Már csak néhány apró finomítás van hátra a Recep Tayyip Erdoğan török elnök által július végén bejelentett, az -Sz–400-as nagy hatósugarú lég- és rakétavédelmi rendszerrel kapcsolatos orosz–török megállapodás terén – mondta İbrahim Kalın elnöki szóvivő a minap a Habertürk tv-csatornának. Az egyezményt hamarosan aláírják – tette hozzá.
Kevés hír okozhatott volna nagyobb fejfájást a brüsszeli NATO-központnak, mint ez a bejelentés. Az Európától és az állam egyháztól való elválasztásának atatürki alapelvétől mindinkább távolodó Ankara az elmúlt években az észak-atlanti szövetség talán legnagyobb problémájává vált. Törökország a NATO második legnagyobb létszámú hadseregét tartja fegyverben. Hadiipara igen jelentős és korszerű, saját repülőgép, páncélos, rakéta építő-fejlesztő vállalatai vannak. Isztambuli források szerint éppen az orosz katonai fenyegetés, a többi között az Sz–400-asok ellensúlyozására teremtette meg az Aselsan török hadiipari óriásvállalat a Koral kódnevű rádióelektronikai hadviselési rendszert – jelentős német, továbbá ismeretlen mértékű spanyol és amerikai segítséggel.
Törökország évek óta keresi a lehetőséget a Nyugattól való bizonyos politikai-katonai-hadiipari függetlenség megszerzésére, mint Ankarában mondják: szuverén külpolitika folytatására. Egyes elemzők úgy vélik, az iszlamizációkártya kijátszásával Erdoğan az országot a közel-keleti iszlám világ vezetőjévé tenné – ezt a szerepet korábban Egyiptom töltötte be. Ám az iszlamizáció, Törökország „elburkásítása” egyre nagyobb feszültségeket gerjeszt az országban. A nyugatias, toleránsabb Isztambulban néhány napja nők tüntettek a férfiuralom, a konzervatívabb viseletet követelő hatóságok ellen, amelyek egyre kevesebb megértést tanúsítanak a hölgyek, a kisebbségek iránt.
A függetlenedés jegyében 2013-ban, hogy beszerezzen nagy hatósugarú lég- és rakétavédelmi rendszereket (T-Loramids program), Ankara megállapodott a kínai CPMIEC vállalattal ilyenek szállítására. Ezzel a mintegy 3 milliárd dolláros ajánlattal a kínaiak kiütötték a nyeregből a versenytársakat, az Eurosamot (francia–olasz–német lég- és rakétavédelmi rendszereket gyártó hadiipari vállalat), valamint az LM-Raytheon amerikai konzorciumot, a Patriot rendszerek gyártóját. Az ügyletből mégsem lett semmi, mert NATO-partnerei, elsősorban Washington, erős nyomást gyakoroltak Ankarára. A CPMIEC rakétákat szállított Iránnak – mondták az amerikaiak, megindokolva a lépést.
Ezúttal a nyomásgyakorlás láthatóan nem vezetett eredményre. Ám az orosz–török ügylet nem nélkülözi a pikantériát. A világon az egyik legmodernebbnek és leghatékonyabbnak mondott orosz -Sz–400-as rendszer, amelyet most a törökök megvásárolnak, alig több mint egy évvel ezelőtt megjelent Szíriában, éppen azért, hogy az ott létesített orosz katonai légi- és haditengerészeti bázisokat megvédje a török (NATO) légierő esetleges csapásaitól. Moszkva és Ankara kapcsolatainak a válságát ismeretesen az váltotta ki, hogy török vadászgépek 2015 novemberében – máig nem tisztázott, hogy török vagy szíriai légtérben – lelőtték az orosz légierő egy Szu–24M típusú bombázóját. Erre válaszul a Kreml elhatározta a mintegy 400 kilométeres hatósugarú, mélyen a török légtérbe benyúló területeket, többek között az İncirlik amerikai/NATO-légibázist sakkban tartó Sz–400-asok telepítését a szíriai Hmeimim légi támaszponton.
