ÚJ GYARMATOSÍTÁS
Az elmúlt néhány évben az Afrikában végrehajtott kínai befektetések szinte robbanásszerűen emelkedtek. Amerikai cégek összesen 58 milliárd dollár értékű befektetést hajtottak végre a térségben, de Washington elköteleződése a fekete kontinens iránt folyamatosan lanyhul. Pekingé viszont egyre erősödik. Amerika 2014-ben 14 milliárd dollár értékű befektetést ígért, Kína ezzel szemben 175 milliárdot. A két nagyhatalom befektetési stratégiája teljesen eltér egymástól. Az amerikaiak segélyprogramokat hajtanak végre, főleg az egészség és az oktatás területén. A kínaiak viszont elsősorban infrastrukturális beruházásokba és a nyersanyag-, valamint a feldolgozóiparba fektetnek. Az amerikai támogatás főleg segélyek formájában, a kínai tőke viszont zöldmezős beruházásokban és beruházási hitelek formájában érkezik.
Ez utóbbinak az a következménye, hogy számos afrikai ország kőkeményen eladósodott Kína felé. Így például Kenya államadóssága 50 milliárd dollár, ennek 72 százaléka az ázsiai ország felé áll fenn. Szenegálban autópályákat, ipari parkokat és más infrastrukturális projekteket finanszíroztak egy 1,6 milliárd dollár értékű kínai hitelből. Dzsibuti kikötőjét egy 1,1 milliárd dolláros kölcsönből újítják meg, továbbá vasúti összeköttetést létesítenek Addisz-Abebával, Etiópia fővárosával, vízvezetéket és új repülőteret is építenek a kínai hitelből. (A főbb infrastrukturális beruházásokat lásd a térképen.)
SANGHAJBAN IS LÁTJÁK
A probléma azonban nemcsak az adóssággal van, hanem azzal is, hogy az új létesítményekből származó haszon Kínába áramlik majd vissza. Ennek egyik módja például az, hogy az építkezéseknél ázsiai munkásokat alkalmaznak. A megtorpanó növekedésű kínai gazdaságban óriási építőipari munkaerő- és kapacitásfelesleg halmozódott fel – ezt exportálják Afrikába. Kínai tőkéből kínai munkások építkeznek. (Ez persze nem jelenti azt, hogy ne alkalmaznának jelentős számú helyi munkaerőt – lásd keretes anyagot.) Szó sincs arról, hogy Peking mindezt emberbaráti szeretetből támogatná. Egyszerűen hozzá akarnak férni – olcsón – az afrikai nyersanyagokhoz, főleg a fémekhez és az olajhoz.
Számos elemzés számol be arról, hogy a kínai tőke nem foglalkozik a környezetvédelmi szabályozással és magasról tesznek az etikai normákra. A kínai vállalatokat illegális bányászattal vádolják Ghánában, korrupcióval Angolában és a nyugat-afrikai Guineában, Csádban pedig környezetszennyezési botrányok övezik tevékenységüket. Kongóban a helyi milíciák által ellenőrzött kobaltbányákból gyermekmunkával nyerik ki a mobiltelefonokhoz használt kobaltot, amelyet kínai és vietnami gyárakban használnak fel. A világ kobaltfelhasználásának 60 százaléka származik innen. Az amerikai munkaügyi tárca elemzése szerint az országban 40 ezer gyereket dolgoztatnak.
Nigériában, amely a Boko Haram terrorszervezet bázisa, 470 millió dollárt költöttek térfigyelő kamerákra, hogy a főváros, Abuja biztonságát javítsák. A kamerabeszerzésre kiírt tendert a kínai ZTE nyerte el. (Lapinformációk szerint egyébként a kamerák nagy része egész egyszerűen nem működik.) A ZTE ismerős lehet, mégpedig onnan, hogy a kínai mobilkommunikációs céget Donald Trump amerikai elnök tiltólistára tette, miután kiderült, hogy Észak-Koreának és Iránnak ad el csúcstechnológiát. Később az amerikai vállalatok exportjának támogatása érdekében Trump engedélyezte a ZTE-nek való szállításokat, az állam és az állami cégek azonban a kémkedés veszélye miatt nem vásárolhatnak a kínai gyártó berendezéseiből.
A kínai–etióp kapcsolatok „javítása” érdekében Peking finanszírozta az Afrikai Unió új, etiópiai székhelyének építkezéseit, beleértve az IT-rendszert is. A Le Monde című francia lap szerint azonban a számítógépes rendszerbe beépítettek egy hátsó kijáratot is, amelyen keresztül a nemzetközi szervezet adatforgalmát Sanghajban is figyelemmel tudják kísérni.
HITELÉRT NYERSANYAGOT
Kínáról szokták mondogatni, hogy a „világ gyártósora”. A fellendülés azonban felhajtotta a béreket, megerősítette a középosztályt, így Kína elvesztette bérelőnyét. Hszi Csin-ping kínai elnök pár évvel ezelőtt kiadta az ukázt, hogy az ázsiai óriás iparát át kell állítani a csúcstechnológiára. (Miután az ehhez szükséges tudást és szabadalmakat már lenyúlták a nyugattól – érvel Donald Trump.) A piszkos munkát azonban valakinek el kell végeznie – ezt a funkciót Peking Afrikába szervezi ki. A kínai FAW autógyár – amelynek a Volkswagennel is van közös vállalata – évente 18 millió autót ad el a kontinensen, a lánc összesen 120 ezer embert alkalmaz. Lesotho ipari termelését csaknem teljes egészében Amerikába exportálják. Az olcsó munkaerő kínai ruhaipari cégeknek varrja össze a Levi’s farmereket vagy a Reeboknak a sportruházatot.
