Az elmúlt hónapokban sok írás született a román médiában arról, hogy mit sikerült megvalósítani az elmúlt évszázadban. Történelmi és politikai szempontból kétségtelenül hatalmas sikert jelentett a románok számára a nemzetállam megteremtése és annak konszolidálása az Európai Unió, valamint a NATO kereteiben – hangsúlyozzák, hozzátéve, hogy Ceauşescu diktátor kommunista rendszerének bukása óta az akkori teljesen lepukkant ország sokat fejlődött, jelentős külföldi befektetőket sikerült bevonzania. E sikertörténetet azonban számos gazdasági és társadalmi mutató árnyékolja be, amelyeknek okai történelmi mélységekben lappanganak és máig megoldhatatlannak tűnő problémaként meredeznek a román politikai elit előtt.
MILLIÓK FOGTAK VÁNDORBOTOT
A 19 millió lakosú ország gazdasága az utóbbi években dinamikusan bővült, egy főre eső bruttó hazai terméke (GDP) most 9600 euró (Magyarországé 12 700), a jövedelmek is nőttek, de még mindig a legalacsonyabbak közé tartoznak az Európai Unióban. Románia úgynevezett történelmi kegyelmi állapotba került, legalábbis ezzel szeret dicsekedni a helyi politikai elit, mert sikerült az országot a NATO és az Egyesült Államok egyik megbízható katonai szövetségesévé előléptetni, például ballisztikus rakéták semlegesítésére alkalmas amerikai védelmi rendszert telepítettek a területére, s ezzel olyan nemzetközi biztonsági konstellációba került, ami történetében példátlan.
A pozitívumok itt lassan kimerülnek, hiszen olyan ellentmondások, gazdasági szétfejlődés, illetve demográfiai katasztrófa sújtja a társadalmat, amely hosszú távon megkérdőjelezheti az állam hosszú távú kilátásait. A javuló gazdasági adatok mellett kőkemény valóságnak bizonyul az ország kiürülése. Falvak, nagyobb régiók néptelenedtek el az elmúlt csaknem húsz évben. A napokban a Világbank hívta fel a figyelmet erre, hiszen szabad szemmel is látni, hogy a vidék teljesen versenyképtelen. Eltűntek a fiatalok, akik az infrastruktúra és a gazdasági lehetőségek hiánya miatt vagy a fejlődő városokba, vagy Nyugat-Európába költöztek, falun már csak az öregek maradtak. Az állam mintha feladta volna a vidéket, szeret dicsekedni a néhány gyorsan fejlődő pólussal, mint például Bukarest, Kolozsvár, Brassó, Jászvásár (Iași), Konstanca vagy Nagyvárad, de nem tesz semmit a gyorsan fejlődő városok és az egyre jobban leszakadó vidék között keletkező, rohamosan mélyülő szakadék csökkentése érdekében.
A határok megnyílásával becslések szerint több mint 4 millió román állampolgár hagyta el a hazáját, így a polgárháború által sújtott Szíria után Románia a világ második legnagyobb, állampolgárokat kibocsátó országa. A kitelepedettek többnyire az aktív lakossághoz tartoznak, ami nagy csapás demográfiai szempontból, másrészt társadalmi értelemben is komoly kihívást jelent, hiszen a legfrissebb statisztikák szerint mintegy 18 ezer gyerek maradt otthon nagyszülők, rokonok gondozásában.
FEJLETLEN INRASTUKTÚRA
ománia az elmúlt húsz évben viszonylag gyorsan fejlődött, szakemberek szerint az energia, a mezőgazdaság, a közlekedés és az infrastruktúra területén most is kínálkoznak befektetési lehetőségek, de óriási hátrányt kell ledolgozni. Ahhoz, hogy megbizonyosodjunk az elmúlt száz év gyenge teljesítményéről, elég csak belepillantani a statisztikákba, amelyek minden jóérzésű románt szégyenkezésre kényszerítenek, így nem csoda, hogy a centenáriumi évforduló alkalmából sokaknak nincs kedvük külsőségekben ünnepelni. Románia cseppet sem áll jól az autópálya-, a vasút- és a gázvezeték-hálózat hosszát és minőségét illetően, így joggal teszi fel a kérdést a bukaresti gazdasági média, hogyan lehet gazdasági fejlődést generálni, befektetőket vonzani ilyen realitásokkal.
Románia a rendszerváltozás után elvesztegette az első tíz évet, s ezt jól mutatja, hogy 1990 és 2000 között egyetlen kilométer autópályát sem épített, miközben a térségben a szomszédok intenzív autópálya-építésbe kezdtek. A két és félszer kisebb Magyarországnak két és félszer több autópályája van. 2015 végén Romániában 747 kilométer sztráda volt, azóta még 30 kilométernyi épült. Azt gondolhatnánk, hogy ha már autópályát nem épített Bukarest, legalább a vasúthálózatot fejlesztette, de sajnos ez sem igaz, hiszen a sínpárok hossza összesen 11 ezer kilométer, ugyanannyi, mint száz évvel ezelőtt, nem beszélve arról, hogy ennek nagy részét Románia Magyarországtól örökölte. A helyzet még tragikusabb, ha azt nézzük, hogy szakaszonként a vonatok a pálya rossz állapota miatt a negyven évvel ezelőttinél lassabban, 30-40 kilométer/órás sebességgel vánszorognak. Így akár két-három napot is eltarthat, amíg egy szállító eljuttatja a fekete-tengeri Konstanca kikötőjéből az áruját Nagybányára. Ez a példa is jól tükrözi, hogy a korszerű infrastruktúra hiánya megfojtja és lassítja a gazdaságot. Legalább tíz éve szinte csak erről esik szó a román gazdasági és üzleti konferenciákon, de úgy tűnik, hiába, hiszen a fejlesztések továbbra is csigalassúsággal történnek.
Romániában a gázvezeték-hálózat teljes hossza 53 666 kilométer, ami nagyon kevés, ha azt nézzük, hogy az ország évente 11 milliárd köbméter földgázt termel ki. Hálózata kisebb a magyarországinál, a belgiuminál vagy a hollandiainál, így a romániai háztartásoknak alig több mint egyharmadában fűtenek gázzal. A villamosenergia-hálózat minősége is sok kívánnivalót hagy maga után, az ország bizonyos részei évente 290 percet borulnak sötétségbe a gyakori áramszünetek miatt. Az ezen a téren a legjobban álló Szlovéniában csak 1,7 perc évente a kényszeráramszünetek hossza.
MENTALITÁSKÜLÖNBSÉGEK
A humánerőforrást illetően is komoly problémák adódnak, hiszen a lakosság csökkenése mellett hatalmas terhet jelent a rendszerváltozás utáni sorozatos oktatás reformok okozta káosz és az ebből következő gyatra teljesítmény. E tekintetben a legelrettentőbb adat, hogy a romániai iskolázott fiatalok 40 százaléka funkcionális analfabétának számít, ami azt jelenti, hogy formálisan el tudnak olvasni egy szöveget, de nem tudják értelmezni.
Románia az I. világháború után megszerezte Erdélyt, de az egykori Regáttól (a Moldva és Havasalföld 1856-os egyesülésével létrejött Óromániától) ma is különbözik, főleg mentalitásban. S nem csak az erdélyi magyarok, székelyek vagy a maradék maréknyi szász, sváb tekintetében érvényes e kijelentés. Az erdélyi románok habitusa is más, mint a Kárpátokon túl élőké, ami számos konfliktust, társadalmi feszültséget okoz még ma is a központ, Bukarest és az Erdély szellemiségének hatványozottabb érvényesülését támogató románok között, akárcsak száz évvel ezelőtt.
