Van a szerb ortodox egyháznak egy tengermelléki metropolitája, aki Montenegróban, az ott kettészakadt pravoszláv hitközösség szerb „felében” teljesít küldetést. Előfordult, hogy szélsőséges kijelentései miatt egy ideig be sem engedték az országba, aztán – egyházi méltóságról lévén szó – mégiscsak csillapodtak a kedélyek. Nos, Amfilohije metropolita a kö-zelmúltban, miután kijelentette, hogy az abortuszhoz folyamodó nők több halált okoztak, mint Hitler, Mussolini és Tito együttvéve, nekiment Aleksandar Vučić szerb államfőnek is: aggodalmát fejezte ki, hogy hazaáruláshoz vezet a politikája, s Koszovó feladását eredményezi majd.
Ez a vélemény már meglehetősen kiütötte a biztosítékot Belgrádban, az egyházzal egyébként jó kapcsolatokat ápoló kormányerő, a Szerb Haladó Párt vezetőségében, s több tisztségviselő közölte: nem egy érsek dolga eldönteni, milyen legyen az ország politikája, főleg úgy, hogy sületlenségeket beszél. Maga Vučić nem kívánt konfrontálódni. „Bántottak ezek a szavak, de nem kívánok reagálni rájuk” – mondta vasárnap a közszolgálati tévének.
Érzékeny időpontban érkezett ez az árulást kiáltó vélemény: Szerbiában éppen egy belső dialógusnak nevezett nemzeti konzultáció zajlik Koszovóról, amely voltaképpen már az ezredforduló és az azt megelőző NATO-beavatkozás óta teljesen külön utakon jár. A kérdés mégis fájó, a realitás nehezen megemészthető, s az államvezetőségnek ma is szent meggyőződése, hogy éppen a jelenlegi politika szolgálja Koszovó és az ott maradt maroknyi szerbség megóvását.
Az európai uniós csatlakozás útján az országnak egyébként is rendeznie kell a Pristinával fennálló nézetkülönbségeket, erről a kizárólag Szerbia számára kitalált 35. tárgyalási fejezet rendelkezik. Igaz, meglehetősen ködös ez a rész. A viszonyok rendezését irányozza elő, és soha egyetlen hivatalos elvárás sem hangzott még el az EU-s tisztségviselők szájából a tartomány függetlenségének elismerésére vonatkozólag. Igaz, magánvéleményként különféle fórumokon, interjúkban már emlegették. Szerbiai politikusok egybehangzóan közölték minden alkalommal: erre az egy dologra sohasem lesznek kaphatók.
Eléggé világos üzenetet fogalmazott viszont meg legutóbb Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. A horvát–szlovén határvita kapcsán leszögezte: a jövőben az unió nem járul hozzá egyetlen nyugat-balkáni ország csatlakozásához sem mindaddig, ameddig az adott országnak bármelyik szomszédjával határvitája van, vagy akár fennáll egy ilyen konfliktus lehetősége. A múlt év végi biztatás után, melyben Juncker bővítési határidőt is szabott, 2025-re csatlakozást ígérve a nyugat-balkáni országoknak, most Szerbia számára meglehetősen magasra helyezte a lécet, s a koszovói disputa néhány éven belüli lezárását sürgette.
Tény, hogy Koszovó sem lehet ma elégedett megrekedt különválási törekvéseivel. A status quo nem felel meg Pristinának, hiszen Szerbia és a függetlenséget el nem ismerő országok minden alkalommal meggátolják a nemzetközi szervezetekhez való csatlakozását. Az is tény, hogy Belgrád sem lehet elégedett világos európai uniós menetrend, jövőkép nélkül, és sokan kétlik, hogy kieszközölhető a kompromisszumos megoldás az EU-s integráció jutalmaként; a Balkán-félsziget ezen szegletében ugyanis a nemzeti büszkeség szokott gyakrabban győzni…
