek távozásával – így Barnier esetében valóban beszélhetünk arról, hogy érdeke a sikeres kilépés. Az EU megroggyanásától tartó Németország ugyanis kénytelen szorosabbra fűzni az integrációt az eddig kissé lesajnált franciákkal. Emmanuel Macron francia elnök ezt igyekszik kihasználni, amikor a német kényszert az együttműködésre fiskális unióvá akarja konvertálni. Berlin azonban soha nem fog belemenni abba, hogy adófizetői pénzéből stafírozzák ki a gyengélkedő francia, olasz vagy spanyol gazdaságot. Épp elég volt nekik a görög kaland – abból is láttuk, hogy mi lett. A német fiskális szigor modellje egyszerűen nem működik Európa déli felén.