Miért nem temetik el Lenint?

Mátrix
A forrongó, lázadó, anarchista vonásokkal felruházott Lenin inkább veszélyezteti Putyin világát, mint a világháborús győztesnek kikiáltott Sztálin

Mi legyen a sorsa Vlagyimir Iljics Uljanov (Lenin), a szovjet birodalom első vezére bebalzsamozott holttestének, amely immáron több mint kilencven éve fekszik a moszkvai Vörös tér mauzóleumában? Az évtizedek óta tartó viták ismét fellángoltak, a kormány visszadobta a forradalmár eltemetésére vonatkozó törvényjavaslatot. A Levada Intézet közvélemény-kutatása szerint az Orosz Föderáció lakosainak többsége eltemettetné Lenint. A Vörös téren álló emblematikus épület, az UNESCO világörökségi listájára felkerült síremlék jövője kevésbé bizonytalan. Semleges építmény, amelynek a mellvédjéről a Szovjetunió és Oroszország csaknem valamennyi vezetője köszöntötte az állami ünnepek felvonulóit.

BONYOLULT SZEMÉLYISÉG

Valaha Joszif Visszarionovics Dzsugasvili (Sztálin) bebalzsamozott teste is a mauzóleumban feküdt. Ő az a szovjet vezető, akinek a kezéhez a legtöbb ártatlan áldozat, milliók vére tapad. Már 1956-ban, a kommunista párt nevezetes „sztálintalanító” XX. kongresszusán is felvetődött, hogy távolítsák el a kultikus épületből. De csak 1961-ben döntöttek arról, hogy a diktátor elkövetett és részben nyilvánosságra került bűnei miatt sincs helye a mauzóleumban.

Sztálin szelleme máig kísérti Oroszországot, és egyes körökben újjáéledt a kultusza. Vlagyimir Putyin az idén Moszkvában az ismert amerikai filmrendezővel, Oliver Stone-nal beszélgetve a néhai vezért bonyolult személyiségnek nevezte. Diplomatikusan úgy jellemezte, mint a kor szülöttét, amelyben élt. „A középutas megítélés híve vagyok – fejtette ki Stone-nak az orosz államelnök. – Nem démonizálnám a személyét, de nem feledkeznék meg a sztálinizmus borzalmairól sem.”

Érzékeltette a rendezővel, hogy Sztálint a szovjet-orosz történelem részének tekinti, ahogy az angolok Oliver Cromwellt vagy a franciák Bonaparte Napóleont. Mintegy párhuzamot vonva Cromwell és Sztálin személyisége között, Putyin kiemelte, hogy az előbbi az angol forradalmi átalakulások hullámán érkezett és diktátorrá alakult át. „Mégis, szobrai ma mindenütt állnak Nagy-Britanniában.” Figyelemre méltó az elnök egyik megjegyzése, amely szerint Sztálin túlzott mértékű bírálata a Szovjetunió és Oroszország elleni verbális támadások egyik útja.

Oroszországban a nagyhatalmi ambíciók, a nemzeti konzervativizmusba átcsapó Sztálin-kultusz, a Nyugat általi kitaszítottság és a külső fenyegetettség érzése együttesen határozzák meg a jelent. A Szovjetunió bukását megelőző és követő néhány esztendőben az értelmiségi körökben még nagy számban voltak „nyugatosok”, akik az európai eszmerendszer, a demokrácia elemeire építették volna Oroszországot. Mára ez a gondolkodásmód visszaszorult, helyét részben az apátia („úgysem tudom befolyásolni az eseményeket”), részben a vélt vagy valós népi, történelmi hagyományokra épülő szemlélet vette át.

Szeptember közepén tartották a tradicionális szentpétervári körmenetet, amelyen több mint százezren vonultak fel, és amely átalakult egy bemutatás előtt álló orosz film, a Matilda elleni demonstrációvá. A produkció, amely csak október végén kerülhet a mozikba (ha egyáltalán bemutatják), egy ártatlannak tűnő, romantikus kapcsolat történetét dolgozza fel. A két főszereplő a 22 éves Nyikolaj Romanov cárevics (a későbbi orosz cár, II. Miklós) és a cári balett egyik 18 éves, gyönyörű balerinája, Matilda Kseszinszkaja. Szerelmükről szól a film, amelyet a nagyközönség egyelőre csak az előzetesből ismerhet. Ebből kiderül, hogy kapcsolatuk akkor sem szakadt meg, amikor a cárevics II. Miklós néven trónra lépett és elvette Hesseni Alixot (Alekszandra Fjodorovnát). Alekszandra emiatt később fúriává válik és késsel üldözi vetélytársát. Ez a film felségsértés, a cári család, Oroszország tekintélyének, erkölcseinek lejáratása – skandálták a konzervatívak, vallásosak és a hagyományokhoz hűek népes táborához tartozó tüntetők.

BEVONULNI A TÖRTÉNELEMBE

A demonstrálók azt kifogásolták, amire Putyin is utalt: az ország vezetőinek a lejáratása támadás Oroszország, az -ottani értékek, a hagyomány, a történelem ellen. Az orosz történelem és a hagyományok újrafelfedezésének része például a nacionalista Mieink (Nasi) mozgalom pravoszláv szekciójának a megalakulása, a népi-nemzeti kultúrkörbe nem sorolható kulturális események, tárlatok feldúlása, a nemzetközileg ismert művészettörténész Andrej Jerofejev és társa, Jurij Szamodurov bebörtönzése (ők egy kiállítás keretében vallási és politikai tabukat döntögettek). Ezt a folyamatot -erősítették a magát haladónak és nyugatosnak tartó oldal olyan felesleges akciói, mint a széles tömegeket elidegenítő Pussy Riot botrányzenekar templomszentségtelenítő provokációja.  

Oroszországot mint a világ legnagyobb területű, katonailag roppant erős, gazdaságilag legfeljebb középhatalmi jellegű államát csak egy erőskezű, hagyománytisztelő vezető képes irányítani. Emiatt is meg kell szilárdítani a politikai alapot, belül a nemzeti-konzervatív értékrendet, nemzetközileg a nagyhatalmi státuszt – hirdetik a Kreml ideológusai.

Az Orosz Föderáció jelenlegi elnöke úgy akar bevonulni a történelembe, mint aki visszahódította és konszolidálta országának nagyhatalmi szerepét. A forrongó, lázadó, anarchista vonásokkal felruházott Lenin inkább veszélyezteti Putyin világát, mint a kegyetlen diktátor, a világháborús győztesnek kikiáltott Sztálin. Ezzel is magyarázható a vita Lenin testének a Vörös térről való eltávolításáról – és a Szovjetunió nagyhatalmi státuszát megalapozó Sztálinról.

 

Borítófotó: A „SzovjetUnió” nevű fodrászat Oroszország altaji tagállamában. Nagyhatalmi ambíciók a múlt árnyékában (Andrei Kasprishin, Reuters)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink