– Egy friss KSH-felmérés szerint megduplázódott a lakosság tévézésre fordított ideje. A kulturális tevékenységnek szentelt idő kétszeresére nőtt…
– A KSH egy másik mérése szerint viszont míg 2008-ban 4,5 millió ember vásárolt színházjegyet, 2016-ban ez a szám 6,7 millióra emelkedett, tehát nyolc év alatt megmásfélszereződött a színházjegyet vásárlók száma. A komolyzenei koncertekre jegyet váltóké is több mint harminc százalékkal bővült. A változás hosszú távon mérhető. Ha egy óriási tankhajónak kiadjuk az irányváltási parancsot, hosszú-hosszú mérföldeket kell haladnia még, mire érezhető lesz a fordulás.
– A kulturális kormányzásban milyen irányváltási parancsot lehet kiadni?
– Az utasítás a kulturális alapellátás megszervezésére a kormány kulturális-társadalmi célkitűzése volt 2014-ben. Azt szeretnénk elérni, hogy ne csak a kiváltságosokhoz jusson el a minőségi szórakozás.
– Az ember arra gondol: ezt az ágazatot is csak pénzzel lehet fejleszteni.
– Ez valóban így is van, de a kultúrára szánt állami befektetés hosszú távon busásan megtérül.
– A pénz mellett nyilván szellemi munkát is igényel.
– Létrehoztuk a Kulturális Alapellátás Kerekasztalát, ahova elhívtuk a közgyűjteményi, közművelődési, művészeti terület országos hatókörű szakmai szervezeteit. Ezzel a mintegy negyven testülettel azt vizsgáltuk, mi szükséges ahhoz, hogy a nagy hálózattal rendelkező kulturális szolgáltatók, például a könyvtárak, a kultúrházak, a színházak vagy a művészeti együttesek az éves munkatervükben erősíthessék az alapellátásról való gondolkodást. Ha kapok az államtól pénzt, akkor abból egy képzeletbeli „kultúrkalapba” bele kell tenni egy bizonyos százalékot, amiből nem a standard közönségemet szolgálom ki, hanem nyitok, s új közönségrétegeket próbálok megszólítani a minőséggel. Ez három év alatt csodálatosan átment a rendszeren. Ma már az intézmények költségvetésében kimutatható az alapellátásra fordított hányad.
– Akkor ez elég jelentős változás, hiszen megtöri az Aczél-korszak óta tartó liberális kulturális gondolkodást.
– Nézzük talán a színházi világot, ahol elég markánsak a világnézeti determinációkból származó véleménykülönbségek; elemzők szerint a kultúrharc szellője ezt a területet lengi át leginkább. Itt úgy osztunk el a nagyrészt független szervezetek között évi másfél milliárd forint állami támogatást, hogy a szakmai pontszámok döntenek. Éppen azért van viszonylag nyugalom évek óta a színházi világban meg általában a kulturális területen, mert a szakmai kuratóriumok javaslatait méltányoló döntési gyakorlatot alkalmazunk.
– Elég jelentős pluszt kaphat az ágazat jövőre.
– Igen, 40 milliárd forinttal több pénz áll rendelkezésre a következő évben a magyar kultúrában. Az idén is volt 56 milliárdos többletünk, ezt zömében a nagy infrastrukturális beruházásokra fordítottuk. Ezek a hatalmas befektetések is erősítik a kultúra költségvetési pozícióit, hiszen még sokkal több érdeklődőt, avagy kulturális turistát képesek kiszolgálni, akik a pénzüket itt költik el. Ma ott tartunk, hogy minden minőségi fesztiválra fordított állami finanszírozású 1 forint mellett szolgáltatások igénybevételén keresztül 2-3 forintot költenek el a látogatók. Tehát igenis lehet jövedelmező a kultúra és a fesztivál világa. Az egyik konferenciánkon, amelyre számos más diszciplína képviselőit is meghívtuk, Csath Magdolna közgazdász vastapsot kapott arra a kijelentésére, miszerint a kultúrának, a kulturális ágazatnak az állami költségvetés összeállításakor nem a kiadási rovatban kellene szerepelnie, mert ez egy hosszú távú társadalmi hozamot biztosító befektetés.
– A kulturális alapellátás fogalmát a kulturális törvény módosításakor törvényi rangra emelték, de mintha a közgondolkodásba még nem szivárgott volna át eléggé. Talán majd ha pénzt is adnak mellé.
– Pénzt már most is adunk, hiszen van normatív finanszírozás. De annak alapján a nagy szolgáltatókhoz, a fővárosba és a megyei jogú városokba jut több. Ha van egy 300 fős falu, oda már nagyon kevés jut. Tehát kell egyfajta pozitív diszkrimináció. 2015 januárjától 1800 kistelepülés esetében többszöröztük meg a normatív finanszírozást kulturális téren. Ezt 2018-ban tovább emeljük. Jelenleg 8,2 milliárd forint a normatív támogatás összege, ez jövőre 25 százalékkal emelkedik. Ami azt jelenti, hogy 2000 kistelepülés kap az eddigi 1,2 millió helyett immár 1,8 millió forintot. Aki nemrég 300 ezret kapott, az jövőre ennek négyszeresét-hatszorosát kapja.
– Az elmondottakból úgy tűnik, hogy a kulturális konjunktúra időszakát éljük. Nem elfogult a saját területe iránt?
– Ha visszanézünk az elmúlt bő 100 évre – eltekintve a II. világháború utáni nagy újjáépítések korszakától –, akkor csak a millennium nagy építkezései voltak ilyen léptékűek, mint a mostani beruházások. Gondoljunk bele: felújítunk olyan épületeket, amelyek a kultúra palotái és Európa gyöngyszemei voltak. Várkert Bazár, a Pesti és a Budai Vigadó, Operaház, Iparművészeti Múzeum, várak, kastélyok és folytathatnám a sort. A Modern városok program keretében a miniszterelnök és a megyei jogú városok megállapodásai mentén megindult a vidék fejlesztése is. Elkezdtük a debreceni Csokonai Színház felújítási projektjével, folytatjuk a Csiky Gergely Színházzal Kaposváron, aztán jön a Veszprémi Petőfi Színház, majd Győr, utána a vidéki állatparkok, állatkertek. Megújul a Szolnoki Művésztelep, Szombathelyen, Zalaegerszegen, Győrben kezdődnek nagy fejlesztések, a pécsi kultúrfővárosi intézmények működtetését is átvállalta a kormány. Tehát olyan nagy decentralizációs gesztusokat is tesz a kabinet, amelyeknek nagyon itt volt már az ideje. Mindezzel párhuzamosan Budapesten 420 milliárdos beruházás közepén vagyunk, hiszen a nagy kulturális brand szerepét mégiscsak a fővárosnak kell betöltenie. Megújul a Szépművészeti Múzeum után az Iparművészeti Múzeum és az Operaház, megépül az Eiffel-bázis és az új múzeumok a Városligetben: a Néprajzi Múzeum, a Nemzeti Galéria, a Magyar Zene Háza, a Közlekedései Múzeum. Százéves adósságokat törlesztünk az örökségvédelem terén a kastély- és várprogrammal is.
– Mi a helyzet a határon túli intézményekkel, amelyeknek nemzetmegtartó ereje van?
– Természetesen határon túli programjaink is vannak. A magyar szállásterület a Kárpát-medencében attól megtartó erő, hogy az anyanyelvet beszélik, a kultúrát megőrzik. Ezért dupláztuk meg a Hagyományok Háza költségvetését, 830 millió forintról 1,6 milliárdra. Ebből egy teljes határon túli és anyaországi intézményhálózatot kell kiépíteni. Az országhatárokon túl hét kis hagyománycentrum jön létre. Most fogadta el a kormány egy mérföldkőnek számító előterjesztésünket, amelyben két év alatt 7,5 milliárdot szánunk arra, hogy az amatőr népművészetet megerősítsük szerte az országban. Méltatlan lenne, ha nem támogatnánk ezt egy olyan országban, ahol a világon egyedülálló, 200 ezer darabból álló gyűjteményünk van az MTA archívumában csak népdalokból.
– Sikeres állampolgári lobbizásról, társadalmi nyomásról van szó, a kormányt csókolta homlokon a múzsa, vagy minek köszönhetők ezek a sikerek?
– Szerintem szemléleti kérdés. A polgári, nemzeti kormányzásból eredő attribútum. A kultúra fontossága számunkra meghatározó, ennek érdekében rengeteget dolgozunk, valóságos előterjesztésgyárat alakítottunk ki itt, az államtitkárságon, és a támogató kormánydöntések nem azt üzenik, hogy most már elég legyen a kultúrából. Azt gondolom, most kell ütni a vasat, amíg forró.
– A kulturális fesztiválokat csak az idegenforgalom miatt támogatják?
– 2010 után a kabinet egyik legfontosabb célja az egymillió munkahely megteremtése volt. Matolcsy György akkori gazdasági miniszter azt mondta, a térségben egyre nő az igény a turizmus iránt, és ezt a lehetőséget Magyarország még nem használta ki, pedig akár abban az ágazatban is megteremthető sok-sok munkahely. Ekkor született meg a döntés, hogy a kormány Budapestet a minőségi nagy fesztiválok városaként határozza meg. A fürdők, a világörökségek és a fesztiválok helyszíne. A 400-500 milliós költségvetést egyszerre meg kellett háromszorozni, hogy külföldről is „láthatók” legyenek ezek a fesztiválok. A szervezők kérésének megfelelően a könnyebb és eredményesebb tervezés-szervezés érdekében a kormány mindig három évvel előre határozza meg a támogatásukat. Így már leköthetők olyan nagy sztárok, akikért érdemes iderepülni. A Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Café Budapest és a MITEM 2 milliárd forintot kap. Ehhez még a művészeti terület 23-25 milliárdos taobevételt tud realizálni évente. Szintén KSH-adat, ha már ezzel kezdtük, hogy a 2-3 éve tapasztalható tendencia szerint a nagy fesztiválok környezetében – idetartoznak az üzleti alapúak, a Sziget vagy a Sound is – évente minimum 5-7, esetenként bő 10 százalékkal nő a vendégéjszakák száma. Ez akkora ugrás, amely visszaigazolja a hat évvel ezelőtti döntéseket, s azt a szemléletet, hogy a kultúrába érdemes befektetni.
– Ehhez azért minőségi ugrás kellett.
– Igen, és amikor láttuk, hogy a budapesti fesztiválok ilyen látogatottak, akkor azt mondtuk: ugyanezt meg kellene csinálni vidéki vonatkozásban is. 2016 januárjától indítottuk el azt a programot, amelyben eleinte 26 vidéki fesztivált támogattunk, ma 46-ot, először 250, az idén 500, jövőre pedig 750 millió forintos kerettel. Az NKA szintén létrehozott egy 3 éves finanszírozási modellt, így ma már egy 100 milliós költségvetésű vidéki fesztivál akár bevételei hatvan százalékát is „zsebben tudhatja” előre, emiatt könnyebb tervezni. A teljes bizonytalanságból a bizakodás állapotába tudtuk hozni a vidéki fesztiváléletet 3 esztendő alatt. Egyfajta gyors visszacsatolás itt is érkezett. A közelmúltban pályázott a Magyar Fesztivál Szövetség által preferált 40 legrangosabb magyar rendezvény a minősített európai fesztivál címre, és hihetetlen öröm, hogy 30 közülük meg is kapta ezt a minőségi márkajelzést.
