Januárban kisebb botrányt okozott az újságírószakmán belül a Népszava írása, amely arról szólt, hogy kormányzati háttérrel és biztatásra alakulna meg az újságírók kamarája. Csak-hogy nem erről, hanem egy tisztán szakmai szervezetről lenne szó. Lapunk több újságíróval is beszélgetett, akik rálátnak a folyamatokra, de egyelőre nem akartak névvel nyilatkozni.
Egyikük azt mondta, pontosan fordítva van, a politikusoknak nem áll érdekükben lépni, épp a szakmának kellene nyomást gyakorolni a kormányzatra, hogy támogassa az ötletet. Azt is megtudtuk: az újságírói kamara koncepciójáról már voltak szakmai egyeztetések, de egyáltalán nem végleges az a tervezet, amelyet a parlamentnek kellene majd elfogadni, a remények szerint ebben az országgyűlési ciklusban. „A közös terveket, ötleteket át kell beszélni, s a politikai lobbimunkát csak ezt követően lehet elkezdeni” – mondta informátorunk.
Forrásunk szerint az ok prózai, méghozzá az, hogy mára például a művészek, az irodalmárok, a filmesek meg tudták magukat szervezni, nagy érdekvédelmi erejük van, míg az újságírók a rendszerváltás óta képtelenek erre. „Nem állunk ki egymás mellett, a szakmai szolidaritás egyáltalán nem jellemző ránk, a politikai hovatartozás dönt el mindent. Ez a megosztottság az összes hasonló közegben megvan, ami még nem jelenti azt, hogy ne tudnának kiállni az érdekeikért – itt lenne az ideje ezen változtatni” – fejtette ki.
BÉRRENDEZÉS, INGYENES UTAZÁS
A szintén vezető újságíróként dolgozó másik informátorunk részletezte a javaslatokat. Ezek között szerepel az egységes újságíró-igazolvány kiállítása, amely az ingyenes múzeumi belépésen kívül a kamarai tagokat a díjtalan tömegközlekedés igénybevételére is feljogosítaná. A kedvezményes egészségügyi ellátás, üdültetés is szóba került a szakmai fórumokon.
A nemzetközi példák közül követendőnek tartanák a romániait. Ott például a kitüntetett művészekkel együtt az életük során állami díjazással elismert újságírók is nyugdíjkedvezményt kapnak. Ez nálunk nincs így, hiszen csak a sajtómunkásokat érintő Táncsics-díjjal kitüntetettek nem részesülnek ilyen juttatásban, miközben a Munkácsy- vagy a József Attila-díjas művészek havi 120 ezres juttatást kapnak.
Viszont az kétségkívül igaz, hogy az ekhós adózási formával az újságírók is nagyon jól járnak. Ezzel megszűnt az intézményesített adócsalás a szakmán belül, hiszen a kilencvenes évek elejétől-közepétől mindenki számlázott, és külsős szerződésekkel alkalmazták az újságírókat.
Viszont ami ma, aktuálisan kiváló bérkedvezménynek tűnik, az a nyugdíj-megállapításnál hatalmas hátrányt jelent majd. Ugyanis az újságírók az ekhós adózással sokkal kevesebb nyugdíjjárulékot fizetnek, mint más munkavállalók. „Ez egy ketyegő bomba, amelyet szintén hatástalanítani kellene; a kamara erre is alkalmas fórum lehetne” – tette hozzá forrásunk. Azt is elmondta: a kamara ki akarja harcolni, hogy egy bizonyos alapbér alatt senkit se lehessen a sajtóban alkalmazni. A kiadókat adókedvezménnyel is segíthetné az állam, hogy elfogadják kollégáik kamarai tagságát.
NEM KÖTELEZŐ TAGSÁG
Kifejtette: katasztrofális az a helyzet, hogy ma bárki bármilyen végzettséggel lehet újságíró, az ötéves, egyetemi kommunikációs szakos képzés sokszor szinte hátrányt jelent a piacon. Nincsenek tisztázott viszonyok; nagyon sokan úgy lettek újságírók, hogy az utcáról beálltak gyakornoknak. Szerinte szükség lenne végre egy egységes képzési keretre, hiszen a felsőoktatásban a kommunikációs szakokon mindenki azt tanít, amit akar, és leginkább az elméleten van a hangsúly, nem a gyakorlaton. A kamarai tagoktól elvárt lenne egy bizonyos képzettség megléte, viszont a szakmában eltöltött évek tapasztalatát a szervezet figyelembe venné a belépéskor. Tehát nincs szó arról, hogy az újságírói képesítéssel, oklevéllel, diplomával nem rendelkező kollégákat elutasítanák a tagfelvételkor. Viszont a meghatározott szakmai és etikai szabályokat be kell tartaniuk.
Informátorunk hangsúlyozta: nem lenne kötelező a tagság, tehát kisebb blog, de még nagyobb lap is működhetne e nélkül. A különbséget az jelentené, hogy a nagyobb újságoknak más minősítésük lenne, így pedig „az olvasó tudná, hogy milyen lappal van dolga”.
Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének az elnöke lapunk megkeresésére nem kívánt nyilatkozni a konkrét elképzelésekről, hiszen elmondása szerint még nagyon az elején járnak a terveknek. „Együtt gondolkodást szeretnénk az ügyben, ezért a közeljövőben szakmai egyeztetéseket kívánunk összehívni. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a mi mintegy hétszáz tagú szövetségünkben azt a munkát végezzük »kicsiben«, amit vagy amihez hasonlót szeretnénk egy újságírói kamarától is látni, vagy amiről azt gondoljuk, hogy egy hiteles újságíró-szövetségnek el kell végezni” – mondta. Mint sorolta, tagjaiknak évente kétnapos, ingyenes kongresszusokat szerveznek, tavaly nemzetközi konferenciát rendeztek – emellett a Testnevelési Egyetemmel közösen új alapokra helyezték a sportújságíró-képzést, azonkívül sportkönyvkiadást, sportkonferenciákat, honlapokat, kiállításokat támogató pályázatot hirdettek, ugyancsak pályázati rendszerben évente tízmillió forinttal támogatják a magyar sportsikerekről beszámoló külföldi tudósítói utakat. De a sportújságírók szakmai kitüntetési rendszerét is megújították, a díjakhoz pénzjutalmat rendeltek, ösztöndíjjal segítik a munka nélkül lévő vagy nehéz helyzetbe sodródó kollégákat. Azt is mondta: a Nemzeti Színházban évente megrendezik az Év Sportolója Gálát, azaz élővé, láthatóvá és hasznossá tették a szövetség működését, valamint érdekvédő és szakmai tevékenységüket a határon túl, de magyarul alkotó sportújságírókra is kiterjesztették, tagjaik egy része már határon túli kolléga. „Látjuk, hogy sok probléma van a teljes szakmán belül, s nincs összefogás, érdekvédelem, ezért kezdtek el beszélgetni az újságíró-kamara létrehozásáról” – összegzett.
