Soros-féle pertársaság

Mátrix
Újabb romaügyi perbe fogott az egyik, Soros Györgyhöz köthető hazai szervezet a magyar állam ellen. A módszerek már ismerősek.

„Én nem tartom problémának, hogy nincs kiságy, kiskád, ilyesmi, mert ez az ő kultúrájuk. Ők így élnek évszázadok óta, így nevelik a gyerekeiket” – olvasható egy a gyerekellátásban dolgozó munkatárs feljegyzésében, melyet az Európai Roma Jogok Központja (ERJK) által a magyar kormány ellen indított per kapcsán idézett az Abcug.hu. A balliberális portál szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumával szembeni jogi eljárást arra hivatkozva kezdeményezték, hogy a szegénység, illetve a rossz életkörülmények miatt túl sok roma gyermeket „emel ki” a családjából az állami ellátó. Az idézetet is annak igazolására választották, hogy pusztán az anyagi gondok nem jelentenek problémát a roma gyermekek nevelése szempontjából, mert ők „így élnek évszázadok óta”.

Úgy tűnhet, egy kétségtelenül lényeges kérdést érintő, mégis tisztán szakpolitikai ügyről van szó. Ám érdemes kicsit közelebbről is megnézni az államot perelő szervezetet! Az Európai Roma Jogok Központja az Európa Tanács Raoul Wallenberg-díjának idei kitüntetettje; az elismerést maga a testület főtitkára, a lapunk által korábban a Nobel-békebizottságban Soros György embereként azonosított Thorbjørn Jagland adta át. A volt svéd miniszterelnök korábban „jó barátjának” nevezte a spekulánst, az ERJK finanszírozóját.

A szervezet politikai függetlenségét önmeghatározásában is kiemeli. Az 1996-ban létrejött központ tízéves születésnapi rendezvényének a felidézése azonban érzékletes képet mutathat annak valódi szellemiségéről, valamint „politikai függetlenségéről”. A felszólalók között volt Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármester és párttársa, Kőszeg Ferenc, aki az ugyancsak Soros pénzén működő Magyar Helsinki Bizottságot is igazgatta. De beszédet mondott maga Soros, ahogy a korábban a Figyelő által a spekuláns „külügyminisztereként” bemutatott Aryeh Neier, a Nyílt Társadalom Alapítványok akkori vezetője is. Az ERJK munkájában aktívan közreműködött Mohácsi Viktória, aki korábban szintén SZDSZ-es színekben politizált.

A kormányt, illetve a gyermekellátási rendszert támadó szervezet jogi képviselője nem mellesleg az a Kegye Adél, aki sikerrel perelte be a Kaposvári Kodály Zoltán Általános Iskola Pécsi Utcai Tagiskoláját, valamint az önkormányzatot, mondván: az intézményben szegregált oktatás folyik. Az ügyet az ugyancsak Soros György által eltartott Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) vitte, s annak ellenére, hogy a roma családok és helyi vezetőik sem támogatták az eljárást, a Pécsi Ítélőtábla elmarasztalta az iskolát.

Hasonló volt a helyzet a nyíregyházi Huszár-telepi görögkatolikus iskolánál, ám ott végül a Kúria a beperelt egyháznak adott igazat. Az ebben az ügyben is eljáró Kegye Adél elkötelezett „jogvédő”, jelenleg is kuratóriumi tag a szintén „sorosista” Rosa Parks Alapítványban. Kegye számos előadást tartott a CEU-n is, kifejezetten fontosak számára az LMBTQI-emberek jogai.

Ami pedig a CFCF egyéb ténykedéseit illeti: a szervezet munkatársai – köztük Mohácsi Erzsébet – voltak az eszmei megalapozói a hivatalosan a párbeszédes Jávor Benedek EP-képviselő által kezdeményezett kötelezettségszegési eljárásnak, amely a romák hazai szegregációjának a vádjával indult, és annak ellenére nem zárult még le, hogy a kormány már tavaly nyáron eleget tett az Európai Bizottság törvénymódosítási javaslatainak. A halogatás oka alighanem az ügyben illetékes Věra Jourová biztos asszony, aki egy fénykép szerint személyesen és kedélyesen fogadta Brüsszelben Mohácsiékat, sajtóhírek alapján pedig finoman szólva is jó véleménnyel van Soros Györgyről – állítólag a „rajongója”. A mostanában gyengélkedő CFCF szoros szövetségese a Romaversitas Alapítvány, melynek vezetője, Daróczi Gábor nemrég Karácsony Gergely árnyékkormányában tűnt fel oktatási miniszterként. Nyilván szintén a „politikai függetlenség” jegyében.