Törpepártok kusza világa

Mátrix
KIS FORMÁCIÓK  | Közös Magyarország Mozgalom, Új Kezdet Párt és Polgári Világ – csak néhány újabb párt az alapvetően balliberális térfélen. A kis pártok egy része augusztus 20-án „robbanna be” a köztudatba.

Mondhatni, nincs új a nap alatt. Ahogy 2010 óta szinte minden évben, általában valamilyen nemzeti ünnephez kapcsolódóan, illetve valamely kormányzati intézkedéssel vagy bejelentéssel szembehelyezkedve, ismét összellenzéki tüntetés lesz a Szabad Sajtó úton. A helyszínválasztás ezúttal is szimbolikus, hiszen a kormány feltételezett sajtóellenes intézkedései ellen tiltakoznának a szónokok. Az augusztus 20-i megmozdulás egyúttal kiváló alkalom az érintetteknek arra is, hogy az aprócska és a kissé már nagyobb szerveződések, amelyek önmagukban csupán a nyilvánosság igen kis szeletét képesek kihasítani még a velük szimpatizáló médiumoknál is, végre porondra léphessenek.

Márpedig a választások közeledtével ugrásszerűen megnőtt a különböző alakulatok száma, többen pártot is alapítottak, a toborzás pedig inkább kevesebb mint több sikerrel, de folyamatosan zajlik. Állítólag.

CSEKÉLY ÉRDEKLŐDÉS

Kezdjük ott, hogy Gulyás Márton aktivista a CEU-ügy és a civiltörvény nyomán kialakult, pár napig ezreket vonzó budapesti megmozdulások élére állva, egyúttal tudomásul véve, hogy a reménybeli kormányváltáshoz karcsú tematikát fed le Soros György intézményeinek és szervezeteinek védelme, mozgalmat hirdetett, mégpedig az igazságosabb választási rendszerért. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a minden konkrétumot nélkülöző felvetés nem talált túl nagy befogadókészségre az ellenzék parlamenti pártjai részéről, lévén a jelenlegi szisztéma átszabása nem feltétlenül jelentene több parlamenti helyet a számukra. Annak dacára, hogy Gulyásék a Közös Ország Mozgalom első promóciós videójához olyan arcokat szereztek meg, mint Csintalan Sándor a HírTV-től, a jobbikos Pörzse Sándor és egykori párttársa, az újfent antiszemitázó-fenyegető, emiatt botrányba kavarodó Zagyva Gyula, vagy éppen a korábban szintén igen aktív Tanítanék Mozgalom jelenlegi vezéralakja, Törley Katalin.

Akkoriban, még a nyár elején az egykori krétakörös mozgalmár azt ígérte, hogy augusztus 20-án egyfajta fórumot szerveznek a Kossuth térre, ahol a téma szakértői és a „demokratikus” pártok közösen kidolgozhatják a részleteket, majd fokozzák a tevékenységüket. Akár polgári engedetlenségi akciókkal is megpróbálják legyűrni, illetve arra kényszeríteni a kormányt és a parlamentet, hogy törvényesítse az általuk elképzelt voksolási szisztémát.

Ez az ötlet egyértelműen elhalt, legalábbis azóta sem hallunk róla, s a csoportosulás Facebook-oldala is legfeljebb sajtóhírek másodközlésére szorítkozik, csekély érdeklődéssel.

Gulyásnak kapóra jöhet, hogy Juhász Péter Együtt-vezér és Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje egy az utóbbi által vezetett zuglói önkormányzat közelében készített videóval meghirdette az augusztus 20-i programot. Mint a felvételen fogalmaznak: „Óriásit fogunk tüntetni.” Természetesen ott lesz a nemrég Felcsútra szerény érdeklődéssel demonstrációt szervező ex-LMP-s Vágó Gábor is, aki mostanában az állami vezetők fizetéscsökkentéséért kampányol, valamint az ellenzék új sztárja, a KDNP-ben hivatali teendőket ellátott, a pártot elhagyó Lukácsi Katalin.

Vagyis ismét rendkívül színes lesz a paletta. Lapzártánkig ugyan nem jelezte részvételét a szintén párttá lett Momentum Mozgalom, de aligha maradnak távol egy ilyen eseménytől. 

Kétséges azonban a DK részvétele, lévén Juhász Péter fő szervező 2014-ben éppen az exkormányfő miatt szedette le magát a közös listáról, és Gyurcsányék köréből sem érkeznek az újabb és újabb ellenzéki formációk iránti lelkesedésre utaló megnyilvánulások. Fel-feltűnnek az ilyen eseményeken a Bokros Lajos által gründolt MoMa, azaz a Modern Magyarországért Mozgalom arcai, konkrétan maga a volt pénzügyminiszter, bár ő a különböző választási alkudozások során inkább Gyurcsányék felé szokott húzni, így elképzelhető, hogy ezúttal szolidaritásból távol marad.

