MSZP: Medgyessyként gondolnak Karácsonyra

Mátrix
Egyértelműen árulásnak tekintik az Együttnél Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltté avanzsálását az MSZP által. A zuglói polgármester már a Párbeszédben sem akarta elvállalni ezt a pozíciót.

Az MSZP-n belül – közöttük Mesterházy Atti-la volt pártelnök – Hiller Istvánt szerették volna miniszterelnök-jelöltként látni. Viszont Molnár Gyula pártelnök féltékenységből megakadályozta a választmányi elnök jelölését – értesült lapunk. Civilt végül azért nem neveztek meg, mert nem szeretnének olyan embert ebben a pozícióban látni, aki nem része a politikai küzdelmeknek, és nem ismeri a politika belső törvényszerűségeit, buktatóit, stresszhelyzeteit. 

Botka László október eleji lemondása után az MSZP-t meglepte Gyurcsány Ferenc DK-elnök fordulata, aki a szegedi polgármester távozásáig a közös lista mellett kardoskodott, sőt ezt az álláspontját még pártszavazáson is megerősítette. 

A szocialistáknak Gyurcsány bejelentése után új szövetséges után kellett nézniük. Most is ugyanazt a receptet választották, mint 2001-ben: akkor Medgyessy Pétert párton kívülről hozták, aki meglepetésre nyerni tudott a választáson, majd 2004-ben könnyedén meg is tudta buktatni az MSZP, minden nagyobb megrázkódtatás nélkül. 

Egyetlen gondjuk az, hogy Karácsonyon kívül vélhetően négy-öt befutó helyet kell még adni a Párbeszédnek is a listán, ami a saját politikusaiktól veszi el a pozíciókat. 

KARÁCSONYRA MÁR NEM ADNAK

Az Együttben egyenesen árulásnak tartják, hogy Karácsony összebútorozott az MSZP-vel, hiszen a két párt az eredeti tervek szerint közös listán, az ő miniszterelnök-jelöltségével indult volna a választáson. Forrásaink elmondták: a zuglói polgármester próbálkozott ugyan az Együtt közös listára való rábeszélésében, de Szigetvári Viktorék előtt nem sok sikerrel érvelt. Pedig Karácsony és Szigetvári is – elemzői múltjuk miatt – „civilben” választási szakértőként is dolgozhatna, s egy ideig ugyanazt vallották: külön listák és koordinált jelöltek kellenek. Aztán Karácsony mégis feladta ezt az álláspontot. Az együttesek szerint nem azért, mert átgondolta addigi véleményét, hanem azért, mert az MSZP-t – szemben az Együtt-tel – még a mai helyzetében is biztos parlamenti erőnek látja, amellyel ügyesen szövetkezve akár még egy külön Párbeszéd-frakciót is létrehozhat a parlamentben. Csakhogy még lehet néhány buktató, hiszen nem mindegy, hogy MSZP-P lista el tudja-e érni az ebben az esetben tízszázalékos parlamenti bejutási küszöböt. Amennyiben viszont az MSZP listájára kéredzkednének fel a P-sek, totálisan feladnák önállóságukat és saját frakciót sem tudnának alakítani.

A sajtóhoz minden jel szerint az Együtt környékéről eljuttatott, Karácsony hozzáállásáról szóló, „a f.szért hagytam magam rábeszélni erre” félmondatáért elhíresült hangfelvétel egy Együtt–P-megbeszélésen készülhetett, amelyen még a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltségének elvállalásáról beszél. A zuglói polgármester korábbi szavai hitelteleníthetik azt a politikusi képet, hogy a nyilvánosság előtt meggyőződésből beszél a politikai céljairól. Nemrég ugyanis határozottan jelentette ki: jövő tavasztól ő lesz a miniszterelnök. 

ELŐVÁLASZTÁSOK?

Eközben a valóságban a pártján nem tudott segíteni, hiszen 0 százalékról 1-re küzdötték fel magukat. A zuglói polgármesterség pedig „önmagában egy kib.szott politikai stressz” – mondja a felvételen. 

Több informátorunk szerint ő és az MSZP-s Kunhalmi Ágnes feltehetően a 2019-es baloldali főpolgármester-jelöltségért is versenybe szállnak. De az egy újabb csavar lenne a történetben, ha az év elején még a Karácsony által szorgalmazott miniszterelnök-jelölti előválasztáson döntenének a közös baloldali miniszterelnök-jelöltről. Ezt az ötletet most Gőgös Zoltán MSZP-s elnökhelyettes melegítette fel, miután Gyurcsány arról beszélt, Karácsony nem alkalmas a posztra, hiszen még a Párbeszéd népszerűségét sem tudta növelni.
Egy ilyen előválasztás során Karácsony és Gyurcsány mellett nem kizárt, hogy Balázs Péter, Lattmann Tamás, vagy épp Magyar György is megmérettetné magát. Velük kapcsolatban az utóbbi hónapokban femerült, hogy civilként el tudták volna képzelni magukról, hogy Orbán Viktor kihívói lehetnének.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink