Erdoğan török és Putyin orosz elnök azonos cipőben jár. Eddigi politikusi karrierjük és problémáik hasonlítanak, ugyanis mindkettő kormányzása egy gazdasági fellendüléssel és ezzel járó középosztályosodással indult. Az oroszok szárnyalását az olajár csökkenése és a gazdasági szankciók akasztották meg, míg Erdoğan leginkább magának köszönheti a problémáit.
Pénzkérdés
A térképre nézve Törökország a nyugat és kelet közötti ütközőzónában fekszik, és érthető, hogy nem akar osztozni szomszédjai – Ukrajna, Irak vagy éppen Szíria – sorsában. Az elnök a nyugati integrációs rendszerek által biztosított lehetőség helyett a nemzetállami megoldást választotta, ami legitim ugyan, ám igencsak költséges és kockázatos.
A Szulejmán szultán nyomdokain lépkedő Erdoğan előbb az arab világ felé akart terjeszkedni, ám ez történelmi és geopolitikai okok miatt nem volt lehetséges. Az ellenállást látva Ankara jobb híján Európa felé fordult, az itt élő 1,4 millió török állampolgár mellett a többi muszlim felé is kinyújtotta csápjait.
A kurdok és újabban az Iszlám Állam elleni háború költségei mellett tehát állni kell az európai vallási és politikai terjeszkedés költségeit is, ami a csökkenő gazdasági növekedés és a fokozódó politikai elszigetelődés mellett egyre nehezebb.
A 2016. márciusi EU–török migránsegyezmény 3+3 milliárd eurója úgy van ütemezve, hogy a törökök sokáig legyenek érdekeltek annak betartásában. Bár szó volt az előcsatlakozási támogatások felpörgetéséről, Brüsszel a nemzetállami megoldás politikai alapjait biztosítani hivatott elnöki rendszer kiépítésének, valamint az Erdoğan elleni puccs megtorlásának módja miatt ezeket a csapokat mégsem nyitotta meg. Az sem javított Ankara helyzetén, hogy az elnöki jogkör kiszélesítéséről szóló népszavazás előtt az AKP politikusai lenácizták a fő nettó befizető Ausztriát, Hollandiát és Németországot.
Erőfitogtatás
Sokan már akkor is csodálkoztak a törökök szóválasztásának és szenvedélyességének hőfokán, a líra árfolyama és a török szállodák előfoglalási számai ugyanis egymással versenyezve esnek.
Talán ezért is néztek nagyot Berlinben, amikor egy héttel a referendum után a török kormányfőhelyettes már német gazdasági segélyt kért. Berlinben nem sietik el a dolgot, ezért Ankara a NATO-ban május végén megvétózta az osztrák békepartnerségi program meghosszabbítását. Ez persze nem érinti az osztrák katonák további balkáni bevetését, leginkább török erőfitogtatás.
Ankara az öböl menti országok felé is nyitna, ám az alacsony olajár miatt
onnan is kevesebb beruházás várható. Marad az EU-val 1996-ban kötött vámunió tervezett kiterjesztése az agrártermékekre és szolgáltatásokra, ami gazdaságilag mindkét fél javára válna, ám Brüsszel ezt sem sieti el, ezzel is meg kell várni a német választásokat. Az unió piacaihoz való könnyebb hozzáférés stabilizálná Erdoğan hátországát, ezért ezt a gesztust feltételekhez és garanciákhoz kötnék. Minimum a migránsegyezmény betartását és egy „európaibb” politikai stílust várnak el.
Borítókép: Erdoğan török elnök a nemzeti zászlóval. A nehezebb utat választotta (Umit_Bektas/Reuters)