Óvatos, de alapos korrekció

Mátrix
Washington ismét nyitottá válhat a szabad kereskedelmi egyezményekre.

Nem eszik olyan forrón a kását – mondják Washingtonban a republikánus fősodor emberei, akik egyre nagyobb reményeket fűznek ahhoz, hogy Donald Trump elnök választási ígéretei megszelídített formában és a republikánus politikai elvárásokhoz igazodva valósulnak meg. Az óvatos, de alapos korrekció végrehajtásában Ivanka Trump, az elnök lánya és Rex Tillerson külügyminiszter mellett nagy szerepe van Mike Pence alelnöknek is. 

Az alelnöki út

Pence nemrég a Távol-Keleten, a csendes-óceáni térségben járt. Igyekezett eloszlatni a kétségeket, félelmeket, meggyőzni az elbizonytalanodott szövetségeseket, hogy az Egyesült Államok védelmi elkötelezettsége nem gyengül. Az alelnök nem sokat teketóriázott: figyelmeztette az észak-koreai vezetést, hogy egy amerikai, nukleáris fegyverekkel is ellátott csapásmérő hajóhad a Carl Vinson repülőgép-hordozó vezetésével Észak-Korea partjai mentén állomásozik riadókészültségben – akárcsak a Guam szigetén elnöki bevetési parancsra várakozó stratégiai bombázógépek. 

Szükség is van a biztató szavakra, mert Phenjan újabb, minden eddiginél nagyobb nukleáris szerkezetet tervez felrobbantani, és közel van ahhoz, hogy befejezze a 11 500 kilométeres hatótávolságú – így akár Magyarországot is elérő – KN–08-as, háromlépcsős, interkontinentális ballisztikus rakétája kifejlesztését. 

A másik, perspektívájában nagyságrendekkel nagyobb veszélyforrást az USA Csendes-óceán melléki szövetségesei Kínában látják. Rövidebb távon Washington és Peking legkomolyabb, katonai jellegű konfliktusforrása a Dél-kínai-tengeren egyre dominánsabb kínai jelenlét lehet. Ez veszélyezteti a tengeri úton lebonyolított világkereskedelmi forgalom biztonságát, nemcsak amerikai, hanem japán, dél-koreai, vietnami, indonéz érdekeket is sértve. Oroszország, amely Kínához hasonlóan abban érdekelt, hogy korlátozzák az amerikai befolyást a térségben, „pozitív semlegességet” tanúsít. A Kreml szerint a Dél-kínai-tenger egyes szigeteiről folyó hovatartozási viták csak az érintettekre tartoznak, harmadik fél – értsd az Egyesült Államok – bekapcsolódása nem kívánatos. Ez a pozíció a délkelet-ázsiai térségben a katonailag is meghatározó szerepű Pekingnek kedvez.

Szabad kereskedelem

Pence útjának további oka az volt, hogy a térség, amely az Egyesült Államok legfontosabb kereskedelmi partnerrégiója, elbizonytalanodott az amerikai kereskedelmi politikával kapcsolatban. Trump a kampány során ellenezte, hogy az USA csatlakozzon a formálódó régiós szabad kereskedelmi egyezményhez (TPP). Most azonban vannak arra utaló jelzések a felálló adminisztrációban, hogy Washington mégiscsak felismerte: érdeke lenne beszállni a megállapodásba. A kétoldalú egyezmények, amelyeket Trump szorgalmazott, nem biztos, hogy pótolják a többoldalúakat.

Az irányváltást az is ösztönözhette, hogy Japán megváltoztatta álláspontját. Tokió­ban korábban úgy gondolták, hogy az Egyesült Államok nélkül nincs értelme a TPP-nek. Aszó Taró japán pénzügyminiszter azonban a múlt héten New Yorkban kijelentette: „Májusban megindítjuk a tárgyalásokat egy USA nélküli TPP létrehozására.” 

Talán ez is hatott Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszterre, aki a minap a Financial Timesnak azt mondta, hogy nyitott az amerikai–európai szabad kereskedelmi egyezmény, a TTIP gondolata felé. Ezzel a TTIP, amelyet a Trumppal kapcsolatos bizonytalanságok közepette tavaly temetni kezdtek, újraéledhet.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink