DÉL-AMERIKAI KÁBÍTÓSZERKARTELLEK
Új kifejezést keresnek arra a jelenségre, ami Közép- és Dél-Amerika egyre több államában üti fel a fejét. Az állam egyre több területen veszíti el a hatalmát a fegyveres bűnözői csoportokkal szemben. Az korábban sem volt ismeretlen jelenség, hogy az aktuális hatalom ellen lázadó csoportok kábítószer-kereskedelemből finanszírozzák a harcukat, ám az utóbbi években a legjelentősebb növekedést azok a szervezetek érték el, amelyeknél az állam elleni harc egyetlen célt szolgált: minél zavartalanabbul folytathassák a kábítószer termesztését és csempészését. Mivel az itt termelt drog első számú felvevőpiaca az Egyesült Államok, a bűnüldözésre képtelen „bukott államok” létrejötte alapvetően fenyegeti annak biztonságát.
BÉKEFALVAK
A bűnözés mértéke odáig fajult, hogy a húsz legnagyobb gyilkossági rátájú ország közül 17 közép- vagy dél-amerikai. A 31 milliós Venezuelában tavalyelőtt több ember lett gyilkosság áldozata, mint az e téren igen rossz hírnévnek örvendő, 325 milliós Egyesült Államokban.
A kolumbiai kormány békeszerződést írt alá a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű marxista terorrszervezettel, Kuba és Norvégia védnökségével, ám a kormány feltételei – talán nem függetlenül a védnökök személyétől – olyan nagyvonalúra sikeredtek, hogy az egyezményt nem sikerült népszavazáson ratifikáltatni. A javaslat ugyanis 10 parlamenti képviselői helyet garantál 2026-ig a gerilláknak, akik a Kolumbiai Kommunista Párt katonai szárnyának tekintik magukat. Emellett úgynevezett „békefalvakat” jelöltek ki letelepedésre a fegyverüket leadó gerilláknak, akik egyszeri segély mellett a minimálbér 90 százalékát kitevő járadékban és egészségbiztosításban is részesülnek. Ez a juttatás a korábbi kábítószer-kereskedelemből finanszírozott zsoldjukhoz képest kevés, a falvak nem gerilla lakói számára viszont sok. Ők ezért igen barátságtalanul viszonyulnak a betelepítettekhez, így a kábítószer-kereskedő bandák könnyűszerrel tudnak toborozni a körükben.
BANDAHÁBORÚK
San Salvador, Salvador állam fővárosa már egy jó ideje a versenyez a világ legveszélyesebb városa címért. A végső lökést az adhatta meg, amikor három éve a kormány a börtönök túlzsúfoltságára hivatkozva közel ezer bandatagot helyezett szabadlábra. San Salvador a karibi kábítószer-szállítmányok egyik elosztó központja, fellángolt a bandaháború az útvonalak birtoklásáért. Ha pedig éppen fegyverszünet van, a felszabadult kapacitást az állam tisztviselői és a rendőrök ellen fordítják. A város nagy részét két banda uralja, mindkettő – a sors fintoraként – Los Angeles-i alapítású.
Mexikóban immár több mint egy évtizede nyílt háború folyik a kábítószer-kereskedő bandák és a kormány között. 2006-ban az akkori elnök már a katonaság bevetéséről döntött a kartellek ellen, ám ez sem hozta meg a várt sikert. Túl sok pénzt lehet keresni az Egyesült Államokba irányuló csempészésből, legyen szó kábítószerről, illegális bevándorlóról vagy szexrabszolgáról. Egyes becslések szerint 40 milliárd dollár éves bevételt realizálnak a mexikói bűnözői csoportok, erre a pénzre sokaknak fáj a foguk.
A helyzet eldurvulását bizonyos szempontból az állami akció sikere okozta. Néhány nagy kartell vezetőjének lekapcsolása bandaháborúkat a robbantott ki a kisebb bűnözői csoportok között a határ menti terület ellenőrzésének megszerzéséért. A feszültség nemhogy csillapodni látszana, inkább egyre fokozódik.
Ráadásul az új szereplők lényegesen innovatívabbak a korábbi kartelleknél. Az ISIS-t megszégyenítő kegyetlenségű akciókkal félemlítik meg a lakosságot, a rendőröket és a tisztviselőket, amellett persze, hogy a korrupció régi bevált módszerét is megtartották.
A harcot immár nemcsak katonai fegyverekkel, hanem katonák bevetésével is vívják, tömegesen szerveznek be korábban katonai vagy rendőrségi különleges erőknél szolgált embereket kiképzői és közvetlen harci feladatokra is. Van olyan kartell is, amely egyenesen dezertált kommandósokból alakult.
A másik újítás a fentanil bevezetése volt az amerikai kábítószerpiacra. A szer tökéletesen helyettesíti a heroint, ugyanakkor kis térfogatú, jól elrejthető, szagtalan, így drogkereső kutyák sem szagolják ki. Ideális csempészáru. Az anyagot először Kínából szerezték be, majd amikor a távol-keleti és az amerikai kormány együttműködéseként megnehezedett az ottani előállítás, saját gyártásba fogtak.
Kevesellvén a csempészés jövedelmezőségét, van olyan kartell, amelyik saját kokainültetvények megszerzésébe fogott a termelő országokban, így jelentős területeket birtokolnak immár a kolumbiai–ecuadori–perui határvidéken.
De van olyan kartell is, amelyik „jogdíjért” cserébe engedélyezi kisebb csoportoknak a „márkanév” használatát.
A bandaháborúk okozta drámai közbiztonságromlást tovább súlyosbítja, hogy a lakosság tehetősebb része megpróbálja magánúton biztosítani a védelmét. Ezt tömeges méretekben a klasszikus magánbiztonsági szolgálatok képtelenek biztosítani, ezért polgárőrségszerű szervezeteket alakítanak. Hogy ez az adott térség viszonyai között hova vezet, azt jól mutatja az eredetileg a marxista gerillák ellen létrejött Kolumbiai Egyesült Önvédelmi Erők (AUC) vagy frissebb példaként a mexikói Grupos de Autodefensa Comunitaria története.
Mindkét szervezet azzal a problémával szembesült, hogy működésének finanszírozása nem nagyon lehetséges közösségi adakozásból, ráadásul a tagság olyan szintű felfegyverzése, amely a katonai fegyverekkel ellátott gerillák vagy kartelltagokkal szemben szükséges volna, legális úton nem lehetséges. Így ezek a szervezetek is kábítószer-kereskedelemből próbáltak pénzhez jutni és a feketepiacról fegyverkezni, valamint állami tisztviselőket korrumpáltak, fenyegettek vagy öltek meg a működés biztosításához. Így végül a hirdetett célt leszámítva nem sokban különböztek azoktól a bűnözőktől, akik ellen alakultak.
A FAL NEM MEGOLDÁS
Hogy mit szándékozik tenni az USA a biztonságát egyre jobban fenyegető helyzet ellen, az jelenleg nem látszik. A mexikói határra építendő fal ötlete ezek fényében érthetőbbé válik, de nyilvánvalóan alkalmatlan a probléma megoldására.
Afganisztán példáján jól látszik, hogy mennyire kilátástalan a küzdelem egy bukott állam területén felszámolni a kábítószer-termelést, ami nagyságrenddel nagyobb jövedelemmel kecsegteti az ott élőket, mint bármilyen más elérhető munkalehetőség.
Egyes szakértők azt javasolják, hogy a kartellekkel szemben a terrorszervezetek ellen használt módszereket kell használni, elzárni őket a pénzügyi csatornáktól, célzott katonai csapásokkal semlegesíteni a vezetőiket, akár nyílt katonai konfrontációt is vállalni.
Az al-Kaida felszámolása majd egy évtizedig tartott ezzel a módszerrel, az ISIS esetében sem tűnik a helyzet megoldottnak. Eközben Amerika drogtúladagolásban immár évente veszít el annyi embert, mint a vietnami háború egésze alatt.
Borítófotó: Rajtaütés Rio de Janeiro egyik külvárosában. Dél- és Közép-Amerika vezeti a gyilkossági statisztikákat
