Lopakodósávot nyitnak a bevándorlóknak

Mátrix
Berlin és Brüsszel nem engedi el a migráció témáját. Most éppen a német kormánypártok gondoskodnak arról, hogy továbbra is jobb életet kereső milliók induljanak Európa felé.

MIGRÁNSVÁLSÁG

Berlin javaslata szerint a bevándorlók sávot válthatnának, és a kiutasítást elkerülve átalakulhatnának munkakeresővé. Az üzenet egyértelmű: valahogy be kell jutni Európába és be kell adni a menedékkérelmet. Aki megkapja a menekültstátuszt, maradhat, aki nem, az pedig rögtön regisztráljon a munkaügyi központnál. A hatályos német törvények szerint félévente lehet meghosszabbítani az álláskeresők tartózkodási engedélyét, ezt másfél esztendő után egy tartós ottlétet is lehetővé tevő engedély követheti. Elméletileg tehát megvan az ösztönzés arra, hogy a migráns az első másfél év alatt elkezdje a nyelvtanfolyamot és a szakképzést. Azért elméletileg, mert a munkaerőhiánnyal küzdő német iparnak – legalábbis papíron – már eddig is számos jó, ám eredménytelen ötlete volt.

 

MEGOLDÁS HELYETT

A sávváltás lenullázza Seehofer belügyminiszter „horgonyközpontjait” is, ahonnan az elutasított menedékkérőket rögtön kiutasították volna. Az új javaslat elfogadása után ők a munkaügyi központ ajtaján keresztül távozhatnak Németországba.

A 2015-ben beáramlott másfél millió migránsból háromszázezer rögtön eltűnt, és a többiek közül a legfrissebb számok szerint csak minden negyedik dolgozik, a legtöbben minimálbéren. A „nagy hálóval merítés” módszere, amikor előbb beengednek egy tömeget és utóbb kiválogatják közülük a használhatókat, látványosan megbukott. A bevándorlók legalább kétharmada még mindig csak viszi a pénzt, nem hozza.

Az új javaslat már a finomhangolás felé mutat, ám egyáltalán nem oldja meg a német munkaerőgondokat. A jó megoldás sokak szerint a szocdemek által – kanadai és ausztrál mintára – javasolt bevándorlási törvény lenne, amely célirányosan szelektálna a Németországba tartó emberek között, és csak azokat engednék be, akikre tényleg szükség van, s akik hajlandók alkalmazkodni. Ez a fejletlen országok használható munkaerejének felvállalt agyelszívása lenne, amit más ipari államok is használnak.

 

MARADNI EURÓPÁBAN 

Az indítvány újabb mágnesként vonzaná – egyelőre csak Németországba – a migránsokat, ám a Frontex (és nemsokára az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal – EASO) után biztosak lehetünk abban, hogy Berlin idővel ezt a bevándorláspárti javaslatot is uniós szintre akarja emelni.

Ahogy az eddigi német tervek sem működtek, úgy feltehetően ez sem fog. A nagykoalíció nem is a gond megoldásában, hanem a tömeges beáramlás fenntartásában és európai szintű problémaként történő kezelésében érdekelt. A mostani berlini előterjesztésnek ezért egyáltalán nem a munkaerőhiány orvoslása a célja, amit az olasz példa jól érzékeltet. Az elmúlt években Itáliába érkező hatszázezer migránsnak csak körülbelül a hét százaléka jogosult menekültstátuszra. A maradék 93 százalékot haza kellene küldeni. A német indítványt alkalmazva azonban ők is maradhatnának Európában, amihez elég lenne a munkaügyi központnál regisztrálniuk.

 

Borítófotó: Migráns munkás mossa a Sanghaji World Expo egyik pavilonját. Berlin munkakeresővé minősítené át őket

Ezek is érdekelhetnek

További híreink