Rakka szennyes titka

Mátrix
Az Iszlám Állam rakkai terroristái Washington jóváhagyásával menekülhettek el. Nyugat-Európa felé vették az irányt.

Sok ezer, az Iszlám Államhoz (IÁ) tartozó terrorista széledt szét Szíriában és a világban. A hírek arról szóltak, hogy tavaly október közepén az Egyesült Államok által vezetett nyugati csapatok és a kurdok által koordinált Szíriai Demokratikus Erők (SDF) felszabadították a terrorszervezet „fővárosát”, az észak-szíriai Rakkát. Az ostromlókkal kötött megállapodás értelmében a terroristák fegyvereikkel, családtagjaikkal együtt szabadon elvonulhattak a városból. Az egyezséggel a további vérontást akarták elkerülni. Az amerikaiak később mosták kezeiket: azt mondták, hogy a szíriaiak döntöttek a kérdésben.

 

DÍSZKÍSÉRET MELLETT

Az IÁ fegyvereseinek elengedését az orosz titkosszolgálat azon nyomban kiszivárogtatta a sajtónak. Ezeket a jelentéseket Nyugaton fake newsnak, álhírnek minősítették. A BBC újságírói azonban kiderítették az igazságot. Ryan Dillon amerikai ezredes, a koalíció sajtószóvivője megerősítette az információt, amelyet a brit társaság Rakka szennyes titka címmel tett közzé. A nyugati szövetség egyik tisztje is részt vett a titkos tárgyalásokban.

A BBC szerint több száz járműből, köztük az Iszlám Állam amerikai gyártmányú Humvee katonai terepjáróiból álló, mintegy hat-hét kilométer hosszú konvoj szállított el a városból helyi források szerint legalább négyezer embert, terroristákat és családtagjaikat. Az IÁ harcosainak több száz tonnányi lőszerét, fegyvereit nehéz, 16 kerekes kamionok vitték. A teherautó-sofőröktől és a terrorszervezet Szíriában elfogott hírszerzési főnökétől a brit riporterek megtudták, hogy a koalíciós légierő gépei, drónjai a konvoj felett repülve követték őket. Éjjel pedig az amerikai gépek egészen alacsonyan repülve világító szerkezeteket dobtak le, hogy segítsék a menetoszlop útját, de az eddigi információk szerint koalíciós katonák közvetlenül nem vettek részt a műveletben.

 

IRÁNY EURÓPA

Embercsempészek elmondták, hogy fellendült az üzletük. Az elengedett terroristák és családtagjaik, köztük nyugat-európai állampolgárok, két irányba indultak. Az irániak és az oroszok által ellenőrzött területeken keresztül Idlíb tartományba, az Aszad-ellenes erők által elfoglalt egyetlen nagyobb területre, valamint Törökországba. Innen különböző utakon Nyugat-Európába akartak jutni. Agresszíven viselkedtek, kínozták, verték a szíriai teherautó-sofőröket, és azzal kérkedtek, hogy még visszajönnek, vagy Európába mennek felszítani a hitetlenek elleni háborút.

 

MEGSEMMISÍTÉS HELYETT

A BBC emlékeztet rá, hogy James Mattis amerikai védelmi miniszter tavaly májusban „megsemmisítő” hadműveletekről beszélt. „Célunk, hogy egyetlen, az Iszlám Állam oldalán harcoló külföldi se maradjon életben, hogy aztán folytathassa a harcát Európában, az Egyesült Államokban vagy másutt” – mondta. Míg az USA-ban igen keményen bánnak az elfogott terroristákkal (a legjobb dolog, ami velük történhet, a guantanamói tábor), addig Európában lényegesen elnézőbbek. Azon kevesek a százakból, talán ezrekből, akik visszatérve a hatóságok kezére kerültek, néhány év börtönnel megúszhatják. Sem az állampolgárságukat, sem női terroristatársaikat (akik gyakran a feleségeik) nem fenyegeti veszély. Aztán kikerülve a börtönből ott folytatják, ahol Rakkában abbahagyták.

Borítófotó: Szíriai kormányerők az Iszlám Állam zsákmányolt zászlójával. Szabad elvonulást kaptak a terroristák

Ezek is érdekelhetnek

További híreink