GÉMESI ÉS PUKLI IS KÉSZÜL

Aztán próbálkozik az egyre zűrzavarosabb ellenzéki térfélen Gémesi György gödöllői polgármester Új Kezdet elnevezésű pártja is. Ők éppen a parlamenti bejutási küszöb környékén lavírozó LMP-t találták meg mint lehetséges szövetségest. Gémesi Hadházy Ákossal, a Lehet Más a Politika társelnökével a napokban a HírTV-ben értekezett az együttműködés lehetőségeiről. Arra jutottak, hogy tovább tárgyalnak, „viszonylag gyorsan” pozitív következménnyel – vont mérleget a polgármester. Egy biztos: az MSZP-t és a többi, a 2010 előtti időszakhoz kötődő formációt mint potenciális szövetségest már mindketten kizárták, ilyen formában egy platformon vannak a Momentummal és az Együtt-tel. Felmerült persze, hogy Gémesi György is kifejezetten az említett korszakhoz tartozik bizonyos szempontból, ám Hadházy erre annyit mond: a gödöllői polgármester kifejezetten jó dolgokat csinált.

Kissé elfelejtődött, de Pukli István szintén alapított pártot. Ő a már említett Tanítanék Mozgalom frontembereként tevékenykedett, s a zuglói Teleki Blanka Gimnázium igazgatójaként kvázi nagy reménysége volt a kormányváltásért szurkoló, csodaváró balliberális véleményformálóknak. Szinte naponta járt az ATV-be, mostanra azonban nem is hallani róla, eltűnt a közéletből. A neten ugyanakkor egész aktív a Polgári Világ néven szintén a kiábrándult Fidesz-támogatókra hajtó csoportosulás. Jelszavuk – Magyarország-vízió 2022 – viszont utalhat arra is, hogy nem feltétlenül a jövő évi választással számolnak a maguk részéről. Pukli mindenesetre búcsúzik az igazgatói széktől. Helyére egyelőre hárman pályáztak, a kinevezésről pedig hamarosan döntés is születhet. Az úgynevezett közéleti pályafutás azonban döcögősen indul, a Facebookon még hétszáz követője sincs az új formációnak.

FUTOTTAK MÉG

Sikeresebb a magyar viccpárt, az immár tüntetéseket is szervező Kétfarkú Kutya, nekik csaknem negyedmillió „lájkolójuk” gyűlt össze a legnagyobb közösségi oldalon. A Kovács Gergely vezette csapat is része lenne annak az „új pólusnak”, melynek szükségességét nemrég Juhász Péter vetette fel. A Momentum, az LMP, az Együtt, a Párbeszéd és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt összefogásából megvalósulni tervezett elképzelés azonban egyelőre csak a tervezőasztalon szerepel, az érintettek nem rajonganak érte különösebben. Mindenesetre, miután az éppen újabb belháborúba sodródó MSZP (Botka László miniszterelnök-jelölt leárulózta Molnár Zsolt elnökségi tagot – a szerk.) még nem tisztázta az úgynevezett szövetségi politikáját, a DK pedig kivár, a „2010 előtt nem lejáratódott pártok” összeállása logikus lépésnek tűnik a részükről, már amennyiben be akarnak jutni a parlamentbe.

Az olykor egymással is komoly vitába szálló, aprócska ellenzéki formációk sora egyébként lényegében a végtelenségig folytatható, a teljesség igényével szinte képtelenség számba venni őket. Még az év elején létrejött például az Idős Demokraták Szövetsége, azaz a „nyugdíjaspárt” is, amelynek január óta ideiglenes, elérhetőséget nem tartalmazó honlapján ma is szerepel a felhívás: „Egyelőre kevesen vagyunk, de sokat és hasznosat akarunk tenni, ezért mindenkire számítunk – tagként, támogatóként, szavazó polgárként –, aki a változás/változtatás érdekében tevőlegesen is részt kíván venni »vállalkozásunkban«, aki igényli a politikai és erkölcsi szemléletváltást.” Kabai Tibor az alapítók nevében egy interjúban arról beszélt: kifejezetten rétegpártot akarnak létrehozni, és kizárólag a nyugdíjasokat érintő, nem megosztó témákkal foglalkoznának, mint például a nyugdíj, az egészségügy vagy az időskori diszkrimináció, „amelyekben együtt tud működni a nercbundás rózsadombi hölgy és a falusi, templomba járó nyugdíjas is”.

S ha már idősek és kispártok: a szép-ko-rúakat képviselő Tisztelet Társaságának korábbi, egykor szocialista, később szociáldemokrata húzóneve, Schmuck Andor is készülhet valamire, választások idején legalábbis fel szokott tűnni a közéleti műsorokban. Ez egyelőre várat magára, idei politikai ténykedése kimerült abban, hogy július elején lemosta Horn Gyula sírját.

Borítófotó: Gulyás Márton és csapata. Pár napig vonzották a tömeget (fotó: Pictorial Collective)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink