Kicsalták a Mazsihisztől a pénzt

Mátrix

Csalás áldozatává vált a Mazsihisz – olvashattuk az elmúlt napok címlapjait. A pénz eltűnése a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítását érinti. De vajon hogyan eshettek a fondorlatos csalás áldozatául, amelynek a veszélyeire több intés is vonatkozott?

Pechsorozata van a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének, ha a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújításáról van szó. A legfrissebb hírek szerint ugyanis 122,5 millió forintot csaltak ki a szervezettől egy egyszerű trükkel.

 

EGYSZERŰ, DE NAGYSZERŰ

Február végén jött a hír, miszerint több mint 122,5 millió forintot csaltak ki a Mazsihisztől. Akkor még pontos részleteket nem osztottak meg a nagy nyilvánossággal, csak annyit lehetett tudni, hogy az eltűnt pénz a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógafelújítási projektet érinti, és hogy a rendőrség mellett a Mazsihisz is nyomoz, belső vizsgálatot rendeltek el. Március elején további elemei kerültek elő a kirakósnak. Ezúttal a Népszava számolt be arról, hogy hogyan is történhetett a csalás. Az első gyanús jel akkor kerülte el a szervezet vezetőinek figyelmét, amikor januárban ki akarták fizetni a no-vem-beri munkákat. A vállalkozó sajtóinformációk szerint annak rendje és módja szerint le is adta a számlákat és az ahhoz tartozó teljesítési igazolást, majd az utalás előtt érkezett egy telefon a Mazsihisz pénzügyi osztályára. Ebben arról érdeklődtek, hogy mikorra várható az utalás, és egyben szóban jelezték azt is, hogy időközben megváltozott a fővállalkozó bankszámlaszáma. A Mazsihisz pénzügyi osztályának munkatársai azonban nem dőltek be a trükknek, és megegyeztek, hogy erről írásos igazolást kérnek, addig nem utalnak.

A fővállalkozó nevében telefonáló ember át is küldte az igazolást, amelyet azonban már különösebb ellenőrzés nélkül elfogadtak a Mazsihisz munkatársai, és már utalták is a több mint százmillió forintos összeget. A szervezet vezetőinek még ekkor sem tűnt fel semmi, egészen addig, amíg a nyomozó hatóság meg nem jelent a hitközösségi épületben, a Síp utcában. Csak ekkor vették észre, hogy milyen egyszerű csalás áldozataivá váltak: az utólag beküldött papíron nem volt megfelelő sem az adószám, sem a székhely, sem az aláírás. A fővállalkozó pecsétjét egy az internetről letöltött dokumentumról sikerült lemásolniuk, abból sem a megfelelőt, de ez sem tűnt fel a Mazsihisznek. A pénz tehát elment, míg a bizonyító erejű írás megmaradt. A 122 és fél millió forint pedig egy olyan cég bankszámlájára érkezett, amelyet még 2010-ben alapított egy miskolci házaspár, majd később új ügyvezetőt és egy új budapesti székhelyet is kapott. A pénzt azonban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei megyeszékhelyen vették fel, legalábbis nagy részét. A csalók 70 millió forintot tettek zsebre, a fennmaradó 52 és fél milliót pedig továbbutalták egy szlovákiai bankszámlára.

 

KÖVETKEZMÉNYEK

A rendőrségi nyomozás mellett a Mazsihisz is belső vizsgálatot rendelt el, majd nem sokkal ezt követően a pénzügyi vezetőt és egy ügyintézőt elbocsátottak. De nem ez az első eset, amikor a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújításánál gazdasági problémák adódtak. Korábban, a Figyelő 2018/48. lapszámában részletesen bemutattuk a zsinagóga felújítási programját, amelyre 3,2 milliárd forint állami támogatást kapott a szervezet, azonban 2018 novemberéig csupán 1,2 milliárd forinttal sikerült elszámolniuk. A lapunk által kikért elszámolásokban több hibát is észrevettünk, például a Miniszterelnökséggel az első és második fázisra vonatkozó szerződések első határideje ugyanis – a hosszabbításokkal együtt – 2017. december 31-ig tartott, azonban később egy másik szerződésben már úgy hivatkoztak rá, hogy 2018. december 31. volt a határidő. Egyszerű hibának vagy figyelmetlenségnek is gondolhatnánk mindezt, ha nem találkoztunk volna többször is hasonló hibával a szerződések böngészése közben.

Korábbi cikkeinkben azt is kiemeltük, hogy külső szemlélőként az sem világos, hogy milyen tartalmi koncepció alapján fogják berendezni és tartalommal megtölteni a zsinagóga épületébe tervezett Együttélés Házát. A szerződéseket végigböngészve ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy pontosan szakmailag hol is tart a program és hogy a szakmai forgatókönyv végül elkészült-e, avagy sem. Legutóbbi információink szerint a pontos tartalmi koncepció még nem is készült el, alakulóban van, ezért nem kaphattuk mi sem kézhez. Így az Együttélés Háza tartalmi felelőseit sem irigyeljük, hiszen év végére – a tervek szerint – már a kiállításnak kellene megnyitni a kapuit.

 

FIGYELMEZTETÉS

A csalással kapcsolatban a Mazsihisz mindenkit igyekezett megnyugtatni, hogy a hiányzó 122,5 millió forint pótlására megvan a forrásuk, így a felújítás munkálatai nem akadnak el. Azonban arra vonatkozólag nincsenek információink, hogy mindezt a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének forrásaiból, vagy az állami támogatásból pótolják-e. Annyi azonban biztos, hogy januárban az Emberi Erőforrások Minisztériuma – a Népszava információi szerint – egy belső tájékoztató levelet küldött, amelyben felhívták a szervezetek figyelmét az ilyen és ehhez hasonló csalásokra, mint ami most a Mazsihisszel is megtörtént. Bízunk benne, hogy a jövőben elszáll a Mazsihisz pechsorozata és nem lesznek áldozatok.

 

Borítófotó: A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga tornya. Egyszerű trükkel verték át a MAZSIHISZ-t, eltűnt a 122,5 milliós épületfelújítási pénz

Ezek is érdekelhetnek

További híreink