Több orosz gáz kevesebb pénzért

Mátrix
Szerbia így faragna le a gázimport költségeiből, s az oroszok hajlanak az alkura.

A vajdasági Bánságban lévő udvarnoki föld alatti gáztároló kapacitásának a bővítéséről írt alá egyetértési megállapodást Jelena Burmisztrova, az orosz Gazprom kiviteli ágazati igazgatója és Dušan Bajatović, a balkáni ország állami földgázforgalmazójának, a Srbi-ja-gasnak az igazgatója. Az egyezmény lényege első lépésben egy meg-va-ló-sít-ha-tó-sá-gi tanulmány. Ennek keretében vizsgálják majd, hogy a tároló kapacitását a jelenlegi 450 millió köbméterről megnövelhetik-e 750 millióra – közölte honlapján a Gazprom.

Az udvarnoki létesítmény egyébként az orosz vállalat többségi tulajdonában áll: 51 százaléka a Gazpromé, 49 százaléka a Srbijagasé.

Szerbiának egyre több orosz földgázra van szüksége, s ez mind nagyobb kiadást jelent. A Gazprom adatai szerint 2016-ban kezdett nagyobb mértékben növekedni az igény az orosz energiaforrás iránt, az előző évhez képest 4,3 százalékkal több gázt importált déli szomszédunk. Az idén óriási ugrásra lehet számítani, hiszen január és május között már 42 százalékkal haladta meg a behozatal az előző év azonos időszakában mértet.

A tárolóhely bővítéséről szóló kezdeti megállapodást a Szentpéterváron lezajlott nemzetközi gazdasági tanácskozáson (SPIEF) véglegesítették, ahol ismertették egy másik, Szerbia számára fontos államközi egyezmény tervét is. A kompenzáción alapuló megállapodás lehetővé tenné, hogy az Oroszországból Szerbiába exportált gáz tíz százalékáért a balkáni állam termékekkel fizessen.

Ezzel déli szomszédunk két legyet ütne egy csapásra: kevesebb pénzt költene, ugyanakkor erősítené áruexportját. Erről Branislav Grujić, a szerb–orosz üzleti együttműködési tanács társelnöke számolt be. Ismertette, hogy Szerbia jelenleg 2,1–2,2 milliárd dollár értékben visz be orosz gázt, így az egyezmény előírná, hogy Moszkvának kötelessége 200 millió dollár értékben a balkáni országból árucikkeket importálni.

A megállapodás a külkereskedelem diverzifikálását is ösztönözné. A Szerbiai Gazdasági Kamara és az Oroszország–Szerbia Üzleti Együttműködési Tanács szerint az oroszok a már megszokott, elsősorban élelmiszeripari termékeken kívül mást is vihetnének.

A javaslat tulajdonképpen már tavaly megfogalmazódott, és sikerrel is vette az első akadályt, hiszen a kormányközi tanácskozáson jóváhagyták, s Szentpéterváron most a részletek is körvonalazódtak, és a következő fél évben eljutnak az elképzeléstől a megvalósításig. Ez azt jelentené, hogy már az idén plusz 200-250 millió dollárnyi szerbiai áru indulna Oroszországba.

A kis- és középvállalkozások is re-mény-kednek, hogy ezzel számukra is elérhetőbbé válik az orosz piac.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink