Kivonulhatnak a németek Romániából

Mátrix
Jelentős átrendeződés előtt áll keleti szomszédunk telekommunikációs piaca a UPC Vodafone általi felvásárlásával, de az év eleje óta csepegtetett hírek szerint a Deutsche Telekom el akarja adni a görög OTE-csoport megvétele következtében szerzett romániai vállalatait, amelyeket többségi részvényesként a németeknek sem sikerült nyereségessé tenniük.

TÁVKÖZLÉSI HÁZTŰZNÉZŐ

Már az év elején megjelentek az első hírek az esetleges piaci kilépésről, amelyet a cég cáfolt, de egyre több arra utaló jel van, hogy a Telekom javában árulja a többségi részvénypakettjét, és már az idén nyélbe szeretné ütni az üzletet, mielőtt a román hatóságok lezárják az új generációs, 5G-s hálózatok megépítésére kiírt közbeszerzési pályázatot.

Románia telekommunikációs szektorának jelenleg még három nagy szereplője van. A francia Orange a mobiltelefon-szolgáltatások terén piacvezető több mint 10 millió ügyféllel, a második helyen áll a Vodafone mintegy 9,5 millió klienssel. S ott van a nagyváradi Teszári Zoltán üzletember tulajdonában lévő RCS-RDS/Digi, amelynek Romániában, Magyarországon, Spanyolországban és Olaszországban vannak a főbb piacai. A kábeltelevízió-szolgáltatások szegmensében jelen van a UPC is, amelyet tavaly megvett a Vodafone. Ez utóbbi tranzakciót az Európai Bizottság versenypolitikai igazgatósága most július 18-án jóváhagyta a több országra kiterjedő vásár részeként.

A Deutsche Telekom a görög OTE révén szerezte meg az ellenőrzést az egykori állami, vezetékes telefonszolgáltatást nyújtó Romtelecom, valamint a 2005-ben indult Cosmote mobilszolgáltató fölött. A Telekom márka így két romániai cég elnevezésében is szerepel. Az egyik a Telekom Romania Mobile Communications mobilszolgáltató, a másik a Telekom Romania. Az utóbbiban a román állam megőrzött egy majdnem 46 százalékos pakettet, de ez a cég 30 százalékos részvényese a mobilszolgáltatónak is. Ebben a 70 százalékos többségi tulajdon a németek által ellenőrzött görög OTE-jé (a németek a görög társaság részvényeinek a 45 százalékát birtokolják).

A Telekom márkanév 2014-ben jelent meg keleti szomszédunk piacán, amikor a németek úgy döntöttek: egységes brand alatt árulják valamennyi szolgáltatásukat. A márkanévcserének az volt a lényege, hogy a Telekom elsőként kínált integrált csomagot, amelyben a vezetékes és a mobiltelefonos mellett a kábeltelevíziós szolgáltatás is megtalálható volt. Bíztak abban, hogy a német brand jobban vonzza majd a fogyasztókat, de a Telekomnak az azóta eltelt öt év alatt szembesülnie kellett azzal, hogy hatalmas a hátrányuk, ugyanis a Cosmote jóval később tört be Romániába, mint a Vodafone és az Orange elődei – gyakorlatilag ez a két cég uralta már a piacot. Emellett a német társaság csak az egykori állami Romtelecom vezetékes telefonos vállalat kiterjedt hálózatát örökölte, de ez a szolgáltatás meglehetősen visszaszorult, évről évre csökken az előfizetők száma a mobilok elterjedése következtében. A Telekomnak a kábeltelevíziós szolgáltatásával sem sikerült átütő sikert elérnie, hiszen a Teszári által irányított RCS-RDS/Digi meglehetősen agresszív árpolitikát folytatott; az olcsón kínált szolgáltatásával, továbbá a sportközvetítésekkel piacvezetővé vált, így a németeknek ezen a téren sem volt megnyugtató sikerük.

A nehézségeikre utal az is, hogy a jelenleg 5831 dolgozót foglalkoztató két Telekom-leány július 18-án jelentette be: újabb leépítést terveznek, melynek következtében csaknem 700 állást szüntetnek meg, s az így kieső munkaerő pótlását digitalizációval és robotok alkalmazásával oldják meg. A németeknek nem ez az első költséghatékonyság-növelő intézkedése, hiszen két évvel ezelőtt megszüntették a vezetői posztok mintegy harmadát – akkor kétszáz ilyen állást töröltek a hatszázból.

A romániai kiélezett versenyben a szolgáltatásoknak nagyon alacsony áruk van. A Telekom többször is panaszkodott, hogy ilyen körülmények között szinte lehetetlen nyereségessé tenni a vállalkozást. 2014 és 2018 között a romániai fix és mobilszolgáltatásaik egyaránt veszteségesek voltak, akárcsak a UPC-é, amelyet ugye immár bekebelezett a Vodafone. A távközlési piacon csak az utóbbi társaság, valamint az Orange és az RCS-RDS/Digi tudott nyereséget elkönyvelni.

A bukaresti média arra számít, hogy amennyiben a Telekom valóban kivonul Romániából, akkor ez a három cég marad a piacon. Piaci információk szerint eddig Teszári vállalata és az Orange nyújtott be ajánlatot a német cégnek. Az RCS-RDS a Telekom mobiltelefon-előfizetőit szeretné a magáénak tudni, az Orange a vezetékes telefonhálózat és a kábeltévé-előfizetők megszerzésében érdekelt.

A becslések alapján így a három piaci szereplő viszonylag arányosan osztozna meg az ügyfeleken, és képesek lennének vállalni az 5G-hálózat kiépítésével járó anyagi terheket. A román hatóságok a nyár folyamán akarják meghirdetni a közbeszerzési eljárást az ötödik generációs frekvenciák kiépítésére, s a tervek szerint októberben hirdetnek győztest, így a nyertes vállalatok január 1-jétől már részben használni tudják a korszerű technológiát.

Elképzelhető azonban, hogy új piaci szereplő is betör, hiszen a bel- és külföldi médiaértesülések szerint a bolgár Vivacom szintén ajánlatot tett a Telekomnak Szpasz Ruszev üzletember (a Levszki Szofija fociklubnak a tulajdonosa) révén, akárcsak az ER-Telekom orosz cég, amely az 1,2 milliárd dolláros vagyonú Andrej Kuzjajev üzletember által irányított PFI holding része.

 

Fiatalok érkeznek az ezer székely leány napjára a csíksomlyói hegynyeregbe. A Telekom Romaniának magyar nyelvű tudakozója is van.

Állítólag a bolgár Vivacom is ajánlatot tett, akárcsak az ER-Telecom orosz vállalat. Mindkettő hátterében milliárdosok állnak.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink