Kína építi a szerb autópályákat

Mátrix
Aktív volt Belgrád is a pekingi fórumon. Számos megállapodást és szándék-nyilatkozatot írtak alá, főleg infrastrukturális fejlesztésekről.

A China Road and Bridge Corporation (CRBC) utakat épít Szerbiában, a Huawei az oktatási rendszer modernizálásán, számítógépesítésén dolgozik majd, Belgrád új ipari parkot és víztisztító üzemet is kap – erről számoltak be déli szomszédunk illetékesei.

Ami a Huaweit illeti, az oktatásügyben alkalmazott számítógépes technológia fejlesztése mellett a belgrádi kormány saját munkájának a megkönnyítésében is számít az óriáscégre: az adatokhoz való könnyebb hozzáférést szavatoló rendszerekre, a polgárokkal való kapcsolattartás megkönnyítésére, az elektronikus ügyintézés tökéletesítésére összpontosítanak. A 180 ezer alkalmazottat foglalkoztató kínai cég évente 11 mil-liárd dollárt költ fejlesztési célkitűzései-nek a megvalósítására, s ez megfelelő alapot ad arra, hogy a szerb kormány hosszú távú partnerként tekintsen rá – hangsúlyozták a nyilatkozók.

Zorana Mihajlović szerb kormányfő-helyettes, közlekedési és infrastruktúraügyi tárcavezető, valamint Goran Knežević gazdasági miniszter a CRBC-vel kötött megállapodást autópálya-építésről és egy szerb–kínai ipari park létrehozásáról. Az útfejlesztési megállapodás lényege egy a közép-szerbiai Čačak városánál elhaladó, Szerbiát a montenegrói tengerparttal összekötő autópálya megépítése, továbbá a vajdasági Tarcal-hegységen (Fruška Gora) áthaladó korridor létrehozása. Ez utóbbi Nagybecskerek felől Újvidék érintésével a Szerémségen át vezetne, így összekapcsolná a Belgrád és Budapest, valamint a Belgrád és Zágráb közötti autóutakat. Mindössze 40 kilométer hosszúságúra tervezik, ám nagy kihívást jelent a hegység alatti három és fél kilométeres alagút fúrása. Az említett két útvonal munkálatainak összértéke 2,5 milliárd euróra tehető: a vajdasági 400 millió euróba kerül, a tenger felé vezető szakasz pedig 2,1 milliárdba. Ez utóbbinak a munkálatai egy 140 kilométeres etapon már jövőre elindulnak, Preljina és Požega, illetve Požega és Boljare között.

A belgrádi városvezetés sokat vár a szerb–kínai ipari zónától is. A Duna bal partján hoznak létre egy több száz hektárnyi területet felölelő ipari övezetet a szerb főváros Pupin hídjánál.
Európának ebben a szegletében ez lesz a legnagyobb ilyen park – jelentették be. A várakozás szerint több tucat kínai és szerbiai vállalat költözne oda, ami Belg-rádnak és környékének akár több ezer munkahelyet hozhat.

A főváros a China Poly Group vállalattal aláírt megállapodás értelmében egy szennyvíztisztító hálózatot épít ki, a kínai partner feladata lesz a megfelelő csővezetékek elhelyezése. Fontos célja a folyókba engedett ipari szennyvíz megtisztítása. Siniša Mali polgármester úgy fogalmazott: Belgrádban sem lehet szennyezettebb a víz, mint Bécsben. A projekt értékéről egyelőre nem közöltek részleteket.

 

Borítókép: Autópálya-völgyhíd épül kínában. könnyedén átlépnek szerbiába (Stringer/Reuters)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink