Noha hatalmasat változott az Egyesült Államokban a politikusok tabukhoz való hozzáállása, néhány téma a mai napig fennmaradt. Ezek különböznek a munkahelyeken érvényes viselkedési kódexektől. A munkahelyeken a „szentháromság”, amit beszélgetésekben nagyon tanácsos elkerülni, a vallás, a politika és a szex. Politikuskörökben a „szentháromság” a korrupció, az erőszakos bűncselekmények, valamint a gyermekekkel kapcsolatos szexuális visszaélések. A „felnőtt” szex is jégre viheti az ambiciózus állami, közéleti vezetőket, véleményformálókat. Ugyanakkor nincsenek betonba öntött szabályok, amit az egyiknek elnéztek, azért a másikat a média keményen meghurcolja. Persze ez a mindenkori politikai érdekek, célok, erőviszonyok – és az adott politikus személye, karizmája – függvénye.
AZ ORAL OFFICE
Klasszikus példa erre a kettősségre John F. Kennedy, az Egyesült Államok 1963-ban meggyilkolt elnöke és egyik utóda, Bill Clinton. Noha Kennedynek gyönyörű felesége volt, Jacqueline Lee Bouvier, mégis meglehetősen gyakran lépett félre. Románcát a modern kor szexszimbólumával, Marilyn Monroe-val nyílt titokként kezelték, ami különösképpen nem hatott ki politikai karrierjére. Pedig Kennedy terjesztette ki a vietnami háborút, robbantotta ki a kubai válságot (partraszállás a Disznó-öbölnél, majd a szovjetekkel a rakétakrízis, amikor sok elemző szerint a világ a legközelebb került az atomháború kirobbanásához).
Bill Clinton már nem volt ilyen szerencsés. Monica Lewinskyvel, hiszen a fehér házi gyakornoklánnyal fenntartott szexuális kapcsolatába csaknem belebukott. (Főleg azért, mert tagadta a kapcsolatot, vagyis hazudott.) Igaz, ennek az afférnak is volt globálpolitikai eleme, ugyanis elterjedt, hogy 1999-ben az Egyesült Államok döntésében, hogy bombázással töri meg a szerbiai Milošević-rezsimet, közrejátszhatott az a szempont, hogy a média figyelmét másra tereljék. A Fehér Ház elnöki dolgozószobájára, az Oval Office-re a Clinton-kritikus sajtó ráragasztotta az Oral Office gúnynevet.
Az elnöki biztonsági szolgálat, a Secret Service egyik, 1998-ban a Fehér Házban szolgált tisztje a demokrata párt 2016-os elnökjelölt-állító közgyűlése elé időzítve jelentette meg könyvét, amelyben intim részleteket közölt Bill Clinton és a gyakornoklány kapcsolatáról. Kiemelte, hogy amikor rajtakapták őket, Monica Lewinskyt áthelyezték a First Lady, Hillary Clinton irodájába. A könyv nyilvánvalóan azt a célt is szolgálta, hogy rontsa a demokraták elnökjelöltségéért sorompóba lépett Hillary Clinton esélyeit.
Nagymértékben kihatottak a mindenkori tabukra az USA belső életében, morális értékrendjében bekövetkezett változások. A hatvanas években a polgárjogi mozgalmak, az afroamerikaiak egyenjogúsítási törekvései, a vallási, morális értékrendet bíráló „ellenkultúra”, Woodstock, az évtized végén a világ első megafesztiválja, valamint a vietnami háború elleni tiltakozáshullám befolyásolták a politikusokat érintő tabuválasztékot is. Ezt fogalmazta meg Bob Dylan 1963-as The Times They Are A-Changing (Változnak az Idők) című ikonikus dala is.
Ahogy a Politico című lap megjegyzi, a múlt század ötvenes éveiben meglévő tabuk, a válás és a szexuális másság helyét a nyolcvanas években átvette a kábítószer-használat, a házastársi hűtlenség vagy valamivel korábban a vietnami háború kapcsán a behívóparancs elégetése. A homoszexualitás időnként felbukkant, ám a politikusok ilyen vonatkozásban való érintettségéről a lakosság nagy része nem tudott.
ÖRÖK TABUK
A tömegtájékoztatási eszközök szerkesztőinek ugyanis megvolt a maga a mindenkor érvényes tabulistája. Amerikában, ha valakit in flagranti rajtakaptak – mint például 1940-ben Sumner Welles magas beosztású külügyminisztériumi tisztviselőt vagy 1964-ben Walter Jenkinst, Johnson elnök tanácsadóját egy férfivécében –, az villámgyorsan, feltűnés nélkül távozott a politikai életből. A nyolcvanas években a változások hatására lépett ki a nyilvánosság elé az első, homoszexualitását felvállaló amerikai politikus, Massachusetts kongresszusi képviselője, Barney Frank.
Gyakorlattá vált a vezető politikusok, elnökök „profilozása” is. A valótlanságok tömegét állító Lyndon B. Johnson és utóda, a „trükkös Ricsi” (Tricky Dicky), Richard Nixon után költözött be a Fehér Házba a „becsületes Ábi” (Honest Abe – Abraham Lincoln, az USA 16. elnöke) egyik szellemi utódja, Jimmy Carter. Ő azzal vált emlékezetessé, hogy választóit biztosította, sohasem fog hazudni nekik. Persze ezt az ígéretét nem tartotta meg, de e tekintetben sohasem érte el a nixoni manipulációk szintjét.
Vannak aztán örök tabuk, mint amilyen a rasszizmus. Valamennyi Otellót játszó, arcát sötétre maszkírozó (blackface) fehér bőrű színész – amennyiben Ronald Reaganhez hasonlóan politikai pályára lépne – számolhatna a tabusértések felett őrködő álszent média elítélésére. Amerikában a mai napig a rassziz-mus csapdájába léphetnek azok a nem afroamerikaiak, akik az arcukat (akár halloweeni bolondozás vagy maskarabáli részvétel céljából) valaha is feketére mázolták. A legújabb blackface-botrány Ralph Northam szenátort szippantotta be, aki 1984-ben, 25 éves egyetemistaként egy jelmezes táncversenyen Michael Jacksonnak öltözve vett részt. A demokrata politikus fejét a leghatározottabban éppen vakbuzgó zelóta párttársai követelték.
II. ERZSÉBET SZÜLETÉSNAPJA
Tabulista persze a nyugat-európai országokban is létezik. Franciaországban egészen a közelmúltig tilos volt a médiának a vezető politikusok szerelmi életéről, félrelépéseiről írni. Nagy-Britanniában tabunak számított firtatni, hogy miért van a királynőnek két születésnapja, a tényleges (április 21.) és a hivatalos (június második szombatja). A The Irish Times írta meg némi malíciával, hogy „másként gondolkodók” maroknyi csoportja három éve figyelmen kívül hagyta ezt a tabut, és II. Erzsébet valódi születésnapját ünnepelte a hivatalos helyett – ami a lap szerint azért alakult így, hogy a kellemetlen áprilisi idő helyett a kellemes június közepi klímában minél szélesebb körben ünnepeljék a királynőt.
Borítófotó: Egy brit fotós beállított képe Marilyn- és JFK-hasonmásokkal. Kennedynek mindent elnéztek