Egy évvel az orosz Szu–24M elvesztése után Moszkva váratlanul kibékült a törökökkel, megbocsátotta a géplelövést és megszüntette az Ankara ellen bevezetett szankciók nagy részét. Bejelentették, hogy Törökország Sz–400-as rendszereket vásárol Oroszországtól. A hírek szerint kétütegnyi, összesen 240 rakétát indítani képes konstrukciót kapnak. További két üteget pedig orosz szakértők, az Sz–400-ast kidolgozó Almaz-Antej mérnökei támogatásával már Törökországban gyártanak le. Moszkva egyébként Kínának és Indiának is felkínálta az Sz–400-as Loramidsot. A törököknek szállítandó rendszerekben a hírek szerint van egy olyan berendezés is, amely éppen a Koral vagy hasonló rádióelektronikai struktúrák működését blokkolja.
Az Egyesült Államok és NATO-szakértők szerint az orosz Sz–400-as nem képes a nyugati katonai rendszerekkel összhangban működni. Törökország ezt maga sem cáfolja. Az illeszkedés első lépése az lenne, hogy az Sz–400-asokat felszerelnék azokkal a magyar Gripenekben is megtalálható jeladókkal, amelyek jelzik a baráti fegyverrendszereknek, hogy „ne lőj le, mert nem vagyok ellenség”. Ez az IFF (identification of friend or foe), amelyet a polgári légi forgalom szisztémái is felismernek. Beépíthető lenne az Sz–400-asokba is – ha a törökök akarnák. De a jelek szerint nincs rá hajlandóság.
Törökország „ősellensége”, a NATO-tagtárs Görögország ugyanis korábban orosz Sz–300-as rendszereket (az Sz–400-asok előfutárai) vásárolt. Ankarai katonai körökben ettől függetlenül is attól tartanak, hogy ha beépítik a barát-ellenség felismerő rendszert, az nem jelzi majd, ha a görögök megtámadnák őket. Ez év tavaszán, amikor a törökök ismét felvetették az EU-csatlakozásról tartandó (vélhetőleg elutasítással végződő) referendum kérdését, a görög védelmi miniszter ezt provokációként értelmezte, és hangoztatta: Athén kész katonai eszközökkel is megvédeni magát. Törökország és Görögország két ízben is fegyveresen összecsapott. 1974-ben Ciprus miatt, 1996-ban pedig egy lakatlan égei-tengeri sziget hovatartozása feletti parázs vitában.
Törökországnak a megosztottság közel-keleti receptje szerint (minthogy lakosságának csaknem háromnegyede az iszlám szunni ágát követi) a síita többségű Iránnal szemben kellene állnia. A valóságban egyre közeledik a két szomszéd, felvázolva egy új Ankara–Teherán(–Moszkva) tengely lehetőségét. A törökök – akárcsak Irán – Katar mellé álltak, csapatokat küldtek, megsegítve a Szaúd-Arábia vezette koalíció által szorongatott Öböl menti emírséget. A kurd önállósodás mind Teherán, mind Ankara érdekeit sérti.
Szélesebb összefüggéseket nézve amerikai, NATO-hadihajók maximális mértékben kihasználják a montreux-i egyezményből fakadó fekete-tengeri tartózkodási lehetőségeket. Ez a még 1936-ban kötött nemzetközi megállapodás korlátozza a nem ottani országok hadihajóinak a számát és tartózkodásuk idejét. Ankara a Fekete-tenger egyetlen bejáratát jelentő Boszporusz birtoklásával stratégiai pozícióban van. Ennek a jelentőségét nehéz lenne túlbecsülni manapság, amikor a Fekete-tenger Ukrajna kapcsán az orosz–nyugati katonai szembenállás egyik legfontosabb színterévé vált.
Borítófotó: Vlagyimir Putyin és Recep Tayyip Erdoğan keze egy orosz–török csúcstalálkozón. Ankara kikacsint a NATO-ból (Reuters)
