Támogatott és „független” indulók

Mátrix
A hódmezővásárhelyi összellenzéki támogatottságú polgármester-jelölt sikere lehet a példa a baloldal és a Jobbik együttműködésére a választásokon. Azonban több választókerületben is sértett, volt MSZP-s jelöltek elindulnak az egykori anyapártjukkal szemben a választáson.

Elég nagy lesz a nyomás a következő hetekben a Jobbikon, hogy álljanak be a közös ellenzéki együttműködésbe. Ennek kiváltó oka Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi független, de az összes baloldali ellenzéki párt és a Jobbik által támogatott polgármesterjelölt győzelme. Ez a presszió már 2016 novembere óta érződik: a Jobbik korábbi ígéretével szemben ekkor nem szavazta meg a Fidesz által a kvótanépszavazás után kezdeményezett alkotmánymódosítást. 

A baloldalon országos szinten komolyan ekkor merült fel igazi érvként, hogy a „radikálisokkal” legyőzhető a Fidesz. Sikeres előzményei már voltak ennek, hiszen Veszprémben és Tapolcán az időközi országgyűlési képviselő-választáson kölcsönös „megnemtámadási szerződést” kötöttek, a jelöltjeik nem támadták egymást, csak a Fidesz–KDNP-t. A Jobbik aztán Szentendrén, a XIV. kerületben és Solymáron sem indított jelöltet az időközi önkormányzati választáson. A Jobbik tehát eddig is mindent megtett az ellenzéki összefogásért, kérdés azonban, hogy az országos választáson feláldozzák-e a kampánytámogatást, a töredékszavazatokat, és visszaléptetnek-e jelölteket a baloldali pártok indulói javára. Ha igen, mit, mely választókerületekben kérnek ezért cserébe támogatást. És persze az is kérdés marad, hogy egy jobbikos szimpatizáns az egyes választókerületekben hajlandó-e például Debreczeni Józsefre, Bauer Tamásra vagy épp Molnár Gyulára szavazni.     

 

SIÓFOKON MAGYAR MÉG BELEFÉRHET

Vagy épp arra a Magyar Györgyre, aki öt éve még betiltotta volna a Jobbikot, most viszont már ő is bevenné őket az ellenzéki összefogásba. 

Siófokon ő indul az MSZP–Párbeszéd jelöltjeként, és a helyi választási bizottság már nyilvántartásba is vette. (A somogyi 4-es választókerületben a fideszes Witzmann Mihály ugyancsak összegyűjtötte az indulásához szükséges ötszáz ajánlást.) Nyilatkozatai szerint azok a helyi „civilek” vették rá az indulásra, akik a siófoki független polgármestert, Lengyel Róbertet is támogatják. Lengyel egyébként, hasonlóan Márki-Zayhoz, nem titkoltan a Jobbikkal szimpatizál.  De a körzetben – a mostani állás szerint – lesz jobbikos induló is, a párt itt Potocskáné Kőrösi Anita főállású alpolgármestert indítja. Az viszont biztosnak látszik, hogy a Simicska Lajos érdekeltségeit perekben képviselő ügyvédet a Jobbik biztosan nem fogja majd kipellengérezni a kampány során. 

 

VESZPRÉMBEN ÉS PÉCSEN LESZNEK CIVILEK   

A baloldal a korábbi hangzatos „civiltámogató” nyilatkozatok ellenére ezért az országban mindössze két körzetben állt be olyan induló mögé, akinek a neve mögött nem lesz ott a pártjaik logója. Hogy a Jobbik beáll-e majd mögéjük, még rejtély.

Mindenesetre a Veszprémben induló balos független Kész Zoltánt már a szomszédvárbeli, ugyancsak időközi győztes tapolcai jobbikos képviselő Rig Lajos is támogatásáról biztosította. Eközben persze lesz jobbikos induló, Varga-Damn Andrea, de az ő kampánya már 2015-ben sem volt elég átütőerejű, legalább is Rigéhez képest nem.    

Kész mellett az egyetlen baloldali „független” induló a pécsi 1-es körzetben rajthoz álló fideszes Csizi Péter kihívója, Mellár Tamás lesz. Őt korábban már hírbe hozták a Jobbikkal és az LMP-vel is, de végül „független” jelölt lesz az MSZP–P támogatásával. 

 

NAGY CSALÓDÁSOK

Érden kicsit zavaros körülmények között derült ki, hogy nem az MSZP pártigazgatója, volt elnöke és frakcióvezetője, Tóbiás József, hanem az egykori SZDSZ-es Csőzik László indul a baloldal jelöltjeként. Ő anno a liberálisok ifjúsági szervezetében „villogott”, de a jobboldali érdi vezetés idején lett alpolgármester, ami nem minden baloldalinál teszi népszerűvé. Most is önkormányzati képviselő, eddig egy helyi civil szervezet színeiben politizált.

Ámde most nem civilként, hanem az MSZP–P színeiben lesz jelölt. Tóbiás visszaléptetésében szerepet játszhatott, hogy ő lett a párt kampányigazgatója, de az szintén megnyugtatóan hathatott rá, hogy ő is befutó helyet kapott a pártlistán. Mindenesetre a szocialistákon belül eluralkodott káoszról tesz tanúbizonyságot, hogy minderről néhány hete még Tóbiás sem tudhatott biztosat, hiszen akkor még ő volt a jelölt.    

Csőzik ellenfele a körzet jelenlegi képviselője, Aradszki András energetikai államtitkár lesz. A jobbikos Vágó Sebestyén – aki most listás képviselő – szintén indul.

 

JÖNNEK A SÉRTŐDÖTTEK

Újpesten, a budapesti 11-es választókerületben, ahogy azt még ősszel megígérte, Horváth Imre függetlenként rajthoz áll április 8-án. Róla tudni kell, hogy jelenleg még ő a körzet MSZP-s egyéni képviselője. Az elődje, Kiss Péter halála miatt kiírt 2014-es időközi választáson nyert mandátumot. Csakhogy az MSZP–DK-megállapodás kihúzta alóla az indulás jogát, miközben négy éve nagy fölénnyel tudott nyerni az erősen baloldali körzetben. Helyette a Gyurcsány-párti Varju László lesz a baloldali jelölt, amit Horváth olyannyira a szívére vett, hogy kilépett az MSZP-ből, most pedig egyértelműen a bosszú vezérli. 

Miskolcon, az 1-es választókerületben éles verseny alakult ki 2014-ben, s most is hasonló csata várható. Az MSZP–DK az egykori jobboldali, Orbán Viktor-rajongóból Gyurcsány Ferenc bizalmasává vált Debreczeni Józsefet indítja. Több sem kellett Fodor Zoltán szocialista önkormányzati képviselőnek, úgy döntött, függetlenként ő is megméreti magát. A politikus egyéni képviselő Miskolcon, 2014-ben 53 százalékos támogatottsággal került a testületbe. Karbantartóként dolgozik a város egyik cégénél, tehát érti az emberek nyelvét. Itt áll rajthoz a Jobbik szóvivője, Jakab Péter is, és újra megméreti magát a körzetben Csöbör Katalin, a Fidesz–KDNP jelenlegi egyéni képviselője.  

Ezek is érdekelhetnek

További híreink