Kínai érdekeltségű víztározó Mozambikban. Új modellel előzték be a nyugatot
De hogy jutott el a kínai tőke Afrikába? A George Friedman nevével fémjelzett Geopolitical Futures kutatóintézet egy elemzése szerint a folyamat hátterében az adósság áll. Az afrikai országok államadóssága a 2008-as pénzügyi válság után a tőkekivonás miatt jelentősen megugrott – a dollár erősödése és a helyi devizák gyengülése miatt. A válság kitörését recesszió követte, a globális kereslet elapadt, így zuhant az igény a legfőbb afrikai exportcikkek, alapvetően a nyersanyagok iránt. Az elmúlt 10 évben a nyugati jegybankok, főleg a Fed és az EKB, öntötték a pénzt a piacokra, ezzel rekordalacsony kamatszintet tartottak. Az afrikai államok az olcsó pénzt kihasználva tovább növelték adósságukat. Az amerikai gazdaság azonban stabilizálódott, a Fed óvatosan bár, de kamatemelési ciklusba kezdett. Az afrikai kontinens államainak adóssága 70 százaléka dollárban denominált az S&P hitelminősítő becslései szerint, így a Fed kamatemelései nyomán a helyi fizetőeszközben kifejezett adósság tovább nőtt, gyakorlatilag elérte a felső határt.
Itt jön a képbe Kína, amely új adósságfinanszírozási modellt kínált Afrikának. Az infrastrukturális beruházási hitelekért cserébe koncessziókat kért. Különösen jellemző volt ez Kongóra, ahol nemesfémeket bányásznak és Angolára, amelynek viszonylag jelentős olajlelőhelyei vannak. Gyakorlattá vált az is, hogy a hitelekért cserébe Kína nyersanyagot is beszámít, vagyis lehet természetben fizetni. Klasszikus gyarmatosító módszer ez, ugyanis az adott ország beruházásainak törlesztése után nem marad elég áruja ahhoz, hogy saját költségvetése bevételi oldalát növelje.
Egy amerikai kutatás szerint (Deborah Brautigan, a John Hopkins University professzora 2016-ban publikálta) a kínai állami ügynökségek és bankok 2000 és 2014 között 86 milliárd dollárt hiteleztek afrikai országoknak, ebből 29 milliárdot nyersanyagfedezetre. Önmagában véve ez nem drasztikus arány és összeg, ha azt nézzük, hogy 14 év alatt 50 országban fektettek be ennyit. Az amerikai közvetlen működőtőke-beruházások értéke 64 milliárd, a briteké 58 milliárd, a franciáké 54 milliárd dollár. A kínai beruházások viszont 2000 és 2015 között meglódultak és azóta is emelkednek.
BEHOZHATATLAN ELŐNY
Afrika az elmúlt évtizedekben nem tudott globális geopolitikai hatalommá válni. A világpolitika színpadán a kontinens viselkedését az határozza meg, hogy a nagyhatalmak miként tudják manipulálni. A fő manipulátor szerepébe most Kína került, s az ázsiai óriás meg is tesz mindent annak érdekében, hogy kihasználja az afrikai nyersanyagkincset. Pekingnek egyedül saját tőkeigénye szab határt. A kínai modellt megpróbálják mások is átvenni, például Japán aktivitása is erősödik a térségben. Peking előnyét azonban aligha lehet már behozni. Sokan – köztük sok afrikai állam – üdvözli az ázsiai tőkét, az infrastrukturális és ipari beruházások kapcsán a kontinens gazdasági fellendülését várják. Ez azonban hiú ábránd marad.
A 17-19. századi klasszikus gyarmatosító időkkel ellentétben most nem indul be a versengés a kontinensért, főleg nem a tőkeexportban. A mai globális gazdaság a beszállítói láncokról szól. Az alapanyagok, a nyersanyagok ebben a modellben nem olyan fontosak, hogy valódi nagyhatalmi küzdelem induljon el értük, mert a hozzáadott érték termelését csak kismértékben befolyásolják. Kína jelenléte és hatása erős Afrikában, de illúzió lenne azt gondolni, hogy ez a kontinens felemelkedésével jár.
MINDENT VISZNEK
A McKinsey tanácsadó cég felmérése szerint Kína Afrika legnagyobb kereskedelmi partnerévé vált az elmúlt két évtizedben. A kétoldalú forgalom növekedése átlagosan évi 20 százalék. Az elmúlt 10 évben a kínai működőtőke-befektetések éves átlagban 40 százalékkal nőttek. A tanácsadó cég becslése szerint 10 ezer kínai cég működik a kontinensen, ezek 90 százaléka magántulajdonban van. Nagyjából egyharmaduk a feldolgozóiparban, egynegyedük a szolgáltatásban, egyötödük a kereskedelemben, az építőiparban és az ingatlanszektorban tevékenykedik. Az afrikai feldolgozóipar 12 százaléka van kínai tulajdonban. Az infrastrukturális beruházások felét kínaiak végzik. A vállalatok egyharmadának árbevétel-arányos nyeresége meghaladta a 20 százalékot. A McKinsey becslése értelmében a kínai vállalkozások akár néhány millió helyi munkavállalónak is adhatnak munkát. A tanácsadó cég várakozása szerint további agresszív terjeszkedés várható: 2025-re a kínai cégek árbevétele elérheti a 440 milliárd dollárt a jelenlegi 180 milliárd után. Várhatóan betörnek olyan piacokra is, amelyeken jelenleg viszonylag csekély a részarányuk: bank- és biztosítási szektor, mezőgazdaság, ingatlanpiac, információtechnológia és telekommunikáció, szállítás és logisztika.
Borítófotó: Hagyományőrző táncosok Durbanban, Dél-Afrikában. A kínai befektetések nem teszik naggyá Afrikát
