A rövidnadrágos-pólós politizálás időszakában vagyunk, nemzetpolitikai nagyüzem van, a Kárpát-medencei szabadegyetemek időszaka, amikor a politikusok közvetlen kapcsolatba lépnek a határon túli magyar fiatalokkal. A közélet iránt érdeklődő vajdasági magyar diákok, aktivisták immár tizenötödször táboroztak az idén a kishegyesi Kátai-tanyán, ugyanakkor tartották a Felvidéken a Via Nova ifjúsági szervezet által alapított V. MartFesztet, Felsőszinevéren pedig a XXV. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemet a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szervezésében. Most zajlik a másik felvidéki egyhetes rendezvény, a kilencvenéves hagyományra visszatekintő Gombaszögi Nyári Tábor, s a jövő héten kezdődik a több ezer fős közönséget vonzó XXVIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, amely mindig Orbán Viktor fórumával zárul. E szabadegyetemek mindegyikének résztvevőjét, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárát kérdeztük, aki két út között megpihent a Figyelő szerkesztőségében.
– Hány kilométernyi autózást jelent ez önnek, aki a nyitórendezvényeken és vitákon való részvételen kívül rendszerint a sofőri feladatokat is magára vállalja?
– Közel ötezer kilométert, ha hozzáveszem azt is, hogy a táborok idején még néhány települést, magyar közösséget is meglátogatok. Ebből a viszonylag rövid idő alatt megtett hosszú útból is látszik, hogy régen milyen nagy is volt Magyarország. A legkeményebb nap július 5-e volt, amikor mintegy 1200 kilométert utaztam, a Bonyhád–Budapest–Kishegyes–Martos–Felsőszinevér útvonalon. Tavaly egyébként 120 ezer kilométert vezettem a Kárpát-medencében. Szeretem, ha én ülök a volánnál.
– Miért érdemes, miért kell ott lennie mindegyik nyári szabadegyetemen?
– Nemzetpolitikai államtitkárként ott a helyem. Azelőtt is rendszeres résztvevője voltam némelyik tábornak. Most nem tudok hosszabban elidőzni, de legalább megtartom a nyitó előadást, és elbeszélgetek a fiatalokkal. Utána robogok a következő helyszínre; az idén legalábbis így alakult, mert az első három rendezvény egy időben zajlott. Mindegyik tábort szeretem. Mindegyik más, egyedi hangulatú. Például a délvidéki Kishegyes tipikus alföldi magyar táj, ott van a tanyán a vályogház, a nyári konyha, az akác, odébb a búza- vagy kukoricatábla. Lehetne bárhol az Alföldön vagy a Dunántúl nagy részén is. Hozzám ez nagyon közel áll, ugyanígy a gasztronómiája is. A bácskai ízvilág szerintem a csúcs, a hagyományos magyar ételekkel, a szerb, balkáni hatásokkal, az emberek pedig a szívüket is kiteszik, hogy sokat egyél és igyál. A tartalmas ételekhez, a rétesekhez, kalácsokhoz töltik a finom italokat.
– A szilva-, birs- vagy eperpálinkára gondol?
– Arra is, és ez mind helyi termék, akárcsak a boraik. Én nem vagyok nagyevő-nagyivó, de ez az ízvilág nagyon közel áll hozzám. A felvidéki Martost szintén nagyon szeretem, és a gombaszögi tábor régi-új helyszínét, festői környezetét is. Más hangulatúak, különböznek a kishegyesitől. Ezekben a táborokban sokkal többen vannak, és a sorskérdések megvitatása mellett nagyobb hangsúlyt kap a szórakozás, mint Délvidéken. Egyébként a dél-szlovákiai magyar közösség sok szempontból a legnehezebb helyzetben van: nincs a Magyar Közösség Pártjának parlamenti képviselete, nagy az asszimiláció, jelentősen gyengült az identitás, ugyanakkor a gazdasági lehetőségek jók. A táborozó fiatalok körében ennek ellenére a biztos identitástudatot tapasztalom, jól kérdeznek, tájékozottak, mindkét ország bel- és külpolitikáját jól ismerik. Ez nagyon tetszik. A kárpátaljai Felsőszinevér csodálatos helyen, a hegyekben van, távolabb a magyarlakta településektől. Ez egy jellegzetes ruszin havasi falu, fölötte a tóval. Itt a táj, a kitűnő társaság, a határon túli magyar vezetők, valamint a színvonalas előadások ellensúlyozzák a kásán és apró húsokon alapuló étrendet. Ami pedig Tusnádfürdőt illeti, az nekem majdnem az otthonom, hiszen nagyon sokszor jártam ott, és székely is vagyok. A Bálványosi Szabadegyetemen minden együtt van, ami a többi rendezvényt külön-külön jellemzi. Volt tavaly egy fiatal kutató vendégünk Finnországból, aki a magyar nemzetpolitikáról készített tanulmányt, és amikor bejelentkezett, hogy meglátogatna, politikusokkal találkozna, azt mondtuk neki: ne Budapestre, hanem Tusnádfürdőre jöjjön, mert ott mindent megtud a magyarságról, és mindenkit megtalál, aki a Kárpát-medencében nemzetpolitikával foglalkozik. Sok mindent tudott rólunk, de a szabadegyetem után lelkes hívünk lett, és úgy ment haza, hogy jobban elmélyülne a munkában, mi pedig felajánlottuk, hogy dolgozhat nálunk, az államtitkárságon egy ideig.
– Elmondta a finn kutatónak, hogy ön bukovinai székely? Megértette, hogy ez mit jelent? Elmondta neki, hogy az 1764-es székelyellenes osztrák vérengzés következményeként menekültek az ősei Moldvába, majd amikor Bukovina egy évtizeddel később a Habsburg Birodalom része lett, létrehozták a székely telepesek öt faluját, Istensegítset és Fogadjistent, majd Hadikfalvát, Józseffalvát és Andrásfalvát? Beszélt arról, hogy ön úgy született Tolnában, hogy a bukovinai székelyek azon részét, amely több áttelepítés után még a román többségű régióban élt, így az ön nagyszüleit is, 1941-ben a magyar állam a Délvidékre, a Vajdaságba költöztette, majd 1944–45-ben a mai országterületre menekültek?
– Igen, beszéltem neki erről. Apám a bácskai Moholon született, édesanyám pedig már Bonyhádon, de a nagyszüleim közül hárman Istensegítsen, egyik nagymamám még Józseffalván. Utóbbival töltöttem a legtöbb időt, ezért a legjobban a józseffalviakhoz kötődöm, ahol az 1930-as években pár száz magyar lakott, és csaknem ugyanannyi román. Később is sokat olvastam a bukovinai székelyekről, a szakdolgozatomat is erről írtam. Kíváncsian hallgatta a finn srác ezt a bonyolult történetet. A kabinetfőnököm szintén mesélt neki, ő is autentikus forrás, hiszen szintén félig-meddig erdélyi. Ez is Tusnádfürdőn, a Bálványosi Szabadegyetemen történt, ahol valóban mindenről, ami magyarság-, szomszédság- és régiós vagy európai politika, lehet előadásokat hallgatni.
– A nemzetpolitika ma már nemcsak az identitásőrzésre, a határon túli magyarság kultúrájára, oktatására figyel, hanem a szülőföldön való megmaradáshoz, boldoguláshoz szükséges gazdasági feltételekre is. Van a kormánynak egy Kárpát-medencei komplex, többéves gazdaságfejlesztési programja, mely százmilliárd forintos nagyságrendben támogatja a magyar közösségeket. A Vajdaságra 50-60 milliárd, Kárpátaljára több mint 30 milliárd forintot szán, s az összeg jó részét már ki is helyezte, de elindult a program Erdélyben és a Felvidéken, a szlovéniai Muravidéken, valamint a horvátországi Drávaszögben is. Magyar Levente, a KKM államtitkára 150 milliárd forintot említett. De a nemzetpolitikai államtitkárság is több tízmilliárd forintos keretből támogatja a Kárpát-medencei magyarokat és a diaszpórát, azaz a világban szétszórt magyar közösségeket.
– Igen, a kormány 2016 végén döntött arról, hogy 27,8 milliárd forint értékben támogatja az erdélyi, vajdasági, horvátországi, muravidéki, kárpátaljai, felvidéki és a diaszpórában működő szervezetek ingatlanberuházásainak és tevékenységének, programjainak a megvalósítását. Egyik nagy haszonélvezője ennek a kassai magyarság lett, hiszen 300 millió forintból sikerült megvenni és felújítani az egyik legforgalmasabb belvárosi részen, az Erzsébet utcában található, felszámolás előtt álló háromszintes ingatlant, amely helyet ad magyar civil szervezetek rendezvényeinek és a művészeti, kulturális életet szervező Rovás Polgári Társulásnak. Az épületnek kávézója, galériája, üzlethelyiségi és banki része is lesz, a boltíves pincerendszer pedig kiváló feltételeket nyújt egy étterem létrehozására. A tetőtéri lakások bérbeadásából pedig önfenntartóvá tehető a Magyar Jelenlét Háza. Szeptemberben lesz az átadás.
