A január végén elfogadott változtatás hasonló szankciót szab ki azokra vonatkozóan is, akik „nyilvánosan és a tények ellenében Lengyelországot, illetve a lengyel nemzetet a Harmadik Birodalom bűntetteiben való bűnrészességgel vádolják, vagy kirívóan csökkentik e tettek valódi elkövetőinek a felelősségét”. Jarosław Kaczyński, a kormánypárt elnöke szerint az országot eddig megfosztották attól a jogától, hogy megvédje „annak a nemzetnek a méltóságát, amelyet bűnösnek kiáltanak ki olyan bűntettekért, amelyeket egy másik nemzet követett el”.
A törvény elfogadásának napja január 26-a, az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadítása évfordulójának az előestéje volt, ezért már maga a dátum is erős reakciót provokált ki izraeli és többek között amerikai zsidó körökben. További, nem szerencsés diplomáciai körülmény Morawiecki miniszterelnök müncheni nyilatkozata volt. Kijelentette, hogy nem számít bűntettnek, ha valaki kimondja: akadtak lengyel elkövetők. Majd hozzátette: „Úgy, ahogy zsidó, orosz, illetve ukrán tettesek is akadtak, nem csak németek.” E nyilatkozat második részét az izraeli politikusok úgy értelmezték, hogy Morawiecki szerint a holokauszt elkövetői között zsidók is voltak. A lengyel kormányfő szavait felháborítónak nevezte Benjámín Netanjáhú miniszterelnök. Viszont a Jog és Igazságosság (PiS) kormánypárt szóvivője, Beata Mazurek úgy véli, Morawiecki csak „az izraeli fél számára nehezen elfogadható igazságot mondta ki”, ezért nincs szükség bocsánatkérésre. (Az IPN adatai szerint Lengyelországban a második világháború idején a németek hatmillió lengyel állampolgárt gyilkoltak meg, köztük megközelítőleg hárommillió zsidót. Az 1939-es német megszállás után utóbbiakat gettókba zárták, majd a náci Németország 1941-es, „a zsidókérdés végső megoldásáról” szóló döntése értelmében a megszállt lengyel területeken felállított koncentrációs táborokba deportálták őket. Ebből származik az emlékezetirodalom, illetve a külföldi újságcikkek egy részében helytelenül használt „lengyel haláltábor” kifejezés, ami a lengyeleket bosszantja, hiszen ezek a náci német állam táborai voltak – a szerk.)
Bár egyes vélemények szerint a törvény Lengyelország áldozat szerepét kívánja hangsúlyozni az egyéb ügyekben megfogalmazott nemzetközi bírálatok sokaságával szemben, maga az ötlet nem új: a PiS emlékezetpolitikájához tökéletesen illeszkedő kezdeményezés másfél éve létezik. A jogalkotási eljárás magyarázata is logikus, hiszen Varsó évek óta diplomáciai harcot vív a „lengyel koncentrációs táborok” kifejezés használata ellen. A törvénnyel szembeni egyik kifogás viszont éppen az, hogy ez a szándék szövegszerűen nem szerepel a jogszabályban. Problémát okozhat az is, hogy a törvény egyes részeit többféleképpen lehet értelmezni, emellett sértheti a szólásszabadságot, cenzúrázhatja a kutatók által feltárt vallomások közzétételét is.
A PiS politikusai minden fronton védik a törvényt. Andrzej Duda elnök szerint az új jogszabály még Izrael kérését is figyelembe veszi azzal, hogy nem foglalkozik a tudományos tevékenységet folytató személyekkel. A szólásszabadsággal való összhangot pedig az alkotmánybíróság vizsgálja az államfő kérésére. Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter azt mondja, messzemenő kompromisszum eredménye az, hogy a törvénymódosítás kizárólag a lengyel nemzetről, illetve a lengyel államról beszél, így nem zárja ki a náci németekkel való kollaborációt egyes személyek vagy csoportok esetében. Helyettese, Patryk Jaki álláspontja szerint a tárcája által előterjesztett törvénymódosítást több ország gyakorlata, köztük az Izraelben alkalmazott megoldások inspirálták, ahol a büntető- és polgárjogi eszközök a megfelelő történelmi narráció érdekét szolgálják.
Jeruzsálem és jó néhány zsidó szervezet azonban attól tart, hogy az IPN-t illető törvény nem is annyira a „lengyel koncentrációs táborok” kifejezés ellen született, hanem mindenekelőtt a történelmi tények manipulálására, s egyértelműen mártírképet kíván alkotni Lengyelországról. A varsói politikusok, beleértve Andrzej Duda elnököt is, azt az álláspontot képviselik, hogy a lengyelek nem vettek részt állami szinten a holokausztban. A második világháború idején ugyanis nem létezett Lengyelország, így valójában semmilyen állami struktúra nem tudta segíteni a németeket a zsidókérdés végső megoldásában, ahogyan az az együttműködő kormányok esetében történt.
Ugyanakkor emlékezni kell arra, hogy Lengyelországban a zsidó lakosság ellen szervezett gyilkosságok történtek. A történelemnek e sötét oldalát az elmúlt években több történész is a nyilvánosság elé tárta; a jobboldali körök által kifogásolt Jan Tomasz Gross például a jedwabnei 1941-es, mintegy 1600 halálos áldozatot követelő zsidópogrom esetét írta le. Számítások alapján több mint kétszázezer lengyel zsidót közvetlenül lengyelek gyilkoltak meg, vagy a németek lengyel árulás következtében. Ez ugyanúgy tény, mint a történészek becslései, miszerint egymillió lengyel segített a zsidóknak, s több mint 6700 kapta meg a Világ Igaza kitüntetést azért, hogy élete kockáztatásával mentette őket a holokauszt alatt.
Az éremnek itt is két oldala van. A lengyel hatóságoknak jogukban áll megvédeni állampolgáraikat az elemi tudás hiányából vagy a rossz szándékokból eredő rágalmazástól. Ugyanakkor érthető, hogy az izraeli hatóságok, a zsidó szervezetek és a történészek tartanak a vallomások cenzúrázhatóságától és a vészkorszak tanulmányozásához kedvezőtlen légkörtől. A történelem meghamisítása elleni küzdelem ugyanolyan fontos a lengyeleknek, mint a zsidóság és az izraeli állam számára a holokauszttal kapcsolatos igazság megmásításával szembeni küzdelem. Nem kétséges, hogy a vitatott lengyel törvény érdemi, rendkívül érzékeny témára vonatkozik, amely nagy körültekintést és diplomáciai érzéket igényel mindkét oldalon. Remélhetőleg Varsó és Jeruzsálem békés és barátságos légkörben lesz képes ünnepelni a diplomáciai kapcsolatok helyreállításának huszonnyolcadik évfordulóját, ami február 28-ra esik.
Borítófotó: lengyelek izrael ellen tüntetnek varsóban. a zsidó állam tiltakozott a törvénymódosítás ellen, amely tiltja a lengyel haláltábor kifejezést
