Miközben az elmúlt hónapokban, hetekben a CEU körül kialakult hisztéria, tüntetéssorozat, Orbán Viktor miniszterelnök brüsszeli meghallgatása alakította a hazai politikai napirendet, elfelejtődött a menedékkérők szétosztásának EU-s terve. A napi politikai harcokat követők számára is a feledés homályába tűnhetett, hogy a témában még 2015-ben Székely László alapjogi biztos fordult beadvánnyal az AB-hoz. Igaz, Székely a migrációs hullám csúcsán, két évvel ezelőtt fogalmazta meg beadványát a több szempontból is vitatható uniós tanácsi döntések miatt. Ám a hamarosan megszületendő alkotmánybírósági határozatnak lehet következménye az újabb, hasonló elven működő európai szabályok magyarországi végrehajtására nézve. Sőt, akár ez lehet a „csodafegyver” a magyar kormány kvótaellenes harcában.
Orbán viktor kalapja
A kormányfő tavaly ősszel, az október 2-i, jogilag sikertelen kvótaellenes népszavazás után minősítette így a Székely-beadvány kérdéskörét. Akkor már az is kiderült, hogy a Jobbik hiányzó voksai miatt a parlamentben elhasalt a referendumot támogató 3,3 millió szavazó akaratát kifejező Fidesz–KDNP-s alaptörvény-módosítás. Ekkor az AB még csak azt rögzítette, hogy vizsgálhatják az ombudsmani beadványt. Ez korántsem volt mindegy, így érthető a kedvező fogadtatás a miniszterelnök részéről, aki egyenesen úgy fogalmazott: „Megemeltem a kalapom, aztán feldobáltam az égbe.”
Hogy mikor döntenek – immár érdemben – a taláros testület tagjai, hivatalosan azóta sem tudni, erről nem született semmilyen közlemény, ám információink szerint bevárják az Európai Bíróság május 10-i határozatát a hazánk és Szlovákia által kezdeményezett perben. Ezt szintén a kvótadöntések ellen indította a kormány. Ennek a procedúrának a tétje nyilván nagyobb, hiszen uniós szinten lesz hatása, s a kimenetele szintén kétesélyes.
Vannak csendes támogatóink?
Ám elgondolkodtató, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter nemrég már előrevetítette: Brüsszel az Európai Bírósággal együttműködve ránk kényszerítheti az EU-s bevándorlási politikát, amelynek lényege – úgymond – valamennyi tagállam bevonása a menedékkérők elhelyezésébe, annak dacára, hogy például hazánk korántsem számít célországnak. Vagyis igazából ide alig akar jönni valódi menekült vagy gazdasági bevándorló, csak átmennek rajtunk, melynek kellemetlenségeit 2015-ben megtapasztalhatták a magyar állampolgárok, különösen a fővárosiak.
Lázár szerint mindenesetre „vegyesek az esélyeink”, és erősen kétséges az is, hogy az unió lemond a terveiről, legfeljebb olykor „altatja” a témát, például a francia választások miatt. További nehézség, hogy nem egyetlen intézkedésről van szó, hiszen több EU-s intézmény és testület is foglalkozik az üggyel. Elképzelhető, hogy egymástól elvileg független lépésekből áll majd össze az úgynevezett kvótarendszer.
A százhatvanezer migráns arányos szétosztását célzó tervek nem teljesültek. Legfeljebb a bevándorlók tíz százalékát sikerült szétosztani, sőt, egyes hírek szerint ez sem ment simán. Így a kialakult kép úgy fest, hogy míg mi, illetve a visegrádi négyek vállaltan torpedózzuk a brüsszeli irányt s hangoztatjuk a határvédelem elsődlegességét a népvándorlási hullám kapcsán, addig a többiek ugyanezt teszik, csak csendben. Legalábbis a szavakon túl valójában nem tesznek semmit az elosztás végrehajtásáért.
Brüsszeli forrásaink szerint amúgy is jellemző, hogy míg a parlamenti és egyéb fórumokon úgymond politikailag korrekt hangnemet ütnek meg a különböző országok képviselői, addig a folyosókon már méltatják a magyar határozottságot.
Ombudsmani érvek
Visszatérve az AB előtti beadványra, a testület még tavaly novemberben döntött úgy, hogy megvizsgálja: az Európai Unió intézményei útján történő közös hatáskörgyakorlás sérti-e az emberi méltóságot, más alapvető jogot vagy Magyarország szuverenitását, illetve történeti alkotmányán alapuló önazonosságát. A bírák alaposak voltak, hiszen erre a határozatra is a júniustól novemberig terjedő időszak alatt jutottak. De pontosan mire volt kíváncsi az ombudsman?
Székely László indítványa szerint az ügyben érintett konkrét alkotmányjogi probléma az Európai Tanács által 2015. szeptember 22-én elfogadott határozattal összefüggésben merült fel. E dokumentum átmeneti intézkedésként az Olaszországban és Görögországban tartózkodó menedékkérelmet benyújtott személyek más tagállamokba történő áthelyezéséről rendelkezik, s az ombudsman szerint több kérdést is felvet.