– Tavaly novemberben hirdették meg a 17 milliárdos óvodaépítési és -fejlesztési programot. Ez is zajlik már.
– A bölcsődék is idetartoznak. A határon túli magyarság megmaradása érdekében nagyon fontos, hogy a gyermek kiskorától az érettségiig vagy a szakiskola végéig magyar közegben nevelkedjen, és utána is, ha van módja rá, magyar nyelvű felsőoktatásban részesüljön. Az óvodaprogram első üteme az egyházi intézményekre terjed ki, 68 új intézmény épülhet, és további 215 fejlesztésére, valamint több mint 1500 magyar sarok kialakítására lesz lehetőség. A program során óvodapedagógusok képzésére, védőnői szolgálat fejlesztésére, számos konferenciára és szakmai rendezvényre kerül sor. Az óvodafejlesztési programon túl fontos megemlíteni, hogy az idén is jelentős (fejenként évi 270 ezer forintos) támogatásban részesítjük a kárpátaljai pedagógusokat, az egészségügyi dolgozókat, illetve a gyermekétkeztetést. Ezzel a nagyon rosszul fizetett pedagógusok otthon tartásához és több mint 10 ezer kárpátaljai család megélhetéséhez járulunk hozzá a kelet-ukrajnai háborút gazdaságilag is megsínylő országban.
– Azért ne menjük el a mellett, hogy miközben Magyarország önzetlenül támogatja Kárpátalját, és nemcsak az ottani magyarságot, hanem az ukránokat, ruszinokat is, hiszen az adományok nagy része, a kórházaknak nyújtott segítség, az ukrán háborús sérültek gyógykezelése, gyermekeik táboroztatása közismert, s az ukrán vízummentesség vagy az európai törekvések melletti magyar kiállás töretlen, aközben Kijevben riasztó törvényeket készülnek elfogadni a kisebbségi nyelvek korlátozásáról, az anyanyelvi oktatás megsemmisítéséről, és az utóbbi időben elindult egy magyarellenes médiakampány is, amely elszakadási törekvéseket vizionál. Mit szól hozzá?
– Ezt nem is értem, hiszen nagyon jó a viszonyunk Kárpátalja megye vezetésével és kormányzójával, Hennagyij Moszkallal, de az előzőekkel is szoros kapcsolatunk volt. Az elsők között ismertük el Ukrajna függetlenségét, Porosenko elnök pedig még államfőjelöltként együttműködési megállapodást kötött a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökével, Brenzovics Lászlóval, és biztató ígéreteket tett. Tiltakozunk az ilyen megnyilvánulások ellen, diplomáciai csatornákon is megtesszük. A kárpátaljai magyar egyházak és szervezetek is összefogva hallatják hangjukat, ugyanígy Brenzovics László a kijevi parlamentben.
– Visszatérve a nemzetpolitikai államtitkárság programjaira, az idén a családi vállalkozásoké a főszerep. Korábban volt az óvodák éve, majd a kisiskoláké és a felsősöké, aztán a külhoni szakképzésé, tavaly pedig a fiatal vállalkozóké.
– Ez utóbbi még az idén is fut, párhuzamosan a családi vállalkozások programjával, amelynek a megvalósítására összesen egymilliárd forint áll rendelkezésünkre. A technikai lebonyolítást a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. végzi. Három pályázat zajlik jelenleg is. Az ifjaknak hagyományos vállalkozássegítésre és a Kárpát-medencei fiatal vállalkozók közötti együttműködések támogatására írtunk ki pályázatot, a családi cégeknél pedig két kategória van: a többgenerációsoké, ahol öröklődik a hagyomány és együtt dolgozik gyerek, szülő, esetleg nagyszülő, illetve az egygenerá-ció-soké, ezeket testvérek, házastársak hoztak létre. Tréninget, népszerűsítő előadásokat is tartottunk nekik. Olyan magyar kisvállalkozókkal kerültünk kapcsolatba, akiket soha senki nem keresett meg, hogy kérdezze őket munkájukról, terveikről, támogatási igényeikről. Ezért aztán nagyon kötődnek hozzánk. Adatbázist állítottunk fel róluk, így például akik tavaly a pénzügyi korlátok miatt nem tudtak nyerni, de jó elképzeléseik vannak, azokat értesítjük az újabb lehetőségekről, s ez a jövőben is így lesz. Ha pedig valamelyik határon túli beruházásnál szükség lehet rájuk, rögtön értesítjük őket az ottani partnerszerveze-teink közreműködésével. Tavaly közel ezren pályáztak, hárommillió és hatmillió forint közötti összeget lehetett igényelni különböző tevékenységekre. Az idén mintegy ezerötszáz pályázatra számítunk.
