Egy héttel a látogatás után a horvát publicisták abban egyetértenek, hogy a német–francia történelmi megbékélés párhuzama nemhogy túlzás, de a két délszláv állam esetében egy hasonló egyezség sincs belátható közelségben. A történelmi örökség élő valóságként nehezedik még a két nép kapcsolatára, ezért is próbálták egyesek a történelmi jelzővel illetni Aleksandar Vučić szerb államfő horvátországi vizitjét. Az érkezése előtti feszültséget csak fokozta a szerb védelmi miniszter nyilatkozata, aki szerint a tereken usztasák (Hitler horvát csatlósai a második világháborúban – a szerk.) várják majd Vučićot, és megpróbálnak a közelébe kerülni.
Az elnöki találkozót Kolinda Grabar-Kitarović horvát államfő kezdeményezte és a múlt év végére tervezték, de aztán Zágráb elhalasztotta, mert Belgrádban szobrot állítottak egy olyan szerb katonatisztnek, aki horvát honvédeket ölt meg. Grabar-Kitarović nagy tiszteletadással fogadta szerb kollégáját, de érzékelhető volt, hogy közte és Andrej Plenković horvát miniszterelnök között nem volt minden egyeztetve a látogatással kapcsolatban.
A politikusok első nyilatkozataiból – ha valakinek voltak is illúziói a tárgyalásokat megelőzően – kiderült, hogy kevés olyan téma van, amelyben egyetérthetnek a felek. Vučić az első napon kijelentette, hogy a határkérdésben teljesen eltér a véleményük, de a következő két évben bilaterális úton próbálják megoldani a problémát, s ha netán nem sikerülne, választott nemzetközi bíróság dönt majd az ügyben. „Horvátország a kataszteri könyvekre hivatkozik, mi pedig a törvényre” – mondta a szerb vezető.
„A történelmi múlt akadályként van közöttünk, ezért a kapcsolatainkat nem nevezhetjük barátinak, de mint elnököknek kötelességünk megoldani a problémákat, s megtalálni a jobb jövő felé vezető utat” – hangoztatta Grabar-Kitarović, s hozzátette, hogy Vučić hajlandó találkozni azon szülők képviselőivel, akiknek a gyerekei eltűntek a háborúban.
Ha a legtöbb kérdésben el is térnek a vélemények, az eltűntekkel kapcsolatban egyetértés bontakozik ki. Igaz, sok év telt el, de emberileg mindent megtesznek, hogy ezt a folyamatot segítsék – utalt a zágrábi politikus az 1991-es vukovári csatára, amikor 87 napig védte mintegy 1800 horvát katona és civil a végül porig lerombolt várost a jugoszláv hadsereg 36 000 katonájával és a nehézfegyverzetű szerb harcosokkal szemben. Vukovár elestekor a szerb erők több száz katonát és civilt mészároltak le, s legalább 31 000 polgári lakost deportáltak a városból és környékéről.
A horvát honvédők minisztériuma szerint az eltűntek sorsáról 80 százalékban már van információ, de 1526 főről még semmit sem tudnak, és 419 megölt személy holttestének a hollétéről a mai napig nincs információjuk. Inkább gesztusnak szánhatta a szerb fél, hogy a látogatáskor három ismeretlen sorsú ember adatait átadták a horvátoknak, de az eltűntek kérdésében mindenképp óriási előrelépés lenne, ha a vukovári kórház elvitt dokumentumait visszaadná Belgrád.
A szerb elnöki vizit témáit hetekig egyeztették, mégis sokakat meglepett Plenković, aki a találkozón felvetette a háborús jóvátétel kérdését. A felek 40 milliárd euró körüli összegű követelést emlegetnek egymással szemben, de nincs reális esély a kölcsönös jóvátételre, ez még jó sokáig illúzió marad.
A történelem fintora, hogy a délszláv háború kirobbanása után több mint negyed évszázaddal Zágrábnak Vučić személyében egy olyan emberrel kell egyeztetnie a kétoldalú kapcsolatok normalizálásáról, aki a háború alatt a Szerb Radikális Párt tagjaként a megszállt horvát térségben kijelentette: a szerbek által lakott területek soha többé nem kerülhetnek vissza Horvátországhoz. Vučićot mostani útja során többször is emlékeztették régi nyilatkozataira, de egyszer sem ismerte be azokat, sőt a horvát újságírókat uszítással vádolta. Meg is jegyezték róla, hogy az egykori háborús hangadót most a legmagasabb szinten fogadták Zágrábban, és horvát katonákat üdvözölhetett, pedig jó két évtizede talán még távcsövön keresztül kémlelte bajtársaikat a megszállt területekről. És vele ellentétben sem a horvát köztársasági elnök, sem a kormányfő nem szított ellenségeskedést a 90-es évek háborús időszakában, semmi sem szárad a lelkükön.
A szerb államfő kétnapos horvátországi tartózkodása alatt egyetlenegyszer sem utalt hazája felelősségére, és nem tanúsított megbánást múltbéli szerepéért. A látogatás során fogadta őt Josip Bozanić zágrábi horvát érsek is; ezen a találkozón az olyan kijelentések mögött, mint „a horvát katolikus egyház nagyban segítheti a két nép és ország közeledését”, felsejlettek az ellentétek is, hiszen a pravoszláv egyház és maga a szerb politika is mindent megtesz azért, hogy Alojzije Stepinac egykori horvát érseket és bíborost ne avassák szentté. Belgrád szerint ugyanis az érsek második világháborús szerepe igencsak ellentmondásos. Úgy tartják, hogy kiszolgálta a németekkel kollaboráló usztasa rezsimet. Horvát részről pedig üzenetértékűnek tekinthetjük, hogy Bozanić és a szerb államfő eszmecseréje éppen Stepinac képe előtt zajlott.
Aleksandar Vučić és horvát vendéglátói programjában hangsúlyos szerepet kapott a kisebbségpolitika is. Belgrád szerint a horvátországi szerbek hátrányos megkülönböztetésben élnek, településeiken nem teremtettek számukra rendes életfeltételeket, s a háború elől elmenekültek a mai napig nem tudtak visszatérni szülőföldjükre. A másik fél pedig azt sérelmezi, hogy a Szerbiában élő horvátoknak nincs parlamenti képviselőjük, miközben a zágrábi törvényhozásban három garantált helye van a szerb közösségnek, s ők most épp a szűkös kormánytöbbséget biztosítják a jobboldali Plenković kabinetjének.
A teljesen eltérő, sokszor konfliktusos álláspontok ellenére a gazdasági kapcsolatok kielégítőnek mondhatók. Az elmúlt évben egymilliárd euró volt a kereskedelmi forgalom a két ország között, s a felek bizakodóan nyilatkoztak a Zágráb–Belgrád vasútvonal kiépítéséről, amely felpörgethetné a kereskedelmüket.
A látogatás inkább a szerb fél számára volt fontos, mert EU-csatlakozásának egyik előfeltétele a határviták rendezése, s erre nemrégiben Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is figyelmeztette Belgrádot. Elhangzott ugyan a horvát államfő részéről, hogy országa nem gátolja majd Szerbia európai integrációját, de ebben a kérdésben majd a miniszterelnök mondja ki a végső szót, és szinte biztos, hogy Zágráb élni fog zsarolási lehetőségével. Igaz, ebben a témában egyelőre nem kell határozott politikai álláspontot megfogalmaznia a horvát politikának. Vučić vizitje egyébként felkavarta az amúgy sem unalmas zágrábi közéletet, s a kormánypárti politikusok kritikusabbnak mutatkoztak a látogatással kapcsolatban. Sokak szerint nem volt túl hasznos az egész, és inkább Vučić érdekeit szolgálta, aki az Európai Unió politikusainál akar jó pontokat szerezni, s a szerb külpolitika malmára hajtja a vizet, miközben országa közvéleményének is játszik. Zágrábi kommentárok szerint a következő hónapok mutatják meg, hogy színjáték volt-e az egész, vagy tényleg komolyan gondolja a két ország, hogy meg kell tenni az első lépéseket a megbékélés felé. A felek tagadják, hogy brüsszeli vagy washingtoni nyomásra történt volna a találkozó, de egy biztos: mindkét hatalmi központban elégedettek voltak már a ténnyel is, hogy létrejött. S már ez is eredménynek számít a horvát–szerb politikai kapcsolatokban.
Borítófotó: a horvát díszszázad várja Aleksandar Vučićot. Nagy port kavart zágrábban
