Kétszázötven szervezet van jelenleg pártként bejegyezve Magyarországon. Azonban ahhoz, hogy ezekre országszerte lehessen majd szavazni, országos listával kell rendelkezniük, amihez legalább kilenc megyében és a fővárosban szükséges minimum 27 egyéni jelöltet állítaniuk. Ez összesen tehát legalább 13 500 ajánlás összegyűjtését feltételezi – hogy ez mennyire könnyű vagy nehéz, megítélés kérdése: korábban „csak” 10 500 kopogtatócédula kellett, de tény, hogy akkor egy személy még csak egy jelöltet ajánlhatott. Az eddig elhangzott kritikák alapján azonban az látható, hogy az ellenzék aszerint ítéli meg a választási szabályokat, hogy az éppen nekik mennyire kedvező – értékelte a Figyelőnek Szánthó Miklós, hozzáfűzve: valójában nem a választási rendszer, hanem önmaguk népszerűtlensége az ellenzéki erők igazi problémája. Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint mindezt jól mutatja, hogy „egyszerre hangzik el a vád az ellenzék, illetve az ellenzék szerepét lassacskán átvevő baloldali sajtó részéről, hogy a politikai verseny lehetőségét túlzottan beszűkítik a kormánypártok, és az a kritika is, hogy miért indulhat ilyen sok formáció a választásokon”.
KRITIKUSOK
Ez a bírálat már a választási törvények elfogadásakor is megjelent. Amikor 2011-ben beterjesztették a jogszabályt, Karácsony Gergely, akkor LMP-s, később PM-es politikus, jelenleg az MSZP miniszterelnök-jelöltje fogalmazott meg kritikát, hogy túl sok az az 1500 aláírás, amit össze kell gyűjteni ahhoz, hogy valaki egyéni jelölt lehessen egy körzetben. A kormánypártok, meghallva az észrevételt, 500 ajánlószelvényre csökkentették a jelöltállításhoz kitűzött kritériumot. Ezután az ellenzék meg azt a kritikát fogalmazta meg, hogy túl kevés aláírást kell összegyűjteni. A Figyelő által megkérdezett jogász szerint mindazonáltal az, hogy Magyarországon pártok szerveződnek és indulni szeretnének a választáson, akár csak egyéni jelöltet állítva, akár országos listára törekedve, abba az irányba mutat, hogy hazánkban létezik demokratikus, plurális politikai tér. „Nálunk könnyű pártot alapítani, és mindig is az volt, ebben nincs semmi újdonság.”
VÁLTOZÁS 2018-RA
Persze a könnyű pártalapítás hozadéka, hogy egyre többen gondolják úgy: ahelyett, hogy egy létező formációhoz csatlakoznának, s annak értékrendszeréhez igazítanák politikai elképzeléseiket, inkább saját pártot alapítanak. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy egyre több kispárt van bejegyezve az Országos Bírósági Hivatal regiszterében. A sok közül pedig néhány nem is újszerű ötletei miatt, hanem inkább a kampánytámogatás reményében jön létre. Ezt próbálták meg minimalizálni a kampányfinanszírozási törvény legutóbbi módosításával. Már nemcsak azoknak az egyéni jelölteknek kell ugyanis visszafizetniük az állami kampánytámogatást, akik nem szerezték meg a szavazatok egy százalékát, hanem azon pártokra is vonatkozik ez a szabályozás, amelyek országosan nem érték el az egy százalékot, ráadásul a vezető tisztségviselőknek kell helytállniuk a tartozásokért. Szánthó Miklós hozzátette: „Itt valóban volt egy kiskapu, amelyet számos párt kihasznált az előző választásokon: országos listát állítottak, de valójában csak a pénzre utaztak. Ennek hátterében az áll, hogy 2011–13-ban, amikor a választási és kampányszabályokat újraalkották a kormánypártok, akkor alapvetően jóhiszemű hozzáállást feltételeztek azok részéről, akik szándékoznak részt venni a politikai versenyben. Utólag kiderült, hogy sajnos számos olyan szereplő volt a politikai életben, aki rosszhiszeműen csak a pénzre hajtott. Ellenük egyébként eljárások vannak folyamatban, és aki nem számolt el megfelelően a pénzekkel, azt felelősségre kell vonni.”
NVB-IRÁNYMUTATÁSOK
Szintén az úgynevezett „kamupártok” ellen született meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) legutóbbi iránymutatása, amelynek legfőbb pontja arra irányul, hogy ha olyan formáció jelentkezik be a politikai versenybe, melynek a politikai komolysága megkérdőjelezhető, az végül ne szerepelhessen április 8-án a szavazólapon. A választási törvényben Szánthó Miklós szerint ugyanis van egy több értelmezésre lehetőséget adó jogszabályhely. E szerint amely párt 27 jelöltet állít, annak van országos listája – de mi történik, ha időközben ez a szám 27 alá csökken? Az iránymutatás tisztázza, hogy ez esetben az országos listát törölni kell, az kiesik, és így nyilvánvalóan az utána járó kampánytámogatás is semmis, illetve azt vissza kell fizetni.
REKORDOK
Ha a fenti infografikára tekintünk, jól látszik, hogy bár Magyarországon – a pártalapítás egyszerűsége miatt – mindig is magas volt az országgyűlési választásokra „beregisztráló”, illetve utóbb országos listát is állító pártok száma (a 90-es évek elején 12-15, 2014-ben rekordmagasan 18), a parlamentbe nyilván azok tudtak csak bekerülni, melyek valós társadalmi támogatottsággal rendelkeztek. Szánthó szerint azonban a csak a sajtóhírekben szereplő médiapártok miatt – főleg az új típusú, digitális nyilvánosság eszközeinek a következtében – sokszor esik a közvélemény abba az optikai csalódásba, hogy eltúlzottan sokszereplősnek látja a politikai arénát. Ma már egy Facebook-poszttal is nagy hírverést lehet csapni, de a magyar pártszerkezet 2010-ig elég erős stabilitást mutatott, és az országgyűlési frakcióval rendelkező pártok számát tekintve ma is azt mutat. Összességében tehát az látható, hogy a politikai versenybe történő „bejelentkezés” demokratikus feltételei ma is széles kör számára adottak – a valós társadalmi támogatottság megszerzése azonban már a pártok érthető és átélhető történetmesélési képességén nyugszik. S persze nem utolsósorban a kormányzati teljesítményen.
