Huszonketten – többségében tinédzser lányok – haltak meg május 22-én Ariana Grande olasz származású amerikai énekesnő manchesteri koncertjén. Újdonság, hogy a terroristák most először csaptak le direkt erre a korosztályra. Az énekesnő leginkább az általános és középiskolás lányokat vonzza az előadásaira. A bombát akkor hozta működésbe az Iszlám Állam terroristája, amikor vége volt a show-nak, és a nézők kezdték elhagyni a helyszínt. A detonáció a koncertcsarnok előterében történt, a lapzártánkig érkező hírek szerint ötvenkilencen sérültek meg. A bomba felrobbantásának helyéből és időpontjából arra következtethetünk, hogy akár több áldozattal is járhatott volna a merénylet, hiszen az eseményen több ezren jelentek meg.
„Puha célpont” – a szakzsargonban így hívják azokat a helyszíneket, ahol egyszerre nagy tömeg gyűlik össze, és így hatalmas emberáldozattal járhatnak a robbantások vagy a géppisztollyal végrehajtott támadások. Legfőképp népünnepélyek, fesztiválok, rock- és popkoncertek, sportrendezvények lehetnek az ilyen célpontok.
Az iszlám terroristák az utóbbi időben fedezték fel maguknak, hogy a popkulturális rendezvények elleni fellépésük nagyon hatásos lehet. Nem volt véletlen, hogy a 2015-ös párizsi merényletsorozat legtöbb áldozattal járó cselekménye a legendás Bataclan koncertterem elleni géppisztolyos attak volt. Itt nyolcvankilenc fiatal felnőttet mészároltak le az elkövetők az Eagles of Death Metal előadásán.
Tavaly júliusban pedig Bajorországban, Ansbachban egy könnyűzenei fesztivál bejáratánál robbantás történt. A merényletet egy 27 éves szíriai menedékkérő követte el, mert nem kapta meg a menekültstátuszt. A terrorista belehalt sérüléseibe, tizenketten megsebesültek, hárman közülük súlyosan.
A hangszeres zenét vallási megfontolásokból az Iszlám Állam betiltotta a területén, mert Korán-értelmezésük szerint az úgy hat a lélekre, mint az alkohol, és a szent könyvük épp ezért tiltja mindkettőt. A popkultúrát szabadossága miatt egyenesen az iszlám egyik fenyegetésének tartják, ezért háborút is hirdettek ellene. A koncertek, fesztiválok elleni támadásokkal tehát több legyet is ütnek egy csapásra: félelmet keltenek az emberekben, küzdenek a Nyugat kulturális hagyományaival és európaiakat gyilkolnak.
A HAZAI FESZTIVÁLOK SZERVEZŐI IS FELKÉSZÜLNEK
Európa egyik legnagyobb szabadtéri rendezvényén, a Sziget Fesztiválon megerősített biztonsági intézkedések lesznek az idén is. Mindez a Voltra és a Balaton Soundra is érvényes lesz. A külföldi fiatalokat kiváltképp vonzó eseményeken a beléptetéskor az ellenőrzés során személyi igazolványt vagy útlevelet kell bemutatni, ezek számát összekapcsolják a jegyek sorszámával. Így tehát fényképpel is lehet azonosítani a fesztivál résztvevőit, a rendezvények adattárait a nemzetközi bűnügyi rendszerrel szintén összekapcsolják. Tüzetes csomagátvizsgálást és motozást is tartanak majd a bejáratoknál. A helyszíneket a rendőrség biztosítja, de a szervezők a Terrorelhárítási Központtal is kapcsolatban állnak.