– Az informatikától a szépségiparon keresztül a mezőgazdaságig. Startupoktól és hagyományos kisvállalatoktól. Eszközbeszerzéstől a reklámig.
– Piacra jutásra is. Szinte mindenre lehet pályázni, de ingatlanbővítésre, -felújításra nem. Háziorvosok, borászok, vendéglátók is nyertek vállalkozásfejlesztésre összeget. Nemrég a muravidéki Lendván járva betértünk ebédelni egy Dobronak melletti pinceétterembe. Házi készítésű ételt-italt kínál. Tele volt a helyiség. Egyszer csak kijön a tulaj, bemutatkozik és megköszöni a támogatást. Fogalmam sem volt arról, hogy pályázott, de jólesett. Büszkén mesélte, mi mindenre használta fel az elnyert pénzt.
– Van még egy nagy feladata a nemzet-politikának, ez pedig a diaszpóra-gondozás.
– A nagyvilágban szétszóródott magyar közösségek örömére pár éve létrejött a Diaszpóra Tanács, amely mindig az ősz végén ülésezik Budapesten, és 2013-ban elindult a Kőrösi Csoma Sándor-program (KCSP), amelynek fiatal ösztöndíjasai közösségszervezéssel foglalkoznak, illetve magyar szervezeteket hoznak létre. Száz fiatal jár ki évente, a déli féltekén (pl. Ausztráliában, Latin-Amerikában, Dél-Afrikában) hat hónapot, az északin (pl. Nyugat-Európában, az USA-ban, Kanadában) kilenc hónapot töltenek el.
– Az idén 115-en mennek, mert egyre nagyobb az igény a tevékenységükre.
– Részt vesznek a magyar életben, az ottani szervezetek munkájában, ha kell, magyart tanítanak és történelmet, népdalt és néptáncot, irattárakat, hagyatékokat dolgoznak fel, segítik egy-egy lelkész munkáját vagy a cserkészetet, műsort állítanak össze a magyar nemzeti ünnepekre. Meghatódva hallgattam március 15-én Edmontonban egy hatéves kislány gyönyörű, akcentus nélküli szavalatát, noha már valószínűleg a szülei is kint születtek Kanadában. Londonban olyan 56-os, megható emlékműsort készítettek a gyerekekkel, hogy eljátszották a teremben ülő, kint élő 56-osok, javarészt nagyszülők, dédszülők fiatalkori szerepét. Egyébként a KCSP-sek gyakran felhívják a figyelmünket, hogy mit kellene még tennünk a diaszpórában, mi pedig el is fogadjuk az ötleteiket. Államtitkárságunkon is hét korábbi KCSP-s fiatal dolgozik, de sokan helyezkedtek el az államigazgatás más területén.
– Az ő feladataikhoz hasonló tevékenységeket látnak el immár harmadik éve a Petőfi Sándor-program (PSP) ösztöndíjasai, akik a Kárpát-medencében, illetve annak peremén, a volt Monarchia területén a szórványközösségeket gondozzák.
– Ők eddig évente 50-en voltak, az idén 65-en vannak, köztük olyanok, akik maguk is a határon túl születtek, Szlovéniától a Vajdaságon, Dél-Erdélyen át a moldvai csángókig, Dalmáciától, Macedóniától északra, a Kárpátalján és a Felvidéken át Dél-Lengyelországig tevékenykednek.
– A KCSP-sek és a PSP-sek nem vesznek részt a magyar állampolgárság megszerzését vagy visszaszerzését megkönnyítő honosítási folymatban?
– Nem. Nincs ilyen feladatuk, bár valamelyik külföldi magyar újság rosszindulatú cikke ezt híresztelte. Erre ott van a konzuli apparátus. A munkát a magyar szervezetek segítik, az ösztöndíjasok pedig, ha megkéri őket egy-egy igénylő, az űrlapok kitöltésében segédkeznek.
– Hány külhoni magyar állampolgárt regisztráltak mostanig 2011 januárja óta, amikor életbe lépett az egyszerűsített honosítási törvény?
– Már több mint 950 ezret. Ebből 115 ezren állampolgársági megállapítással éltek, ők a mai Magyarország területéről menekültek el vagy költöztek főleg Nyugatra, és megfosztással vagy elbocsátással vesztették el állampolgárságukat. A többi mintegy 835 ezer fő az elszakított nemzetrészekben született honosított, visszahonosított állampolgár. Reményeink szerint már az év végére elérhetjük fő nemzetpolitikai célkitűzésünket, és leteheti az esküt az egymilliomodik új magyar állampolgár.
