Kötélhúzás Prágában

Mátrix
Bohuslav Sobotka menesztené helyettesét, Andrej Babišt, de az államfő inkább Sobotka távozását szeretné

Szó szerint sokkolta a cseh politikai életet és közvéleményt Bohuslav Sobotka miniszterelnök múlt keddi bejelentése, hogy benyújtja kormánya lemondását Miloš Zeman államfőnek. Ezt a döntését azzal indokolta, hogy nem tud tovább együttműködni a második legnagyobb kormánypárt, az ANO elnökével, Andrej Babiš pénzügyminiszterrel, aki egyben koalíciós helyettese is. Hogy miért nem a szóban forgó tárcavezetőt menesztené, arról akkor nem nyilatkozott egyértelműen. Sobotka bejelentése saját pártjában, a cseh szociáldemokratáknál (CSSD) is meglepetést keltett, mivel a kormány munkáját sikeresnek tartják, és egyáltalán nem látnak indokoltnak egy ilyen lépést. A pozsonyi születésű Andrej Babiš egyébként az ország második leggazdagabb embere, mezőgazdasági és médiabefektetései a legismertebbek. A kormányfő és a pénzügyminiszter közötti konfliktus nem új keletű. Utóbbi a cseh gazdaság fellendítése mellett azt tűzte ki célként, hogy átláthatóvá teszi az egyes vállalkozások pénzügyi aktivitását, miközben minimálisra faragná a túlságosan elburjánzott bürokráciát. Ezeket az elképzeléseket azonban sokan kétkedve fogadták, miután éppen vele kapcsolatban merült fel az a gyanú, hogy hatalmas, mintegy 2,5 milliárd dollárra becsült vagyona egy részét ügyeskedéssel, a nem mindig egyértelműen megfogalmazott törvények sajátos értelmezésével szerezte. Az ellenzék, de a vezető kormánypárt is több alkalommal szerette volna tisztázni Babiš vagyonának eredetét, illetve azokat a pénzügyi manővereit, amelyek eredményeként kevesebb adót kellett befizetnie az államkasszába. Csehországban 2012 végéig érvényben volt az a törvény, amely ún. egykoronás kötvények kiadását tette lehetővé, és ezeket a papírok tulajdonosai saját cégük finanszírozására fordíthatták, mivel a kötvények hozadéka adómentes. Babiš a törvény adta lehetőséggel élve szinte az utolsó pillanatban, 2012 decemberében másfél milliárd korona értékben vásárolt kötvényeket, és nem kellett adóznia utánuk. Ez év elején a cseh alsóház felszólította a pénzügyminisztert, hogy tegye egyértelművé vagyona eredetét, és erre április végéig adott határidőt. Az üzletember írásbeli magyarázatát azonban a kormányfő nem tartotta kielégítőnek. Babiš erre úgy reagált, hogy ő 20 éve következetesen hozzáférhetővé teszi az adóbevallását, ellentétben más politikusokkal. Egyébként nemrég az új összeférhetetlenségi törvény értelmében az összes vagyonát egy különleges alapba helyezte, így formálisan már nem ő a tulajdonos.

Egyelőre folynak a találgatások arról, hogy miként sikerül rendezni a kialakult helyzetet. Abban mindenki egyetért, hogy a megoldás Miloš Zeman kezében van, aki szerint a jelenlegi hárompárti koalíciós kormánynak az októberre kiírt parlamenti választásokig hivatalban kellene maradnia, az egyetlen, akinek távoznia kell, az a miniszterelnök. Fél évvel a választások előtt a kabinet drámai átalakítása értelmetlen – nyilatkozta múlt csütörtök este az államfő.

