Igazolva, hogy a kétoldalú kapcsolatok szinte hidegháborús szintre süllyedtek, áttekinthetetlen helyzet alakult ki a Vietnamban tervezett, de meghiúsult no-vem-beri Trump–Putyin-találkozó körül. Az amerikai magyarázat a hihetőbb. Az USA mindvégig óvatos volt, s hangsúlyozta: nem történt végleges megállapodás a találkozóról. Az oroszok e kérdésben kapkodóak, szétszórtak voltak, egy részük a technikai szervezőkre próbálta hárítani a felelősséget. Washingtonban azt sugallták: nincs miért tanácskoznia a két elnöknek. Az első és eddig az utolsó, júliusi találkozójuk óta tovább romlott a viszony, az amerikai elnök újabb embargószigorító lépéseket hagyott jóvá. Washingtoni vélemények szerint Moszkva továbbra sem tartja magát a kelet-ukrajnai helyzet rendezésére hivatott minszki megállapodáshoz. Továbbá sem Trump, sem a diplomatái nem tudták rávenni az oroszokat (de a kínaiakat sem), hogy keményebben szorítsák meg az atomháborúval fenyegetőző észak-koreai diktátort.
UKRÁN REMÉNY
Ami a katonai elemet illeti, az amerikai–orosz kapcsolatot leképező NATO–Kreml-szembenállásban sem történt változás, a nagyszabású kora őszi orosz Zapad–2017 hadgyakorlatra a Nyugat újabb csapaterősítésekkel válaszolt. Nyilván erre adandó válasznak is szánták Moszkvában, hogy orosz védelmi minisztériumi források megszellőztették: az ország újabb külföldi katonai támaszpontokat nyithat Kubában és Vietnamban. Szíriában megtorpanni látszik az amerikai–orosz korlátozott együttműködés. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint a fő veszélyt ma azok az amerikaiak által támogatott felkelőcsoportok jelentik, amelyekhez iszlamista elemek csapódtak.
Vjacseszlav Szurkov, Putyin tanácsadója november közepén Belgrádban tárgyalt Kurt Volkerrel, az Egyesült Államok Ukrajna-ügyi különmegbízottjával a békefenntartó ENSZ-erők telepítésére vonatkozó washingtoni javaslatról, amelyet előtte az ukránokkal és a főbb nyugati szövetségesekkel is egyeztettek.
A megállapodástervezet két sarkalatos pontja Kijev szerint a következő. Egyrészt nem lehet orosz komponense a nemzetközi csapatnak, másrészt a békefenntartókat a ma még a két szakadár terület (Luhanszk és Donyeck) által ellenőrzött orosz–ukrán határszakaszra is ki kell vezényelni. A 29 pontos amerikai előterjesztésből (amelyet Washington vélhetőleg egyeztetett szövetségesével, Kijevvel) az oroszok hármat elfogadhatónak tartanak. „Ez nem sok, de több a semminél” – kommentálta Szurkov, aki augusztus óta háromszor találkozott az amerikai diplomatával. Némi pikantériát kölcsönöz a helyzetnek, hogy a minszki megállapodások „atyjai” mint csoport – a normandiai négyek (Ukrajna, Oroszország, Németország, Franciaország) és egészében véve az Európai Unió – másodlagos szerepet játszanak az ukrajnai helyzet rendezésének jelenlegi fázisában, amelyet Washington és Moszkva határoz meg.
VALAMI MEGMOZDULT
Ukrajna, a Krím sorsa kulcsfontosságú az orosz–amerikai viszony drámai romlásában, egyben esély a két nukleáris nagyhatalom kapcsolatainak a rendezésére. Pozitív elemként Kijev jelezte: kész a fogolycserére a két kelet-ukrajnai szakadár területtel. Érdekes fejlemény, hogy az egyik ilyen „népköztársaság”, Luhanszk „külügyminisztere” kijelentette: a terület megfelelő feltételekkel visszatérne Ukrajna kebelére. Még nem tudni, mi van e mögött: a szeparatisták sorainak a megbomlása, vagy egy Moszkva által irányított folyamat. Mindenesetre valami megmozdulni látszik a mélyben.
