KÖZEL-KELETI VÁLSÁG
„Rossz szomszédságba kerültünk” – kezdte az izraeli biztonsági helyzet felvázolását Avraham (Avi) Cohen nyugalmazott ezredes, a Nemzetbiztonsági Kutatócsoport (NSG) igazgatója, aki Budapesten részt vett a magyar elnökség égisze alatt, a V4-ek által közösen szervezett, Európa jövője című nemzetközi konferencián.
TÖBB ELLENSÉG
„Három, az elmúlt bő fél évtizedben felbukkant, felerősödött tényező határozza meg a jelenlegi helyzetet, amelynek fő jellemzője, hogy több ellenségünk van, mint korábban. Az egyik Irán, noha Izrael és a perzsa állam nem szomszédok. A második a kibertér, amelyről kiderült, hogy ellenségek tevékenykednek benne. Ma egyetlen idióta hacker megbéníthatja Izrael bankrendszerét. A harmadik fontos elem pedig az, hogy minden mozgásban van. A régióban, a Közel-Keleten felgyorsultak a zömében negatív dinamikájú események. Így például Libanonban a Hezbollah térnyerése, Szíriában a folytonosan változó helyzet. Izrael majdnem elvesztette Egyiptomot” – fogalmazott az ezredes az iszlamista Morszi-kormányzat 2012-es hatalomra kerülésére utalva.
„Aztán szerencsére jött az új vezető, el-Sziszi tábornok, azaz helyreállt a korábbi egyensúly. Európa haldoklik” – idézett a konferencián elhangzott különféle véleményeket a kereszténység megóvásának szükségességéről. „Mi a zsidók országa vagyunk. Ez diszkri-
mináció? Most hallom az önök miniszterelnökétől, hogy ez egy keresztény ország, meg akarja őrizni a magyar kultúrát, életformát. Ez az, amit mi is akarunk a zsidóság, a zsidó életforma, kultúra kapcsán.” Az ezredes méltatta az izraeli miniszterelnököt, Benjámín „Bibi” Netanjáhút, akit különleges képességű vezetőnek tart. Mint mondta, Bibi hatékonyan irányítja az országot, amelynek bivalyerős a gazdasága, kezeli a korábban nem látott kihívásokat. „Ben Gúrión óta nem volt ilyen jó vezetőnk” – tette hozzá.
KONFLIKTUSKEZELÉS
Az izraeli–palesztin viszonyról beszélgettünk. „A zsidó állam a bevándorlók országa. Ha zsidó vagy, ez az ország megvéd” – mondta. Ám jelezte, hogy ez egy sajátos bevándorlás; az egész világból érkeznek zsidók, akik hazát, menedéket találnak. Mint ahogy a Gázai övezet palesztinjai is sok helyről kerültek oda. Beszélt arról a dilemmáról is, amit az „egy vagy két ország” kérdése támaszt. „Nem tudjuk megoldani a problémát azzal, hogy a körülöttünk élő palesztinokat befogadva állampolgárságot adunk nekik, mert húsz év múlva Izrael muszlim többségű állammá válna.” Cohen ezredes szerint a megoldás a két állam, a szegregáció, a szétválasztás. „Ez nem apartheidet jelent – húzta alá. – Gázából egyik napról a másikra kivonultunk. Azt gondolom, a palesztinoknak nincs megfelelő irányítása. Mert a jó vezetőnek nem azt kell adnia, amit a nép pillanatnyilag akar, hanem azt, ami az érdeke.ˮ
VEZETNI KELL
Szíria kapcsán mondta: „Kemény, határozott arab vezetőket látnék szívesen. Az arabok törzsi rendszerben, nem demokráciában gondolkodnak. Izrael stabilitást akar. Nem szeretem Aszadot, de inkább legyen olyan ellenfél, aki kézben tartja a saját országát. Még ez a hidegháborús állapot is jobb, mint ha egy olyan ellenfelünk lenne, aki váratlanul támad” – összegezte véleményét Avraham Cohen ezredes.
NÉVJEGY
Avraham Cohen ezredes, informatikai-elektronikai mérnök hosszú éveken át vezette az izraeli hadsereg (IDF, Cáhál) főparancsnokságán a C5I (hírszerzés, parancsnoki, távközlési, koordinációs rendszerek), a kibervédelem, elektronikus hadviselés részleget.
Nevéhez fűződik számos találmány, fejlesztés mellett a főparancsnokság videóelemző projektjének a kidolgozása, vezetése.
Tavaly szeptember óta a Nemzetbiztonsági Kutatócsoport (NSG) igazgatója.