Az ellátási lánc Magyarországon egyre kiépítettebb, mind nagyobb spektrumban kínál kiutat a kábítószerfüggésből, így az ártalomcsökkentéssel szemben mindenképpen a felépülés-központú, megelőzésen alapuló drogpolitika a helyes irány – mondta a Figyelőnek nyilatkozó addiktológus. Utánajártunk, pontosan milyen pillérek mentén épül fel a kormány drogstratégiája, s melyek azok a beavatkozási pontok, ahol még javításra szorul.
Legyen más a szenvedélyed! néven indította el a kormány május végén második generációs drogprevenciós programját, amelynek a lényege, hogy megelőzzék és visszaszorítsák a legveszélyeztetettebb, gyermekotthonokban élő fiatalok kábítószer-használatát. A Fidesz–KDNP a liberális kormányzatokkal szemben nem az úgynevezett ártalomcsökkentésben, hanem a felépülés-központú szemléletben, a szermentes életben hisz.
Az ártalomcsökkentés mint drogpolitikai fogalom a nyolcvanas évek vége felé jelent meg, lényeges eleme pedig, hogy a kábítószer-használathoz kapcsolódó károsodást, következményeket mérsékelné elsősorban, nem pedig magát a droghasználatot. A modell elismeri ugyan az absztinenciát mint végső célt a kábítószeresek kezelésében, de elfogadja azokat az alternatívákat, amelyek a droghasználathoz kapcsolódó ártalmakat csökkentik.
A vita a kérdéssel kapcsolatban szinte azonnal fellángolt. Az ellenzéki sajtó ugyanis azzal érvelt, hogy az első Orbán-kormány idején fogadták el teljes politikai konszenzussal hazánk első drogstratégiáját, amely 2009-ig határozta meg a drogpolitika fő irányvonalait, s abban valóban hangsúlyos szerepet kapott az ártalomcsökkentés. Hivatkoznak a 2013-ban életbe lépett új dokumentumra is, amelyben a készítők fontosnak nevezték ugyan a károsodások mérséklését célzó programokat, ám azokat csupán a felépülés-központú lánc elemeiként említették, nem pedig fő csapásirányként.
Bővülő ellátási lánc
Az elvi vita azonban nem új keletű, újra és újra felmerül, ahogy például négy évvel ezelőtt, a józsefvárosi Kék Pont Alapítvány tűcsereprogramjának a megszüntetésekor is. A helyi önkormányzat 2013. december 31-i hatállyal mondta fel a szervezettel kötött együttműködést, így tevékenységük kiszorult a kerületből. A tűcsereprogram lényege, hogy az erre kialakított központokba betérő intravénás droghasználók tiszta injekciós tűt kapnak ingyen, s ennek következtében kevésbé osztozkodnak majd az egyébként nem steril környezetben használt tűkön. A projekttől azt várják, hogy csökken többek között a hepatitis B-, a hepatitis C- és a HIV-fertőzés átvitele.
A Figyelőnek nyilatkozó addiktológus szakember szerint a tűcsereprogram deklarált célja, hogy a HIV-fertőzések számát visszaszorítsák vele, ám jelezte: magában a leszokásban nem segít, csupán mint ártalomcsökkentési forma tud hatásos lenni a teljes ellátási lánc elemeként, de csak a már aktív kábítószer-fogyasztók körében.
Függetlenül attól, hogy az ilyen típusú kezdeményezés akár még hatásos is lehetne, nem árt figyelembe venni az ehhez hasonló intézmények környékén élők szempontjait is – Józsefvárosban ugyanis elsősorban erre hivatkozva döntöttek a Kék Ponttal való megállapodás megszüntetése mellett. A kerületi helyzetet a környéken élők tarthatatlannak nevezték, és több száz szülő követelte, hogy tüntessék el a tűket az utcákról, amelyek állításuk szerint a Kék Pont szolgáltatása miatt kerültek oda. Nem utolsósorban a játszótereken, köztereken lévő használt tűk rendkívüli veszélyt jelentettek a lakosság számára.
Az akkori és a most kialakult vita lényege azonban éppen az, hogy a felépülés-központú ellátásnak részét képezhetik az alacsony küszöbű ártalomcsökkentő programok, ám a kormány álláspontja szerint nem lehetnek fő irányai. Ahogy a 2015-ös nemzeti drogstratégia is egyértelműen megfogalmazza: a legfontosabb célok közé tartozik a prevenciós programok hozzáférésének javítása, a kezelés, ellátás és felépülés rendszerének a fejlesztése, a szenvedélybeteg-ellátó rendszer kiegészítő támogatása, illetve a drogrehabilitáción dolgozó szociális szakemberek továbbképzése.
Ismeretlen hatások
A drogpolitikának egy másik fontos pillére a C-lista 2012-es bevezetése, amely a szinte hónapról hónapra újonnan megjelenő dizájnerdrogokkal veszi fel a harcot. A versenyfutás folyamatos az újabb és újabb szerek alkalmazóival, nem mellékesen mára a használt kábítószerek mintegy ötven százalékát a dizájnerdrogok teszik ki. A folyamat igen nagy veszélye abban áll, hogy az ezek csoportjába tartozó tudatmódosítókat előállítók a legtöbb esetben maguk sem tudják, pontosan milyen hatású lesz az adott szer, ennek végkimenetele pedig szélsőséges esetben akár halál vagy maradandó károsodás is lehet. Míg 2012 előtt a törvény kábítószereket és pszichotrop anyagokat ismert – ilyen például a cannabis, a heroin vagy a kokain, amelyek egyenként fel vannak tüntetve a drogjegyzékekben –, addig mostanra ezek kiegészítést kaptak azokkal az új szerekkel, amelyek az úgynevezett rekreációs szerek piacán megjelentek. A friss pszichoaktív anyagokat azonban nem viszik fel rögtön a kábítószerek jegyzékébe, hanem egy ideiglenesre, vagyis a C-listára kerülnek fel. Fontos lépés volt egyébként, hogy ezeket a pszichoaktív szereket már nem kormány-, hanem miniszteri rendeletben sorolják fel, a listára pedig a jegyzék 2012-es elfogadása óta több mint hetven hatóanyag került fel.
A lapunknak nyilatkozó addiktológus úgy összegzett: szakemberként egyértelműen a megelőzés-központú drogpolitika mellett teszi le a voksát, amelynek az ártalomcsökkentés csupán egy eleme lehet, megoldást – főleg hosszú távon – az semmiképpen sem nyújt. A C-listázás bevezetését kiemelkedően fontosnak nevezte, legfőképpen azért, mert az intravénás kábítószer-fogyasztók száma mára jócskán visszaszorult. Arányuk inkább tizenöt-húsz évvel ezelőtt volt számottevő, mára a droghasználók körében sokszor az olcsóbb, könnyebben hozzáférhető, úgynevezett partidrogok kerültek előtérbe, amelyeknek sokszor teljesen ismeretlen a hatásmechanizmusa. A tiltott szerek jegyzéke azonban – nagyon helyesen – éppen ezekkel veszi fel a harcot.
Jelezte: az ellátási lánc Magyarországon egyre kiépítettebb, mind nagyobb spektrumban kínál kiutat a szenvedélybetegségekből. Ezek közül kiemelte a munkaterápiás intézeteket, amelyek jelenlegi száma itthon körülbelül húsz. Problémaként említette azonban a szociális hálón azt a lyukat, amely az ilyen és ehhez hasonló intézetekből való kikerülés után jelentkezik: hiába ugyanis az akár egy-másfél éven át tartó absztinencia, a társadalomba való visszatérés egy korábban tartósan kábítószerfüggőnek igen komoly nehézséget okoz, amelynek a „megoldása” sokszor a visszaesés.
Az országban erre talán egyedüliként a komlói Leo Amici Alapítvány adott adekvát választ, amelynek bentlakásos, leszokást segítő programja szintén a munkaterápia elvén alapul. Különlegessége azonban, amely megkülönbözteti a többi hasonló rehabilitációs intézettől, hogy Pécsen úgynevezett félutas házakat működtet, amelyek a már „tiszta” életet élő függőknek nyújt mankót a társadalmi vérkeringésbe való visszatéréshez. Az addiktológus szerint az ottani metódus mentén jóval több hasonló programot kellene kialakítani országszerte.
