Látványnak sem lesz utolsó az MHI Vestas most bemutatott, több rekordot is megdöntő szélkereke. A szerkezet a brit fővárosban álló nevezetes London Eye-t is felülmúlja méreteivel. Az óriáskerék 135 méter magas, az erőmű lapátjai viszont 187 méterre emelkednek majd a tenger szintje fölé a pályájuk csúcsán.
Egyébként a lapátok önmagukban is hatalmasak: egyenként 80 méter hosszúak és több mint 21 ezer négyzetméternyi felületet súrolnak. A teljesítmény szintén világelső: 9,5 megawatt, ezzel a gyár szerint akár 8300 háztartás áramellátását biztosíthatja a szerkezet.
LOPAKODÓ SZÉLKERÉK
Az új szélkerék gondolája 390 tonna, 8 méter széles, ugyanennyi magas és 20 méter hosszú. Szerkezete alapvetően elődjei mintáját követi, de váltóművén és hűtőrendszerén is fejlesztettek. A dán Vestas az egyik legrégebbi „szeles” cég, 1945-ben alapították, szélturbinákat pedig 1979 óta gyárt. Hatalmas összegeket fordítanak fejlesztésre, évente akár több száz szabadalmat is bejegyeztetnek.
A legújabb találmányaik között szerepel a „lopakodó” szélkerék, amely nem zavarja meg a légi közlekedésben használt radarokat, mint a hagyományos szerkezetek. A Vestas Wind Systems és a japán Mitsubishi Heavy Industries 50-50 százalékos tulajdonrésszel 2014 áprilisában alapította meg a tengeri szélkerekeket fejlesztő MHI Vestas Offshore Wind vállalatot, amely azóta sorra dönti a rekordokat.
A cég a tervezéstől az építésen át az üzembe helyezésig és üzemeltetésig minden részfeladatot a kezében tart. A menedzsment célja, hogy lenyomja az offshore szélparkokban termelt energia árát a technológia tökéletesítésével és a gazdaságosabb működéssel.
A SZÉN ELŐTT
A szélenergia használata ezzel együtt folyamatosan terjed. 2016 végére a beépített áramtermelő kapacitás globálisan meghaladta a 486 ezer megawattot, ez 12 százalékos növekedést jelent egy év alatt. Bár a technológiát elsőként Európában és Észak-Amerikában kezdték el használni, az új szélfarmok több mint felét már a fejlődő országokban, főként Kínában és Indiában adták át. A legnagyobb kapacitással, 170 ezer megawattal is Kína büszkélkedhet.
Tavaly egyébként Európában is ünnepeltek a „szelesek”, hiszen az év végére a beépített szélerőművi kapacitás elérte a 153 ezer megawattot az unióban. Ezzel megelőzte a szenes erőműveket, s a második helyre lépett elő, a földgáz mögé – ám ez csak a kapacitás, amely nem azonos a valós teljesítménnyel.
Az EU-ban Németország telepítette a legtöbb szélerőművet 2016-ban, de Franciaország, Hollandia, Finnország, Írország és Litvánia is nagyobb kapacitást telepített tavaly, mint bármikor korábban.
Magyarországon jelenleg 37 szélerőmű működik 172 toronnyal, főként az ország északnyugati részén. A legújabb szélfarmot 2011-ben adták át.