A megfigyelők nem felejtik el megjegyezni, hogy Miloš Zeman és Bohuslav Sobotka viszonya már másfél évtizede nem a legszívélyesebb, annak ellenére, hogy mindketten szociáldemokraták. Sobotka nem támogatta annak idején Zeman államfőjelöltségét. Andrej Babiš szerdán tájékoztatta a kialakult helyzetről az elnököt, aki jelezte, hogy elfogadja a kormány távozását. Sobotka csütörtökön találkozott Zemannal, de a várakozással ellentétben nem nyújtotta be hivatalosan a lemondást – amit az elnök nehezményezett is –, csupán tájékoztatta, hogy írásban jelenti be. Pénteken aztán ismét váratlan fordulat történt: Sobotka május 9-ével kezdeményezte a pénzügyminiszter menesztését, és ezt írásos formában küldte el az államfő hivatalába. Az elnök szóvivője meglehetősen gúnyosan kommentálta a miniszterelnök újabb pálfordulását, és emlékeztetett arra, hogy Miloš Zeman Kínába látogat, és csak hazatérte után tud érdemben foglalkozni a kormányfő levelével. Eközben nyilvánosságra került egy hangfelvétel is, amelyen Andrej Babiš a médiabirodalmának újságíróit instruálja, hogyan írjanak politikai ellenfeleiről. Az üzletember elismerte, hogy ő hallható a felvételen, de provokációnak minősítette a történteket, és a szociáldemokrata belügyminisztert vádolta meg a törvénytelen lehallgatás megszervezésével. Előreláthatóan május végéig eldől, ki áll majd annak a kormánynak az élén, amely elvezeti az országot az őszi választásokig. Mindenesetre a köztársasági elnök érdeke, hogy fenntartsa a jó viszonyt a pénzügyminiszterrel, akinek a pártja, az ANO a legesélyesebb a parlamenti választások megnyerésére. Jövőre pedig államfőválasztás lesz, és az újrainduló Zemannak jól jönne, ha Babiš pártja nem indítana ellene jelöltet.

 

 

ANDREJ BABIŠ (1954)

A cseh kormány első miniszterelnök-helyettese és pénzügyminisztere szlovák nemzetiségű, de ma már cseh állampolgár. Szülei közgazdászok voltak, s a család Afrikában és Nyugat-Európában töltött el éveket, mivel az idősebb Babiš csehszlovák vállalatok üzletkötőjeként tevékenykedett ezekben az országokban. Az 1980-as években az ugyancsak közgazdász végzettségű Andrej szintén külföldön szolgált, és állítólag ekkoriban beszervezte őt a csehszlovák titkosrendőrség, amelynek jelentéseket írt. 2014-ben egy pozsonyi bíróság azonban nem találta kielégítőnek azokat a bizonyítékokat, amelyek Babiš ügynök voltát alátámasztanák. Az 1990-es évektől kezdve a vállalkozó különböző cégeket alapított. Ezek közül a 35 ezer embert foglalkoztató Agrofert részvénytársaság a legjelentősebb, amely a legnagyobb csehországi kémiai, élelmiszer-ipari és mezőgazdasági holding. De az ő tulajdonában van a MAFRA médiakonszern is, amely egyebek között a két legnagyobb példányszámú cseh napilap, a Lidové Noviny és a Mladá Fronta Dnes kiadója. Cégei és vállalkozásai nemcsak Csehországban és Szlovákiában működnek, hanem Európa számos más országában is. 2011-ben megalapította az Elégedetlen Polgárok Akciója nevű politikai mozgalmát, amelynek a cseh elnevezéséből keletkezett az ANO betűszó. (Ennek magyar jelentése egyébként „igen”.) A 2013-ban tartott csehországi parlamenti választásokat a szociáldemokraták nyerték 20,45 százalékos eredménnyel, Babiš pártja meglepetésre a 2. helyen végzett 18,65 százalékkkal. A két pártnak együtt 97 képviselője lett a 200 fős törvényhozásban, ezért egy további koalíciós partnert kellett találniuk, hogy meglegyen a kívánt többségük. A Kereszténydemokrata Unió – Cseh Néppárt (KDU-ČSL) nevű tömörülésre esett a választás, amely 14 képviselővel társult a koalícióba. Az új kormányban Babiš a pénzügyminiszteri posztot kapta, amit sokan nehezményeztek, mivel nagyvállalkozóként közvetlenül juthatott fontos információkhoz. Mindezek ellenére ő a legnépszerűbb cseh politikus, és pártja már három éve vezet a közvélemény-kutatásokban. Jelenleg 28-29 százalékos az ANO támogatottsága, míg a szociáldemokraták alig érik el a 20 százalékot.kus

Ezek is érdekelhetnek

További híreink