Hosszú huzavona után a parlament felfüggesztette a Gólyafészek szabadidőközpont kapcsán meggyanúsított miniszterelnök (és egyik társa) mentelmi jogát, így a rendőrség már elkezdheti a nyomozást az uniós támogatások körüli visszaélések ügyében.
Több parlamenti párt erre hivatkozva utasította el annak a lehetőségét, hogy koalícióra lépjen a választásokat közel 30 százalékkal megnyerő ANO-val, bár azt senki sem zárta ki, hogy amennyiben nem Andrej Babiš lenne a kormányfő, akkor fontolóra vennék az együttműködést. Erről viszont az ANO nem akar hallani, miután az ország legnépszerűbb politikusa éppen a párt elnöke. A helyzetet bonyolítja, hogy a hét végén tartják az államfőválasztás második fordulóját, ahol Miloš Zeman jelenlegi elnök mérkőzik meg Jiří Drahoš professzorral. Zeman még márciusig a hivatalában marad akkor is, ha a kihívója nyer, ezért ő lesz az, aki másodszor is megbízhatja Andrej Babišt a kormányalakítással Jóllehet jelezte, hogy ezt csak abban az esetben teszi meg, ha az ANO-nak meglesz a parlamenti többsége. A múlt szerdai bizalmi szavazást követően a szociáldemokraták és a kommunisták is közölték: bizonyos feltételek mellett támogatnák az alakuló új kabinetet, sőt a Tomio Okamura vezette radikálisan jobboldali Szabadság és Közvetlen Demokrácia nevű alakulat (SPD) sem mutatkozott már olyan harciasnak a kérdésben, mint korábban. Nyilván Andrej Babišnak is fel kell majd ajánlania valamit a támogatásért vagy a koalícióért cserébe, erről már meg is kezdődtek a megbeszélések.
A szociáldemokraták jelenleg a túlélésért harcolnak, ezért az az érdekük, hogy erőt gyűjtsenek, s ennek egyik zálogát a kormányra kerülésben látják. Közben megjelentek olyan vélemények is, hogy bár a Gólyafészek tíz évvel ezelőtti uniós támogatása körül van mit vizsgálni, de az esetleg nem szabályosan átutalt pénz végeredményben az EU-ból érkezett, nem a cseh adófizetőket károsították meg. (A Gólyafészket építtető cég korábban az Agrofert holdinghoz tartozott, amelynek egyetlen tulajdonosa Andrej Babiš volt. A szabadidőközpont építésekor azonban a cég tulajdonost váltott, és kisebb vállalkozásként jogosultságot szerzett az ilyen vállalatok számára kiírt 1,9 millió eurós uniós dotációra. Amennyiben a Gólyafészek az Agrofert része maradt volna, nagyvállalatként nagy valószínűséggel nem kapott volna EU-s támogatást.
A társaság a pályázatban megszabott határidő letelte után ismét a holding része lett, de Babiš még 36 millió eurót hozzátett a projekthez – a szerk.) Az ügyvezető miniszterelnök maga kérte mentelmi jogának a felfüggesztését; ezzel is jelezni kívánta, hogy a lelkiismerete tiszta, és csak politikai támadásnak tartja az ellenzék heves kirohanásait. Sokan azt szeretnék, ha Babiš az ügy lezárásáig kivonulna a politikából, mondván, hogy az így volna korrekt, ez azonban az ANO lassú halálát is jelenthetné, mivel az ő karizmatikus személyisége tartja össze a pártot. A kisebb ellenzéki formációk abban reménykednek, hogy ha most a sarkukra állnak és következetesen kitartanak az ügyvezető kormányfő elutasításában, akkor egy esetleges előre hozott választásokon jobb eredményt érhetnek el. Ez azonban az elemzők szerint korántsem biztos, sőt megtörténhet, hogy az 5 százalékos küszöböt sem tudják majd átlépni, Babiš pártja pedig még jobb eredménnyel nyerne.
Borítófotó: David W. Cerny