Érvelésének lényege, hogy az áthelyezésről szóló döntés csoportos kiutasításként is értelmezhető, márpedig ez alapjogot sért, miután az érintett nem fellebbezheti meg az intézkedést. Novemberi, mondhatni részleges határozatában az AB a Német Szövetségi Alkotmánybíróság és más tagállamok (Csehország, Nagy-Britannia, Észtország, Franciaország, Írország, Lengyelország, Lettország, Spanyolország) alkotmánybíróságai, illetve alkotmánybírósági feladatokat ellátó legfelsőbb bíróságai gyakorlatát is figyelembe véve állapította meg a hatáskörét az uniós nyomásgyakorlás tekintetében. Bizonyos szempontból régi történet ez, hiszen egyéb ügyekben az egyes államok és az uniós szervek között már több hasonló vitát lefolytattak, s némi leegyszerűsítéssel megállapítható: az alapkérdés, miszerint az EU-s vagy a nemzeti jog a magasabb rendű, eddig még nem dőlt el. Vagyis itt nem pusztán holmi kvótákról van szó, ennél tágabb értelmezési teret kaphat a majdani határozat. Ebből a szempontból teljes mértékben érthető, hogy az AB sem sieti el ennek tisztázását.
Annyit már megállapítottak: az Alkotmánybíróság sem mondhat le az emberi méltóság és az alapvető jogok védelméről, s biztosítania kell, hogy „a közös hatáskörgyakorlás sem járhat az emberi méltóság vagy más alapvető jogok lényeges tartalmának sérelmével”. A közösen gyakorolt hatáskörökön túlterjeszkedő uniós jogi aktusok kapcsán arra jutottak, hogy ezek egyrészt nem sérthetik Magyarország szuverenitását, másrészt nem járhatnak az alkotmányos önazonosság sérelmével. Alkotmányos identitásunk védelmét pedig „egyfajta, az egyenjogúság és kollegialitás alapelvein nyugvó, egymás kölcsönös tisztelete mellett folytatott alkotmányos párbeszéd keretében, az Európai Bírósággal szorosan együttműködve látják indokoltnak biztosítani”. Ez azonban már valamivel „ködösebb”, kevésbé egyértelmű megfogalmazás, s csak remélni lehet, hogy ennél konkrétabb határozat születik május 10. után.
Védelmi helyzet
Egy biztos: az AB-n belül is vannak keményebb, határozottabb vélemények, ezt bizonyítják a tavalyi kvótareferendumot támadó beadványokat elutasító határozathoz fűzött párhuzamos indoklások. Varga Zs. András és Pokol Béla például azt írta: Magyarország az uniós csatlakozási szerződéssel nem a szuverenitását, hanem csak az abból eredő egyes hatásköreinek gyakorlását engedte át. „Ha vannak olyan érvek, amelyek egy hatáskör gyakorlásának tagállami szuverenitásban fenntartása mellett szólnak, akkor még abban az esetben is azt kell vélelmezni, hogy a hatáskört Magyarország nem engedte át az uniónak, ha az átengedés mellett is szólnak érvek” – fogalmaztak. Szerintük akár az is előfordulhat, hogy jogos védelmi helyzet esetén a tagállam még az átruházott hatáskör gyakorlását is visszaveszi, mindaddig, amíg a mulasztásos jogsértő állapot meg nem szűnik. Súlyos helyzetben ez egyenesen kötelesség.
Pokolék rögzítették azt is: mivel hazánk, illetve a schengeni övezet és az EU területére Magyarország akarata ellenére, ellenőrizetlenül léptek be idegen, sok esetben azonosítatlan személyek, ez jogos védelmi helyzetet jelent. És felettébb kérdéses szerintük, hogy Brüsszel „követelheti-e az objektív, tömeges jogsértés következményei szétterítésének (vagyis a kvótarendszernek – a szerk.) az elfogadását a tagállamoktól”.
Jogos önvédelem?
Ráadásul felmerül egy újabb kérdés, hiszen legfeljebb a menekültpolitika hangolható össze az EU-ban, sőt, bármely menedékkérő átvétele jogszerűen és alkotmányosan csak háromoldalú egyetértés alapján végezhető el: az átadó, az átvevő állam és az érintett menekült egyetértésével. Csakhogy az eddigi kvótadöntések esetében kifejezetten a menekülti státust legfeljebb kérelmező migránsok szétosztásáról szóltak, így ez bevándorlási kérdés, ami pedig egyértelműen tagállami hatáskör.
Az alkotmánybírók szerint Magyarország ebben az esetben igenis jogosult megvédeni magát, mondván: „Csak az egyéni menedékjog biztosítására van alap, a tömeges migráció elfogadására nincs, a tömeges migrációt éppen gátolni kellett volna, eltűrésére nincs és nem is volt EU-hatáskör.” Úgy vélik, ha olyan helyzet áll elő, amely a lakosság összetételét jelentősen megváltoztathatja, akkor az sem tartozik az „átruházott hatáskörökbe”, történeti alkotmányunk vívmányaival és a nemzeti hitvallással nem egyeztethető össze a közreműködés emberek bármiféle, akaratuk ellenére kikényszerített csoportos mozgatásában. Vagyis: a Magyarországot akarata ellenére tömeges bevándorlás eltűrésére kényszerítő egyetlen szabály vagy eseti döntés sem egyeztethető össze az alaptörvénnyel.
Ez az egyértelmű megállapítás egyelőre csupán egy párhuzamos indoklásban szerepel, de ha ezt a leendő, újabb határozat is kimondaná az ombudsmani beadvány nyomán, úgy az tiszta helyzetet teremtene. Ám ez sem teljesen igaz, hiszen az uniós intézményeket ez nem feltétlenül hatná meg, mert mondhatnák: Magyarország így gondolja, mi másként.
