Simicska–RTL Klub titkos kapcsolat

Mátrix
Van-e opciós joga Simicska Lajosnak az RTL Klub vagy egy részének a megvásárlására? Ez is felmerült oknyomozásunk során, amelyben az üzletember és a kereskedelmi tévé kapcsolatát is elemezzük.

„Egy próbát megér, miért ne?!” Ezzel a belső indíttatással bárki megpróbálhatja beütni Simicska Lajos nevét az RTL Klub honlapjának a keresőjébe. Az izgatott érdeklődő nyolcvanöt találatot lőhet, de bármilyen furcsa, ezek többsége nem az üzletember vagyonszerzésének a részleteivel, hanem immár az ellenzéki korszakával foglalkozik. Hetvenhét riport, hír szól arról, hogy a rút Orbán-kormány miként bánik a milliárdos érdekeltségeivel.  

A csúcsévek

A 2010–14-es parlamenti ciklusban mindössze egyszer érte el az RTL Klub szerkesztőinek ingerküszöbét Simicska, miközben más milliárdosok ügyeit napi szinten tálalták. Az is a véletlen műve lehet, hogy 2012-ben, amikor az üzletember vállalkozásai a fénykorukat élték, a csatorna a legnagyobb arányban részesült az állami reklámokból. A Simicskával is baráti viszonyt ápoló reklámügynökségek ekkoriban a tévés reklámköltések 60 százalékát utalták a televízióadóhoz. Akkoriban terjedt el az a hír is, hogy Simicskáék meg akarják venni az RTL Klubot, és több pénzügyi tranzakciót is kötöttek a céggel. 2012-től egy új társaság emelkedett fel a médiaügynökségi piacon, az addig kishalnak számító IMG. Ez volt az a vállalkozás, amely egyre több nagyobb összegű megbízást kapott az államtól arra, hogy hirdetéseket helyezzen el a médiában. Az IMG nagyrészt Simicska birodalmában költötte el az állami pénzt. A cég többségi tulajdonosa évtizedekre visszanyúló kapcsolatot ápolt a milliárdossal – mint arról akkoriban a hvg.hu részletesen beszámolt. Patonai Péter az első Orbán-kormány idején a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója, egyben Simicska főnöke is volt. 2013-ra ő lett az IMG egyedüli tulajdonosa, a cég tehát egyértelműen Simicska-közelbe került.

Ami az IMG által elosztott állami médiaköltéseket illeti, 2012-ben a Simicskához közeli Metropolnak és Magyar Nemzetnek a printhirdetésekre fordított összegek több mint 40 százaléka jutott, az üzletember érdekeltségébe tartozó Class FM a rádiós költések több mint felét kapta, míg a szintén az ehhez a körhöz tartozó plakátcégek közel 50 százalékot hasítottak ki. Abban, hogy a Kreatív című szaklap szerint a Kantar Media listaáras adatai alapján 2012 első felében a Simicska–Nyerges–Fonyó-kör a közterületi állami hirdetések 80 százalékát vitte el, kulcsszerepe volt az IMG-nek.

A cég által felvágott tortából ekkoriban még az RTL Klubnak is komoly szelet jutott. Sőt, a kereskedelmi csatorna két és félszer akkora médiaköltésben részesült, mint a milliárdoshoz kötődő Hír TV. Azt lehet tehát mondani, hogy amikor Simicska-közelben döntöttek az állami reklámkiadásokról, akkor az RTL Klub is nagyon jól járt. Ezt a feltételezést a külföldi tulajdonban lévő televízió 2017 májusában nyilvánosságra hozott adatai is alátámasztják. Míg ugyanis 2007 és 2010 között állandó, 40 százalékos volt a részesedése a televíziós hirdetési költésekből, addig 2010-től ez az arány nőni kezdett, egészen az üzletember csúcskorszakának tekinthető 2012-es év 59 százalékáig. Tehát az RTL Klub részesedése az állami reklámok területén sosem volt olyan erős, mint Simicskáék fénykorában.

Hallgatólagos megegyezés?

2010-re Simicska Lajos egy olyan médiabirodalmat épített fel, amely a Fidesz-kormányzás idején már csak a súlyánál fogva is joggal számíthatott arra, hogy az állami és kereskedelmi reklámok piacán is nagy szeletet hasít ki magának. Azonban a milliárdos által fémjelzett üzleti kör nem érte be ennyivel, és egy nagy kereskedelmi tévét is megkörnyékezett, mégpedig a piacvezető csatornát, az RTL Klubot. A hét évvel ezelőtti választások idején elterjedt az a később valótlannak bizonyult hír, hogy a Simicska-közeli Infocenter.hu megvette a televíziót üzemeltető Magyar RTL Zrt.-ben 31 százalékos részesedéssel bíró IKO Média Holding Zrt.-t. Ugyanakkor Simicska bizalmas üzlettársa, Nyerges Zsolt igazgatósági tag lett a Magyar RTL Zrt.-ben, és ezt a posztot 2011 végéig meg is tartotta.

A hvg.hu egy későbbi cikke szerint a Nyergesék és az RTL tulajdonosai részvételével zajló „tárgyalássorozatnak (…) a média- és reklámpiac egészére volt kihatása, számos hallgatólagos egyezség született”. 2014 júniusában, a reklámadó bevezetésekor az említett portál arról írt, hogy „a 2010–13 közötti RTL-vezetés kapcsolata a Fidesz gazdasági hátországával nem volt rossz”. Sőt, egyes piaci források szerint volt időszak, amikor ez a kapcsolat kifejezetten gyümölcsözött mindkét fél számára.  

Meg nem támadási szerződés

Egy sajtóhír szerint a ciklus elején része volt Simicska és az RTL tárgyalássorozatának, hogy az érdekeltségeik nem támadják egymást. A csatorna hallgatott is az üzletemberről, de a Simicska tulajdonolta médiumok sem piszkálták az RTL Klubot. Sőt, a szoros kapcsolatról tanúskodik, hogy a televízió legnézettebb adássávjában, a szórakoztató műsorok reklámblokkjaiban kiemelt helyet kapott a milliárdos tulajdonába került Class FM. Az üzletember óriásplakátcégénél egy reálisnak látszó piaci becslés szerint az évek során akár tízezer hirdetést is elhelyezhetett az RTL Klub. A televízió kommersz műsorait rendszeresen hirdette az akkoriban az elsősorban a jobboldali értelmiség által olvasott Heti Válasz. Emellett a csatorna a Simicska-galaxishoz tartozó Metropol ingyenes napilapban is reklámozta műsorait.

Az iménti példák csak azt támasztják alá, hogy – mivel az állami reklámköltéseknél is átláthatatlanabbak ezek a tranzakciók – az RTL Klubon és Simicskán kívül más nem tudhatja, milyen pénzügyi mozgások mentek végbe a televízió és a nagyvállalkozó érdekeltségei között. Így arról sincs nyilvános információ, mennyibe került a csatorna számára az, hogy a vállalkozó érdekeltségei­nél hirdetett, vagy mennyit fizetett Simicska Class FM-je az RTL Klubnak. Egy biztos, a két érdekkör nem támadta egymást 2010 és 2014 között. 

Az együttműködés folytatódott

2014 nyarán, a választások után a 444.hu ezt írta: „Sokak szerint az RTL Klub Híradójának új hangvétele sem független Simicska Lajos törekvéseitől. Közvetetten erre utal, hogy az üzletembert nem támadja a műsor, és amikor szóba került, még jól is jött ki belőle: például amikor arról készült riport, hogy sok pénzt adott kölcsön Mészáros Lőrincnek, amit ráadásul nem is cáfolt a Közgép szóvivője, aki elég ritkán szólal meg a sajtóban.”

Szerkesztési elvek

A televízió 2014. november 26-i Híradója exkluzív képanyagokat mutathatott ­Simicska Lajosról. Az addig ­alig-alig mutatkozó üzletemberről a csatorna olyan képeket vágott be, amelyek másnak nem álltak rendelkezésre, vélhetőleg a saját stábjuk forgathatta a 2014. őszi sárvári lovasnapokon. Csakhogy az RTL Klub nem arról volt korábban híres, hogy ilyen rendezvényekről forgasson híradós ­anyagokat, tehát bizonyosan előre tudhatták, hogy a milliárdos ott lesz az eseményen. 

Emellett a Közgép szóvivője először az RTL Klub műsorában beszélt arról, hogy Simicska azt fontolgatja, elindul a veszprémi időközi országgyűlési választáson. Végül nem szállt ringbe Veszprémben.

Opciós jog az rtl-re is?

Amint láttuk, az RTL Klub az utóbbi években számos alkalommal Simicska ­pénzügyi érdekeinek megfelelően tálalta híreit. Sőt, sok esetben ugyanazt a ­politikai ágendát vitték, mint a Simicska-­médiacsoport. Ezek után talán az sem lenne meglepő, hogy az üzletembernek a TV2, illetve az Index mellett az RTL Klubra vagy annak egy részére is létezhet valahol egy opciós szerződése. Ez mindenesetre megmagyarázná a televízió Simicskával kapcsolatos hírszerkesztési gyakorlatát. 

Persze az is lehet, hogy ilyen direkt kapcsolatról nincs szó, s igazából így néz ki a „valódi újságírás” és szakmai alapú munkavégzés, amelyről Kotroczó Róbert, az RTL Klub hírigazgatója nemrég a siófoki Media Hungaryn kioktató hangnemben értekezett.

 

 

SIMICSKA-PÁRTI HÍRSZERKESZTÉS

Miután 2015 februárjában Simicska szakított az Orbán-kormánnyal, az RTL Klubon olyan anyagok jelentek meg, amelyek azt erősítik, hogy nagyon szívükön viselik a milliárdos sorsát. Korábban a csatorna nem tartotta fontosnak, hogy Simicska vagyonának a gyarapodásáról akár egyszer is beszámoljon. 

  • 2015. február 11., RTL Klub Híradó: „Megszüntette az évek óta fennálló szerződését az állami Szerencsejáték Zrt. a Simicska Lajos vezette Mahirrel.”
  • 2015. február 12.: „Ma pedig kiderült, hogy hiába indult a Simicska tulajdonában lévő Közgép egy 3,3 milliárdos útépítési tenderen, azt egy másik cég nyerte meg.”
  • 2015. november 25.: „Egy külföldi vette meg azt a 88 hektáros földet, amelyet eddig a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó egyik cég bérelt Rajka határában.”
  • 2016. július 4.: „Tíz év után elvesztette vadászati jogait Simicska Lajos cége egy 14 ezer hektáros Vas megyei területen.”
  • 2016. december 20.: „Bojkottálta a Lánchíd Rádiót az Emberi Erőforrások Minisztériuma – ezt állítja a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó rádió szerkesztősége.”
  • 2017. január 5.: „Simicska Lajos segítsége nélkül talán nem jutott volna idáig – ezt Mészáros Lőrinc mondta a Demokrata című lapnak.”
  • 2017. március 8.: „Hiába ajánlott kilométerenként egymilliárd forinttal alacsonyabb árat, mégsem Simicska Lajos cége, a Közgép építheti az M4-es autópálya egyik szakaszát.”
  • 2017. május 2.: „A Közgépnek adott igazat a Kúria. A most már jogerős ítélet szerint jogtalanul zárták ki a közbeszerzésekből Simicska Lajos cégét.”

Ezek is érdekelhetnek

További híreink