Egyre jobb állapotban van az eurózóna – derül ki az Európai Bizottság őszi gazdasági előrejelzéséből, amely ez évre 2,2, jövőre pedig 2,1 százalékos GDP-növekedést jósol a valutaövezetnek. A gazdasági reformok termőre fordultak például Spanyolországban és Lengyelországban. A németeknél végre beindult a lakossági fogyasztás bővülése úgy, hogy az export lendülete nem csökkent. Macron elnök reformjaiból egyelőre kevés látszik Franciaországban, a gazdaság ezek nélkül is élénkül.
A bizottság értékelése szerint a politikai klíma is javul: csökkent a „hosszú távú bizalmatlanság”. A brüsszeli bikkfanyelven megfogalmazott kifejezés magyarra lefordítva azt jelenti: korántsem tartják olyan veszélyesnek a populizmust a kontinensen, mint ahogy ez a mindennapi kommunikációban gyakran megjelenik. A globális geopolitikai kockázatok ugyan megvannak – mikor nincsenek –, de az észak-koreai, a közel-keleti és az ukrán krízis a jelenlegi brüsszeli értékelés szerint nem veszélyezteti az uniós gazdaságot.
VÁLSÁGÁLLÓSÁG
Mindez persze nem jelenti azt, hogy kolbászból lenne a kerítés: a munkanélküliség bár csökken, de továbbra is magas szintű, a bérek stagnálnak, a termelékenység csak enyhén javul. Még nagyobb probléma, hogy a gazdasági növekedést jórészt az Európai Központi Bank (EKB) monetáris élénkítése – kötvényvásárlási programja – hajtja előre. A jegybank bejelentette, hogy fokozatosan abbahagyja ezt. Ezzel az uniós export drágábbá válik, ami kockázatot jelent a bővülésre. A brüsszeli értékelés szerint további rizikót jelent „néhány kulcsfontosságú országban” a bankrendszer rossz hiteleinek az állapota – nem nevesítik, de főleg Olaszországról van szó. Összességében azonban az eurózóna helyzete ma kedvezőbb, mint az elmúlt években bármikor.
Ha a berlini, a párizsi és a brüsszeli politikusok beszédeire figyelünk, szinte mást sem hallunk, mint azt, hogy milyen égetően nagy szükség lenne a valutaövezet válságállóságának a javítására. A gond csak az, hogy ezt eléggé másként képzelik el a németek és másként a franciák. Nem csoda, ha meglehetősen szerény eredmények mutatkoznak ebben a folyamatban. Így például a bankunió vagy a rossz követeléseket kezelő EU-s intézmény, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) terén. A franciák arra várnak, hogy Berlinben megalakuljon az új kormány. Arra számítanak, hogy ezt követően Angela Merkel kancellárnak már nem annyira kell alkalmazkodnia a belpolitikai helyzethez – vagyis több engedményt tud tenni a német adófizetők pénzéből az öreg kontinens déli felének. Macronban mindenesetre buzog a tettvágy. „Generációnknak nem adatott meg az a luxus, hogy mindössze menedzselje Európát. Új alapokra kell azt helyeznünk” – nyilatkozta a Time magazinnak.
TETŐCSERE?
Kétségtelen, hogy a helyzet kedvező lenne az eurózóna válságállóságának a növelésére. A tetőt akkor kell javítani, ha süt a nap – idézhetnénk Kennedy elnököt. Az EU eddig általában megkésve cselekedett – akkor fogtak neki a reparálásnak, amikor a pénzügyi vihar már tépte le a tetőről a cserepeket. A görög, az ír és a portugál mentőcsomag is csak akkor érkezett meg, amikor az övezet léte forgott veszélyben. Az uniós vezetőknek választ – és főleg konszenzust – kell találniuk abban, hogy elegendő-e néhány cserép cseréje, vagy teljesen új szerkezetet kellene ácsolni.
Macron közös pénzügyminisztert akar, aki nagy, együttesen beszedett büdzsé felett rendelkezik. Erre rövid távon nincs túl sok esély. Berlin nagyobb hatalmat adna az ESM-nek – persze, hiszen ők a mentőalap legnagyobb befizetői. Azt szeretnék elérni, hogy a mechanizmus felügyelhesse a tagállamok költségvetését, és beleszólhasson a segítségre szoruló országok adósságkezelésébe. Ezzel a klasszikus német vonal érvényesülne: vagy takarékoskodsz és akkor nincs gond, vagy majd mi megmondjuk, hogy mit kell tenned, ha hitelt kérsz tőlünk. Kevéssé valószínű, hogy egy gazdasági javulás közepette – nem vészhelyzetben – ebbe belemennének a déli eurótagállamok. Az olaszok tisztában vannak azzal, hogy komoly bajok vannak bankjaik eladósodottságával. Viszont soha nem mennek bele abba a német javaslatba, hogy a pénzintézetek a tulajdonukban lévő kötvényeket kockázati besorolásuk alapján tartsák nyilván könyveikben. Ez súlyos csapás lenne a nagy adóssággal küzdő tagállamokra nézve.
KOMPROMISSZUMKÉNYSZER
Berlinnek türelmesebbnek kellene lennie, de persze ez is nehéz. A várható koa–líciós partnerek, a szabad demokra-ták ugyanis kategorikusan ellenzik a Macron-féle átalakítási javaslatokat. Merkelnek így belpolitikai partnereit is meg kellene győzni a francia javaslatokról, ami nem lesz könnyű. A helyzet valahogy úgy áll, hogy Franciaország elnöke elképzeléseinek egyetlen szimpatikus vonása van Berlin számára: a klubban legalább egyvalaki akad, aki akar valamit csinálni.
Kompromisszum persze egyik fronton sem elképzelhetetlen. A hírek szerint a német kormány erősen kapacitálja Jens Weidmannt, a Bundesbank jelenlegi elnökét arra, hogy szálljon ringbe az EKB elnöki posztjáért 2019-ben, amikor Mario Draghi mandátuma lejár. Weidmann hevesen ellenezte az Európai Központi Bank kötvényvásárlási programját, így meglehetősen népszerűtlen a déli tagállamokban. Ahhoz azonban, hogy EKB-elnök legyen, erős francia támogatásra van szüksége.