– Ön azt javasolta, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az emberi jogok európai egyezményéből. Milyen praktikus és elméleti megfontolások állnak e mögött? Mi a baj az Emberi Jogok Európai Bíróságával?
– A probléma nem magával a konvencióval, az emberi jogok kinyilatkoztatásával van, bár kétségtelenül annak a szövegén is lehetne javítani. Ez azonban önmagában nem lenne elegendő ahhoz, hogy az abból való kihátrálást javasoljam. A gond az a mód, ahogy az EJEB bírói interpretálják a megállapodást. Ez a metódus nagyon kevéssé kiszámítható és megjósolhatatlan kimenetelű eljárásokat eredményez. Márpedig egy bírósági eljárásnak kiszámíthatónak kell lennie. Természetesen nem arra gondolok, hogy már az elején tudni lehessen az ítéletet. Viszont az a módszer, az az eljárásrend, amelyet a bíróság használ, transzparens, konzisztens és átlátható kell, hogy legyen. Tanulmányoztam az EJEB elé vitt ügyeket, és számos olyan esetet találtam, amelyben ez a kritérium nem teljesül. Nagy-Britannia igazságszolgáltatási hagyományai erősek, hosszú időre tekintenek vissza és mélyre nyúlnak a társadalomban. A legfelsőbb bíróság tagjai intellektuális szempontból minimum egyenlők strasbourgi kollégáikkal. Így azt gondolom, nem felelőtlenség kijelenteni, hogy meg lehet nekünk a saját emberi jogi jogrendszerünk. Hangsúlyozom: nem az emberi jogok semmibevételére irányul a javaslatom, hanem arra, hogy ezek betartatását a saját jogrendszerünk bázisán valósítsuk meg.
– Javasolná más országoknak is, hogy hagyják ott az egyezményt? Donald Trump amerikai elnök nemrég kiléptette az Egyesült Államokat az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából.
– Nem szeretnék általánosítani. A probléma, amelyet az EJEB-bel kapcsolatban vázoltam, minden más állam számára is gondot jelent. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a kilépés melletti döntésnek csak úgy van értelme, ha az adott országnak felelős és képzett, mindenféle tekintetben független jogrendszere, bírói kara van. Attól tartok, hogy Európában van néhány olyan állam, amelyről ezt nem lehet állítani. A brit joggyakorlatot ugyanakkor ismerem, így bízom abban, hogy képes kezelni a helyzetet.
– Ön több könyvet is írt a Balkánról, köztük Bosznia-Hercegovináról és Koszovóról. Mi a véleménye a jelenlegi helyzetről? Néhány balkáni ország az EU felé törekszik, az unió azonban láthatóan halogatja a csatlakozásukat. Törökország csalódott a Nyugatban, Erdoğan elnök az Oszmán Birodalom feltámasztásán munkálkodik. Moszkva szintén erősíti befolyását a térségben.
– A Balkánon meglehetősen rosszak az állapotok – geopolitikai és biztonsági szempontból nézve is. Probléma például, hogy az Egyesült Államok elvesztette érdeklődését a térség iránt, így Oroszország egyre jobban kiterjeszti a befolyását. Számos olyan külső tényező van, amely arra utal, hogy a helyzet nem javul, sőt, akár rosszabb lehet. Az EU továbbra is arra ösztönzi a régió országait, hogy azok vegyék át az európai standardokat. Ez bizonyos szempontból jó, például csökkenhet a bűnözési ráta, javulhat az igazságszolgáltatás színvonala. Ugyanakkor az unió részéről nincs egyértelműen kinyilvánított szándék arra, hogy a tagjai közé felvenné a balkáni országokat. Így attól tartok, akadnak majd köztük olyanok, amelyek a törökökéhez hasonló helyzetben lesznek: 10-15 éve kopogtatnak az EU kapuján. Erdoğanban egyébként én személy szerint nem látok olyan nagy fenyegetést, annak ellenére, hogy sokkolt, ami a török belpolitikában az utóbbi időben zajlott. Szimbolikusan, retorikájában talán utalhat a régi birodalomra, de gyakorlatiasabb politikus annál, hogy ezen az úton induljon el. Törökországnak szüksége van a működő tőkére, az ottani nagyvállalatoknak megrendelések kellenek.
– Ön Thomas Hobbes-szakértő, több könyvet is írt róla. Mi teszi aktuálissá ma a XVII. századi nagy angol filozófust, a politikai filozófia egyik legjelentősebb alakját?
– A modern politikai gondolkodás számára Hobbes alapvető fontosságú. Ő volt az első, aki felhívta a figyelmet a hatalom és az autoritás különbségére. Arra is rámutatott, hogy autoritása csak annak lehet, akinek hatalma van élni ezzel. Ha az előbbi elvész, az utóbbi is odalesz. A szuverenitásról alkotott elmélete szerint bármely politikai rendszerben kell, hogy legyen egy végső pont, amelyből eredeztethető az autoritás és a szuverenitás. Ez napjainkban is fontos, amikor az EU-val kapcsolatos hatalmi-hatásköri kérdések felvetődnek. A rendszerben mindig kell lennie egy pontnak, amely tartalmazza a szuverenitást, a hatalomgyakorlásra való felhatalmazás jogát. Hobbestól megtanulhatjuk, hogy ez a jog továbbra is a tagállamoknál van. Minél több ember olvassa őt, annál többen tisztában lesznek ezzel a különbségtétellel.
NÉVJEGY
Az 1956-ban született angol történész, újságíró Etonban végzett, majd Cambridge-ben, a Trinity College-ben doktorált történelemből
Később a The Spectator és a Daily Telegraph újságírója lett
A sajtótól 1995-ben visszavonult, azóta könyveket ír és Oxfordban, a St. Antony’s College-ben tanít
2001 óta a Brit Akadémia tagja
2014-ben a királynő lovaggá ütötte az oktatás, az újságírás, valamint az európai történelem kutatása terén elért eredményeiért
Történelmi munkái mellett több könyvet írt a Balkánról, Boszniáról és Koszovóról is. Volt a londoni Bosnian Institute elnöke, jelenleg az Anglo-Albanian Associationé.
Borítófotó: II. Erzsébet királynő lovaggá üti Noel Malcolmot
