Nem migránsoknak való vidék

Mátrix
Fordul a hangulat Nyugat-Európában. A Willkommenskultur elpárolgott, a jól szereplő bevándorlásellenes protesztpártok Hollandiától Franciaországon át Németországig és Ausztriáig egymás után kényszerítik rá programjukat a mérsékelt pártokra.

Vannak országok, ahol régóta korlátozzák a migránsok beáramlását. Dániában a Dán Néppárt által delegált integrációs miniszter, Inger Støjberg már az újkori népvándorlás csúcspontján komolyan vette hazája értékeinek a védelmét. Az északi országba érkező bevándorlóknak szigorú tesztet kell kitölteniük, amelyben nyelvtudásuk mellett bizonyítaniuk kell azt is, hogy alaposan ismerik a dán Hygge (kedélyes életérzés) minden részletét, amelynek az is alkotóeleme, hogy napnyugtakor le kell engedni az ünnepnapok reggelén a családi ház előtt felvont Daneborg zászlót. A Hollandiába betelepülő idegeneknek is vizsgázniuk kell a németalföldi kultúrából.

A Dániába érkező idegenek szociális ellátását már 2015 szeptemberében kurtították, így csökkentve a skandináv jóléti állam vonzerejét. Koppenhága tavaly decemberben ki is lépett az ENSZ menekültügyi egyezményéből, felmondva ezzel az 1978-ban vállalt évi ötszáz fős befogadási kvótát. Az elrettentés sikeres, egyre kevesebben szeretnének ott menedéket kapni.

Franciaország is beljebb húzza a kaput. François Hollande elnök idején Párizs harmincezer főben maximálta a befogadható menekültek számát, ám az Aida adatbázis szerint a franciák 2015 és 2018 között alig ötezer migránst vettek csak át Görög- és Olaszországtól. Macron elnök tovább szigorított, ő már csupán évi ötezer menedékkérőt fogadna be, és nekik is az EU-n kívül kellene benyújtani a kérelmüket.

A korábban bevándorláspárti Svédország 2016 őszén változtatott a migránspolitikáján. Az elutasított menedékkérőktől megvonják a segélyt és a szállást, ami az első évben négyezer migránst érintett. A befogadott menekültek és az átmeneti oltalomban részesülő menedékesek a korábbi korlátlan idejű tartózkodási engedély helyett immáron csak három évre vagy 13 hónapra szóló papírt kapnak, és az első kategóriába tartozó menedékesek családegyesítését is felfüggesztették.

A Willkommenskultur hazájában, Németországban is komoly változás történt, amely a bevándorlásellenes AfD sikersorozata nélkül elképzelhetetlen lett volna. Az őszi bajor tartományi választás miatt rettegő CSU elérte, hogy a 320 ezer átmeneti oltalomban részesülő menedékes családegyesítését mégse indítsák el márciusban. A hatvanezer befogadott kiskorú menedékes családegyesítését pedig havi ezer főben limitálták.

Ahogy Németországban, úgy Ausztriában is a bevándorlás elleni protesztpárt megerősödése kényszerítette rá a kancellárt a szigorú migránspolitikára. Bécsben a menedékeseket a városi bérlakásokból városszéli tömegszállásokra helyeznék át, és miután kiderült, hogy a pénzügyi támogatásból temérdek pénzt utalnak haza, egyre több segélyt kapnak természetben. A valódi menekülteket persze mindez nem riasztja el, csak a jobb életre vágyó gazdasági migránsokat.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink