ÚJ OROSZ HADIPROGRAM
Eddig nem sok minden szivárgott ki Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök helsinki csúcstalálkozójáról. Az azonban nyilvánosságot kapott, hogy mindkét fél hajlandónak mutatkozik egy fegyverzetleszerelési megállapodásra. Az ügyben folytatandó tárgyalások során óriási taktikázás veszi majd kezdetét. A felkészülést az oroszok már rég megkezdték, új típusú fegyverrendszereket fejlesztenek – így a hagyományos arzenál egy részéről könnyen lemondhatnak majd.
BLÖFF LENNE?
Moszkvában a védelmi minisztérium friss információkat, videófelvételeket hozott nyilvánosságra a Vlagyimir Putyin elnök által ez év tavaszán bejelentett új fegyverrendszerekről, amelyek akkor nagyrészt csak számítógépes animációk, makettek formájában voltak láthatók. Azóta már a sorozatgyártás, a hadrendbe állítás, a kísérleti alkalmazás is beindult. Nyugaton egyes szakértők kétségbe vonják némely fegyverrendszer meglétét, megvalósíthatóságát, a nyilvánosságra hozott jellemzőket – szerintük a Kreml csak blöfföl.
Jelezvén a fegyverrendszer fontosságát, az Avantgárd interkontinentális ballisztikus rakéta indítja a sort. „Alapvetően új fegyvert hordoz” – mondja a kommentátor. Hipersebességű, a legfelső légrétegekben repülő, irányt változtató, roppant magas hőmérsékletet tartósan is kiálló támadófegyverről van szó (a számítógépes animációkon leginkább a nagy sebességű versenymotorcsónakokra, a „papucsokra” emlékeztető formában ábrázolják). A hangsebesség több mint hússzorosával repül, titánötvözetből készült burkolata van, valamint termonukleáris robbanófejet hordoz. A tervezők szerint utóbbi kiszámíthatatlanul cikázik jobbra-balra, le-fel. Így gyakorlatilag lehetetlenné teszi az ellenfél rakétaelhárító rendszereinek, hogy megsemmisítsék – ígéri a tárca közleménye. Igaz, a legérdekesebb rész, ahogyan a rakéta orráról leválik a manőverező robbanófej és elindul cikcakkos pályáján, csak komputeranimációs modellen látható. Jelenleg az orosz stratégiai rakétacsapatok (RSZVN) Dombarovszkijban lévő egységénél folynak a rendszeresítés előkészületei, amelyek befejezését az elnök 2019-re tette. Július végén házkutatásokról, őrizetbe vételekről számolt be az orosz sajtó annak kapcsán, hogy az Avantgárddal kapcsolatban idegen szolgálatok titkos adatokhoz juthattak.
POSZEIDÓN TITKA
Légi indítású, közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta a Kinzsal. Nyugati elemzők szerint a nagy pontosságú, rövid hatótávolságú Iszkander–M ballisztikus rakéta egyik módosított (költségkímélő) változatáról van szó, amelyet az orosz hadmérnökök nagyobb teljesítményű indítófokozattal szereltek fel, de meghagyták eredeti vezérlőrendszerét. A MiG–31-es szovjet-orosz nehéz elfogó vadászrepülőgépről indítják, hatótávolsága mintegy 2000 kilométer. Ez év tavaszától már a Kaszpi-tenger felett őrjáratozó MiG–31-eseken rendszeresítették. Ezzel a Közel-Kelet nagy része, sőt Afganisztán is elérhető a Kinzsallal. Délkelet-Európa egy része (a romániai Deveseluban telepített amerikai ballisztikus rakétaelhárító támaszpont) szintén a hatósugarába kerül. Feleolyan gyors, mint az Avantgárd, „csak” tízszeres hangsebességgel repül, s körülbelül tizenöt perc alatt éri el a célt. Konsztantyin Szivkov katonai elemző azt mondja, a nyugati rakétaelhárító rendszereket teljesen át kellene alakítani, hogy leküzdhessék a Kinzsalt.
Szűkszavúbbak a leírások a rejtélyes Poszeidónról, a mintegy két méteres átmérőjű, körülbelül húsz méter hosszú, rendkívül nagy erejű (feltehetően a jelenleg rendszeresítetteknél csaknem egy nagyságrenddel nagyobb) hidrogénbombával felszerelt stratégiai támadófegyverről, a valószínűleg hibrid vezérlésű, mind központilag irányított, mind önállóan manőverező robot-tengeralattjáróról. Ezt egész amerikai hadiflottaegységek, kikötők, partvédelmi létesítmények elleni csapásmérésre tervezték. Vélhetőleg kis méretű atomreaktor szolgáltatja a hajtóerőt.
Igen hosszú ideig működőképes, azonkívül nagyon mélyre tud merülni, elkerülve a tengeralattjáró-elhárító fegyvereket. Útvonala kiszámíthatatlan. Rejtély, hogy beprogramozott irányban halad-e, vagy a helyzettől függően a számítógéprendszere önálló döntéseket is hozhat. Sebessége ismeretlen; orosz hivatalos források csak annyit mondanak, hogy „nagy”. A videófelvételen, amelyen egy szerelőműhelyben álló Poszeidón látható, letakarták a hajtórendszert, a hajócsavart. Az orr-rész sem látható pontosan, nyitva hagyva a lehetőséget, hogy az eszköz a víz alatt egy kavitációs buborékban éri el a hagyományos torpedók sebességének a többszörösét. Ezt a technológiát még a szovjet időkben, a kirgizisztáni Iszik-köl tónál lévő, ma is működő kísérleti tudományos-technikai bázison dolgozták ki.
FÖLD-KERÜLŐ RAKÉTA
Az orosz stratégiai támadófegyver-rendszerek, interkontinentális ballisztikus rakéták talán legnagyobbika, a Szarmat már a repülési próbáknál tart. A mintegy kétszáz tonna tömegű eszközt egy háromnegyed perces videófelvétel szerint föld alatti silóból indítják, és felszerelhető az Avantgárddal is. Új, nagyobb teljesítményű hajtóművet kapott, amely lehetővé teszi, hogy a Földet megkerülve délről, a Déli-sark felett átrepülve haladjon feltételezett célpontjai (elsősorban az Egyesült Államok) felé. Délről az amerikaiakat nem védi rakétaelhárító rendszer, annak elemeit Alaszkában, a nyugati parton, Európában és hajókon telepítették. Feltételezések szerint az új rakétát a világ egyik legerősebb ilyen eszközéből, az RD–180-asból fejlesztették tovább. Ezt a hajtóművet az USA – hogy saját katonai műholdjait Föld körüli pályára juttassa – még a közelmúltban, a Moszkva elleni szankciók időszakában is importálta Oroszországból.
Elsősorban rejtélyes hajtóműve miatt a sorozat talán legvitatottabb új fegyverrendszere a Burevesztnyik, az önállóan manőverező robotrepülőgép. Tervezői szerint a viszonylag kis méretű eszközt atomrobbanófejjel, továbbá nukleáris hajtóművel szerelték fel. Ennek működési elve, műszaki paraméterei ismeretlenek. Alacsonyan repül, kiszámíthatatlan pályán, emiatt képes áthatolni a jelenlegi, valamint a jövőbeli lég- és rakétavédelmi rendszereken – mondja Szergej Percev, a védelmi minisztérium 12-es számú központi kutatóintézetének főmunkatársa.
Borítófotó: Orosz katonák bemelegítenek egy díszszemle előtt. A Kreml új generációs fegyverrendszerekkel erősít