Szlovákia: visszaszerzett bizalom?

Mátrix

Sok jel mutat arra, hogy északi szomszédunkban megoldódhat a belpolitikai válság. A Robert Fico lemondásával egyidejűleg kinevezett Peter Pellegrini kormányfő második nekifutásra elfogadható összetételű kabinetet mutatott be Andrej Kiska államfőnek. Négy új szereplője van a pozsonyi kormánynak: Gál Gábor (Most‒Híd), aki párttársát, Lucia Žitňanskát váltja az igazságügyi tárca élén, Richard Raši (Smer ‒ SD), Kassa főpolgármestere, aki első miniszterelnök-helyettesként a beruházásokért és az informatizálásért felel majd, Ľubica Laššáková (Smer) egykori rádiós szerkesztő és regionális politikus, aki a kulturális tárcát vezetheti, valamint Andrea Kalavská pártonkívüli politikus, aki az új egészségügyi miniszter lesz. Elődje, Tomáš Drucker (Smer ‒ SD) vezetheti a belügyi tárcát. A további minisztériumok élén nem történt személycsere, viszont Sólymos László (Most‒Híd) környezetvédelmi miniszter kormányfőhelyettesi besorolást is kapott. Az új kabinet felállása, úgy tűnik, kissé lecsillapította az országban kialakult feszültséget. Lefújták a Pozsonyban múlt péntekre tervezett nagygyűlést is, de csendes tüntetés volt, és az ország más városaiban kisebb-nagyobb demonstrációkat tartottak. A fővárosban az egyetemi diákság szervezte a menetet, és egy maroknyi magyar tüntető a Most‒Híd pozsonyi székháza előtt követelte Bugár Béla pártelnök távozását a politikai életből. Mellesleg Robert Kaliňák lemondott belügyminiszter és Robert Fico visszaült a parlamenti padsorokba. Az ellenzék továbbra is előre hozott választásokat szeretne; hétfőn, az új kormányról szóló szavazással egy időben a pozsonyi parlament előtt összegyűlt tüntetők is ezt követelték.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink