Megújuló főváros

Mátrix
A folyamatban lévő grandiózus és meghatározó budapesti fejlesztések befejezése zömmel átcsúszik a 2018-as választás utáni időszakra. Csokorba szedtük a legfontosabbakat.

Buda vára hosszú évszázadok óta kiemelkedő reprezentációs tere a magyar nemzetnek, illetve az aktuális hatalomnak. Az idegenforgalmi szempontból is kiemelkedő negyed funkciója, rendeltetése, az egyes épületek rendbetétele a rendszerváltozás óta eltérő hevességű viták kereszttüzébe került, ám az Orbán-kormány végül belevágott a rekonstrukció történelmi léptékű folyamatába. Ezt célozza a 2014-es keltezésű, komoly társadalmi testülettel megtámogatott Nemzeti Hauszmann-terv. A koncepció természetéből, illetve léptékéből fakadóan azonban nyilván nem beszélhetünk rohamtempóról, már ami a megvalósítást illeti. Sőt.

VÁR-KONCEPCIÓ

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón elismerte: lassan haladnak a kiemelt kormányzati beruházások. Ugyanakkor a jövő évben mindenképp befejeződnek a jelenleg folyamatban lévő projektek. Más kérdés, hogy a Királyi Lovarda, valamint a Stöckl lépcső újraépítésének a határidejeként még a beruházásokról beszámoló honlapon is 2017 első negyedéve szerepel. Mivel Magyarország leglátogatottabb turisztikai épületegyütteséről van szó, érthető a kiemelt figyelem, illetve az alaposság is. Ráadásul az egészet lefedő terv kapcsán korábban építészeti és régészeti vita is kialakult, melynek lényege az volt, hogy egyesek szerint nem feltétlenül a kései Habsburg-korhoz kötődő épületeket kellene rekonstruálni, ám ezek a konfliktusok mostanra láthatóan nyugvópontra jutottak. Vagy csak nem hallani róluk.

A projektgazda Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. lapzártánkig mindenesetre nem reagált megkeresésünkre. A korábbi tájékoztatás szerint azonban a mai lehetőségeket, igényeket és követelményeket tartja szem előtt a lovarda többfunkciós rendezvénytérként való definiálása, a csarnok így egyrészt folytatja a spanyol lovasiskola és egyéb lovas programok hagyományát, másrészt egyéb rendezvények befogadására is alkalmassá válik. A helyszínen járva egyébként látható: az épület az úgynevezett Csikós udvaron gyakorlatilag már áll, a munkálatok pedig gőzerővel folynak. A beruházás költsége jelen állás szerint mintegy 3,5 milliárd forint.

Ugyancsak célegyenesben van a karmelita kolostor felújítása. Az épületben a Miniszterelnökség kap majd helyet, így a köztársasági elnök Sándor-palotában lévő rezidenciája után újabb közjogi intézmény költözik a Várba. Korábban szó volt a gazdasági és a belügyi tárca felköltözéséről is, ám ez a folyamat egyelőre megakadt, értesüléseink szerint legfeljebb a jövő évi választás után kerülhet újra napirendre a kérdés. Ugyanakkor vélhetőleg folytatódik a várnegyed átfogó rekonstrukciója. A helyőrségi épület rendbetétele már el is kezdődött, de sor kerülhet majd a palotanegyed felújítására is. Borítékolható: a költségek és a szakmai viták tekintetében ez lesz a legnagyobb falat.

STADION ÉS LIGET

Ami a további kormányzati nagyberuházásokat illeti Budapesten: halad az új Puskás Ferenc Stadion építése, a legfrissebb tájékoztatás szerint a munkálatok szoros határidővel, ütemterv szerint zajlanak. Az új nemzeti arénának 2019 végéig kell elkészülnie, a beruházás nettó 142,85 milliárd forintból valósul meg. Csúszás azért sem fér bele, mert ez a létesítmény ad majd otthont a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság négy mérkőzésének – emellett nagyszabású koncertek, konferenciák és egyéb kiemelt rendezvények helyszíne is lesz a tervek szerint.

Szintén komoly figyelem övezi a Városliget rendbetételét, az ellenzéki pártok és egyes civil szervezetek a római-parti gát mellett láthatóan ezt az ügyet vitték be a politikai összetűzések világába. Ettől függetlenül folyamatosan alakuló tartalommal, kissé döcögősen, de a nagyszabású fejlesztés halad a maga útján. A jövő évi választásig mindazonáltal az átfogó projekt látványosabb elemeinek a megvalósítására nem kerül sor. A Szépművészeti Múzeum felújítása ugyanakkor hamarosan befejeződik. A Petőfi Csarnokot, továbbá a Közlekedési Múzeum épületét már elbontották, folyamatban van az „eredeti állapot visszaállítása” – bár a tárlat mégsem költözik vissza. Feszl Frigyes eredeti, orientális stílusú tervei alapján pedig már áll a Pavilonkert.

Most a parkrekonstrukción a sor. Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója korábban a Figyelőnek elmondta: a táj- és kertépítészeti renoválás olyan kisebb projektekkel kezdődik, mint a Vakok kertjének teljes felújítása, illetve sportpályák építése, melyeket a környékbeli iskolák is használhatnak. A tájépítészekhez egyébként – társadalmi egyeztetés során – közel ötszáz javaslat érkezett például kerékpáros-, kutyás-, sport- és egyéb civil szervezetektől, melyek túlnyomó részét beépítették a tervekbe. A zöld felület aránya a felújítás hatására növekedni fog, szó sincs kétszáz éves platánok kivágásáról – hangsúlyozta. És ha már természet: a parkosítás egyik leglátványosabb része a szintén megújuló Olof Palme-ház előtti rózsakert visszatelepítése lehet majd. Lesznek mélygarázsok is, állítólag több mint négyezer férőhellyel. Az egyik ilyen létesítményt éppen a Dózsa György út melletti parkoló alá tervezik.

ÉPÍTKEZÉS ELŐTT

Csaknem 44 milliárd forintból valósul meg az állatkerti biodóm, melynek alapkövét a napokban tették le, a befejezést 2020 végére ígérik. A hivatalos közlés szerint a fedett, de tágas belső térben nem csupán állattartó részlegeket és nézőtereket alakítanak ki, hanem egy élettel teli integrált belső parkteret is. A kissé még tisztázatlan funkciójú létesítmény az év teljes egészében nyitva tart majd. Az egész új terület neve egyébként Pannon park lesz.

Minden valószínűség szerint legkorábban jövőre indulhat a Magyar Zene Háza, a Nemzeti Galéria és a Néprajzi Múzeum építése. Utóbbi lehet az első ezek sorában, miközben a tárlatnak eddig helyet adó épület rekonstrukciója is megvalósul, sőt, már el is kezdődött. Baán László, a Városliget megújításáért felelős miniszteri biztos egyébként még júniusban, a parlament kulturális bizottsága előtt azt mondta, a teljes beruházás 2020-ra megvalósulhat. Azóta annyi biztosan változott a menetrend tekintetében, hogy a Dózsa György út és az Ajtósi Dürer sor sarkán állt egykori Városligeti Színház újjáépítésével megvárják a környék közlekedésszervezési struktúrájának a kialakítását. Ilyesmiről azonban még kósza híreket sem hallani, bár a Városliget Zrt. részéről többször is közölték: folyamatosan egyeztetnek az érintett polgármesterekkel. Mindazonáltal ez nagyobb volumenű kérdés, és nyilván érinti a fővárosi vezetést is.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink