NÉMET DILEMMA
Amennyiben a német pártok nem tudnak megegyezni sem a nagykoalícióban, sem a koordinált (kisebbségi) koalícióban, úgy új választást kell tartani az országban. A pártpreferenciák nem mutatnak érdemi változást; a CDU és az SPD támogatása apad, a többieké alig nő, így újfent csak a négypárti Jamaica-szövetség vagy a nagykoalíció jöhet szóba. Angela Merkel távozása sokat könnyítene a helyzeten, ám jelenleg nem látszik olyan fajsúlyos német politikus a páston, akit a világ fővárosaiban (el)ismernek, és akinek lenne víziója az európai patthelyzet feloldására.
Magyar szempontból fontos lenne, hogy Berlinben stabil kormány legyen, amely átsegíti az uniót az eurózónát feszítő észak–déli megosztottságon, illetve a migránskérdésben kicsúcsosodó kelet–nyugati szuverenitásvitán.
PUTYIN ÚJRÁZHAT
Márciusban Oroszország elnököt választ. A rengeteg jelölt között van Kszenyija Szobcsak, az „orosz Paris Hilton”, aki Putyin első szentpétervári mentorának a lánya, és aki sok ellenzéki szavazatot vihet el. A fő kihívót, Alekszej Navalnijt a bíróság eltiltotta az indulástól, így a jelenlegi elnök további hat évre újrázhat. A világpolitika egyik főszereplője tehát kiszámítható marad. Kérdés, hogy a megerősített hatalom és a nyári oroszországi foci-vb kedvez-e a kelet-ukrajnai helyzet rendezésének.
CSEH STABILITÁS
A januári cseh elnökválasztáson Miloš Zeman államfőnek áll a zászló, akit a kormányzó ANO-n kívül a baloldali pártok is támogatnak. Fő ellenfelét, a tudományos akadémia volt elnökét a jobboldali pártok preferálják. Zeman népszerűségét leginkább egészségi állapota tépázza, oroszbarát és migrációellenes mondatai kevéssé. Újraválasztása erősíti a V4-en belül a magyar álláspontot.
OLASZ EURÓKÉTSÉG
Érdemes a márciusi olasz parlamenti választásra is figyelni! Amennyiben Berlinben csúszik a kormányalakítás és nem sikerül új (vonzó, azaz megszorításmentes) német–francia ajánlatot adni az eurózóna megújítására, úgy az olaszok könnyen az uniós deviza sorsáról is döntenek. A három legnépszerűbb ellenzéki párt kilépne az övezetből, vagy párhuzamos (leértékelt) belső valutát vezetne be, ami szinte ugyanaz. Az Európai Központi Bank kötvényvásárlási programja ez év őszén kifut, és az eurózóna déli országai még nem látják, hogy mi lesz utána. A megszorításokat hozó strukturális reformokat ugyanis szívük szerint elkerülnék.
SVÉD MIGRÁNSHELYZET
A szeptemberi svéd választásokon a mérsékelt jobboldal győzelmi esélyei javítására holland és osztrák mintára átveheti a bevándorlásellenes Svéd Demokraták fő követeléseit, így a skandináv ország is végképp elbúcsúzna a Willkommenskulturtól.
TRUMP MÉRLEGEN
A politikai év a novemberi amerikai időközi választással zárul, ahol a Republikánus Párt meg akarja őrizni törékeny kongresszusi többségét. Donald Trump elnök eddig sem számíthatott feltétel nélkül saját „pártjára”, ám ettől még legutóbb az adóreformot is keresztül tudta vinni. Az amerikaiak közvetve az ő politikájáról is döntenek, de az sem kizárt, hogy a szenátusban új elnökjelöltek bukkannak fel.
Borítófotó: PuzzlePix/Shutterstock