Macron és a fekete fiúk

Mátrix

 

 

A FRANCIA ELNÖK ÚJABB BOTRÁNYAI  Szereplési vágy, komolytalan felületesség vagy mentális zavar? Egyelőre nem lehet megállapítani, mi a magyarázata annak a különös botránysorozatnak, melynek főszereplője Emmanuel Macron
francia államfő.

 

 

„Fenség,

Excellenciás Uram,

Hercegem,

Kedves Manu,

Királyom!”

 

Ezekkel a szavakkal kezdte Michel On-fray filozófus Emmanuel Macron köztársasági elnöknek címzett nyílt leveleit. A saját magát „old school baloldalinak” tartó, a francia társadalomban köz- és elismertségnek örvendő gondolkodó az elmúlt esztendők visszaéléseit, elképesztő melléfogásait, az államfő legalábbis kifogásolható személyi és személyzeti politikáját támadja maró gúnnyal. Az írás, már a szerző személye miatt is, átütötte a hallgatás falát. A francia sajtó feltűnően visszafogott Macron személyével kapcsolatban, amit látványosan ellenpontoz a közösségi oldalakon olvasható milliónyi dühös komment. 

 

A RÁK IS HALADÓ

Onfray első, saját honlapján közzétett levelében egy olyan fikcióból indul ki, mintha Franciaország valamiféle különös királyság vagy hercegség lenne, s ő az uralkodó körüli állapotokat intrikusként észrevételezné. Az üzenetet, melyben a filozófus kíméletlenül támadta többek között Philippe Besson, Macron „udvari írója” kinevezését Los Angeles-i főkonzullá, rövidesen követte a következő levél, amelyet a szintén a saját honlapjára föltett videóban olvas fel a szerző. 

A gondolkodó kíméletlen humorral ostorozza Macron Saint-Martin szigetén tett látogatását, ahol az elnök félmeztelen fekete fiatalembereket ölelgetett. Az eseményről készült fotókon az ifjak egyike ujjával bemutat a fotósoknak. A férfiak közül az egyik nem sokkal később bűncselekményt követett el – az elnök emberei nem néztek elég alaposan utána, kivel is engedik ölelkezni főnöküket. Onfray második levele már a francia sajtóban is kiverte a biztosítékot. Évtizedes, berögződött balliberális tabukat dönt meg, nyíltan gúnyolódik Macron vélelmezhető homoszexualitásán. A filozófust a „haladó” sajtó természetesen azonnali hatállyal politikailag nem korrektnek, így persona non gratának nyilvánította. (Onfray bonmot-i közé tartozik például, hogy a rák is „haladó”, ahogy egyre inkább elburjánzik a szervezetben – a szerk.) A második nyilvánosság viszont már nem hajlandó lenyelni az újabb botrányokat, így a letiltások, cenzúrázások ellenére makacsul szerepeltetik az ügyre történő reflexióikban a színes bőrű férfiakra szinte rátapadó államelnököt és azt a felvételt, amelyen rendkívül durván utasít maga iránti tiszteletre egy francia diákot. 

 

NE FELEDJÉTEK A HOMÓKAT!

Ám még idejük sem volt szörnyülködniük a nyitott társadalom és világlátás híveinek, amikor a Valeurs Actuelles című hetilap a kormányválsággal küszködés napjaiban az elnöki kabinet egy bizalmasára hivatkozva ismertette azokat a szempontokat, melyeket Macron meghagyása szerint figyelembe kell venni az új kormánytagok kinevezésekor. Ezek között szerepel a „paritás”, avagy az egyféleség, a diverzitás, azaz a sokféleség, s mindemellett egy szó szerinti utasítás: „Ne feledjétek a homókat sem!” A De Gaulle-féle Ötödik Köztársaság struktúrája egy olyan erőskezű vezetőre bízza a „Hatszög” irányítását, aki képes egyben tartani a ma már közel hetvenmilliós közösséget. Kérdéses, hogy a jelenlegi elnök mennyiben tud eleget tenni ennek a feladatnak. A sajtó egyelőre a májusban kirobbant Benalla-ügynél tart, így a France-Soir a minap közölt új részleteket az államfővel tisztázatlan kapcsolatban álló szadista testőr botrányairól. Kevesen tudják követni azt a tempót, melyet Macron diktál újabb ügyeivel. Igaz, az elmúlt esztendők nehezen érthető taburendszere miatt nyíltan beszélni sem nagyon lehet az elnök különös „ízlését” bizonyító skandalumokról. 

 

 

 

 

Emmanuel Macron francia elnök. „Ne feledjétek a homókat sem!”

Ezek is érdekelhetnek

További híreink