– Milyen visszhangja volt annak, hogy a Vitaflóra lett az év legjobb határon túli magyar vállalata? – kérdeztem vendéglátóimtól.
– Sokan gratuláltak, írt rólunk a felvidéki média, de ettől még nem nőtt a forgalmunk – nevetett fel Varga Tibor. Elégedetten tette hozzá: egy nagy beruházás végén járnak, már csak a prézligyártót kellene felépíteni, hogy olyan legyen az üzem, amilyennek megálmodta. A rendszerváltozás idején főleg kereskedelemmel foglalkozó vállalkozó 1993-ban, amikor Csehszlovákia kettéválásával szűkült a zöldségkereskedelmi piac, testvéreivel úgy döntött, hogy a kiüresedő gútai nagyraktárban malmot épít, újraéleszti az ipari gabonaőrlést a mintegy tízezres lakosságú, 80 százalékban magyar népességű városban. Hiszen ez a Kárpát-medence egyik legjobb búzatermő vidéke, a csallóközi és a mátyusföldi régió gazdái valaha mind idehozták a gabonájukat.
Csakhogy a múlt század politikai változásai során, a határmódosítások és a csehszlovák kommunista ipartervezés miatt más régiókba telepítettek malmokat, így az itteni gabona csak hosszabb utaztatás után jutott el a pékekhez.
A 70 tonna kapacitású, svájci technológiájú malmot 1994-ben helyezte üzembe a Vitaflóra, s megjelent a „napocskás” csomagolású liszt, amelyre azóta – a magyar nyelvű terméknév okán – nemcsak a helyiek és a magyarlakta Dél-Szlovákia vásárlói, de a magyarországi piacon való megjelenése óta az egykori felvidéki kitelepített családok leszármazottai is büszkék.
– A minőség a lényeg, valamint a bővülő termékskála: most mintegy ötvenféle őrlemény készül az üzemben, a klasszikus BL jelzésű lisztektől a stabilizált csíráig – vette át a szót édesapjától Varga Levente, aki pozsonyi, majd budapesti közgazdasági, üzleti egyetemi tanulmányai után a svájci St. Gallenben malomipari technikusképzést is végzett. A cégben részt vevő két unokatestvére szintén Svájcban, azonkívül Németországban sajátította el a szakmát.
Ma már négy malom van az egykori nagyraktár udvarán, a kapacitás megtízszereződött. A gabonát a magyar Alföldről Morvaországig mindenfelől vásárolják.
Levente büszkén vezetett végig az üzem területén. A kapu mellett álló, korszerű laborban bevizsgálják a beérkező ga-bo-naszállítmányt. A labor egy részén miniőrlők vannak, ahol a lisztet minősítik, sőt próbakenyeret is süthetnek. Levente megmutatta az ablaknál lévő monitort, amelyen látszott, hogy a szállítmányt a bejáratnál regisztrálja a létesítmény integrált számítógépes irányító rendszere, majd végigköveti a gabona tárolását, feldolgozását egészen a liszt csomagolásáig, dobozolásáig, raktári elhelyezéséig, s több száz berendezés működését felügyeli, így a tisztítókat, a hengerszékeket, a szűrőket, valamint a korpaverőket.
Az üzem udvarából 25 méter magasra emelkednek ki a hatalmas silók. A négy malomépülethez igazodik a vállalat új logisztikai központja és csomagolórészlege, a számítógépes finomhangolást a német beszállító cég szakemberei végzik. Minden munkafázis automatizált, még a raklapokra pakolt dobozok raktári elhelyezése is. Bizarr látvány a digitális vezérlésű anyagmozgatás, amint az ember nélküli, óriási csarnokban guruló-emelő szerkezetek a magasba emelik és a polcokra helyezik a készletet.
– A számítógép-vezérelt üzemben azonban nem csökkent a létszám, sőt, az utóbbi időben hatvan főről hetven fölé nőtt a dolgozói állomány. Az alkalmazottak a többi szlovákiai, hasonló szektorban dolgozóhoz képest 20-30 százalékkal jobb fizetést kapnak – világosított föl Levente.
Fő piacuk Szlovákia, Magyarország és Csehország, de más európai országból is jön megrendelés. Sőt, Dél-Koreába szintén szállítottak már. A fuvarozásban magyarországi partnercégek is részt vesznek. A Vitaflóra tavalyi árbevétele 24 millió euró volt, a mostani fejlesztések 16 millióba kerültek.
Az irodába visszatérve korábbi történetekről faggattam a cégalapítót, hiszen amikor kiléptek a piacra, a magyar felirattal is ellátott liszteszacskók látványa felborzolta a kedélyeket a nacionalista kurzusú, mečiarista Szlovákiában. Az uniós csatlakozás után pedig Magyarországon termékei „szlovák” eredete miatt támadták a Vitaflórát, s minőségi kifogásokkal próbálták kiszorítani a piacról.
– Azzal is próbálkozott a konkurencia, hogy megvásárolják az üzemet -– mesélték. Többen is jelentkeztek: volt köztük magyarországi cég, vagy például a cseh kormányt most alakító Andrej Babiš milliárdos konszernje. A 90-es években volt a legnehezebb, amikor már erősödni kezdett a Vitaflóra, mert a legbefolyásosabb szlovákiai piaci játékos a malomiparba befektető akkori titkosszolgálati vezető családja volt. Közvetlen támadást a magyar feliratok miatt intéztek ellenük, de közvetett úton is gyakoroltak rájuk nyomást: a szlovák sajtóban hirdetés jelent meg, hogy egy frissen bejegyzett kft. felvásárolná a Vitaflórát, és azonnal, készpénzben fizetne. Varga Tibor sejti, ki állhatott az ügy mögött, de gyanúját ma sem osztja meg senkivel. Tény, hogy soha nem vált volna meg a cégétől, akkor sem, ha jó pénzért túladhatott volna rajta. Az ember az álmát nem bocsátja áruba – mondta. A gútai malomipari hagyományoknak megfelelő, hosszú távon is eredményes üzemet, többgenerációs modellt akart építeni.
– Európa három-öt legjobb malma közé tartozik miénk – állította büszkén Varga Levente. Bár vannak a gútainál jóval nagyobb üzemek, de ilyen korszerű malomegyüttes kevés akad.
– Miben lát fejlődési lehetőséget a Vitaflóra? Pályázik-e a magyar kormány Kárpát-medencei gazdaságfejlesztési támogatására, amelyet a Felvidéken Baross-tervnek neveznek? – vetettem fel Varga Tibornak a cég tárgyalójában, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) munkatársainak a társaságában.
Az október végén lezárult első körben nem pályáztak, mert utófinanszírozásra nem volt mód, de ha kiírják a következőt, megnézik a feltételeket, s talán a kivitelezés előtt álló prézligyáruk valamelyik berendezésére beadhatják a pályázatot – magyarázta Varga Tibor. Ám van elképzelése arról, hogy milyen segítséget kaphatnánk Magyarországról, s erről már tárgyaltak is az MNKH-t vezető Oláh Zsanettel.
– A kereskedőház mint a Kárpát-medencei gazdaságélénkítést szolgáló intézmény – amely 22 térségbeli irodája és fórumai, kiállításai révén összekapcsolja a magyarországi és a határon túli vállalkozókat, s feltérképezi a piaci lehetőségeiket – megtalálhatja a módját, hogy a felvidéki cég bővíthesse megrendelői körét azokban a régiókban, ahova még gazdaságos lehet az őrlemények eljuttatása – mondta Oláh Zsanett. A Vitaflóra felvetette, hogy számos olyan szolgáltató van Magyarországon, ahová azért nem szállíthatnak, mert nincs „magyar termék” védjegyük. Vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a társaság egyes termékei megkapják az Áldomás közösségi márkanevet, mint ahogy már tíz határon túli magyar cég is használhatja azt. (Az Áldomás a Magyar Nemzeti Kereskedőház közreműködésével létrehozott, prémium kategóriájú márka, amely Kárpát-medencei, környezetbarát eljárással készülő, adalékmentes magyar élelmiszeripari termékeket fog össze. Egyelőre ötven vállalkozásnak több mint száz ilyen áruja van. Áldomás terméke jelenleg Erdélynek és a Vajdaságnak van, most nyílik lehetőség a felvidékiek és a kárpátaljai vállalkozók számára is.)
– A nagy beruházások befejezésénél tartunk, új regionális piacokra való bejutás jól jönne, és az MNKH által kihasználnánk a szakkiállítási lehetőségeket. A lényeg termékeink Kárpát-medencei megismertetése, ami nagyobb kihívás, mint a termelési kapacitás növelése. Az, hogy ha valaki meglátja a „napocskás” logónkat, tudja: jó minőségű termék van mögötte – mondta búcsúzóul Varga Tibor.
