Éles reakciókat váltott ki Belgrádban az az ENSZ-jelentés, amely Szerbiát a világ ötven legjelentősebb ivóvíztartalékkal rendelkező országa közé sorolta. A vitát nem maga a nemzetközi szervezet váltotta ki, hanem az annak kapcsán felmerült kérdés: mi haszna van ebből déli szomszédunknak? Mint kiderült, nem sok, hiszen a kimutatás szerint a palackozott víz gyártására alkalmas források 80 százaléka az elmúlt kevesebb mint két évtized leforgása alatt külföldi kézbe került. A hivatalos adatok alapján az ország területén mintegy háromszáz ivóvíz- és termálvízforrás található, 1500 liter vizet adnak másodpercenként. Igaz, ennek a mennyiségnek jelenleg csupán a három százalékát használják ki, a többi a folyókba kerül vissza, a kihasználtságot azonban a piaci igények bármelyik pillanatban növelhetik, s ez az, amitől a legtöbben tartanak.
Szlovén, német, francia, holland és amerikai cégek azok, amelyek sikerrel vettek részt a hazai vízkészleteket is eladó privatizációs eljárásokban. A téma időről időre felmerült már a belgrádi médiában, az állam tisztségviselői azonban mind ez idáig nem kívántak megnyilatkozni a kérdés kapcsán. Most Goran Trivan környezetvédelmi miniszter döntött úgy, hogy szakít e hagyománnyal, és kijelentette: az előző kormányok nagy hibát követtek el akkor, amikor ennek az értékes nemzeti kincsnek a kiárusításáról döntöttek, vagy legalábbis nem léptek annak érdekében, hogy ellehetetlenítsenek egy ilyen forgatókönyvet. Trivan úgy fogalmazott: megengedhetetlen, hogy kiárusítsák vagy bérbe adják a készleteket. Sok esetben ugyanis nem a szó szoros értelemben vett eladásról, hanem koncesszióról van szó, amely az üzletek nyélbe ütésekor 99 évre jogosította fel a külföldi vállalatokat a források apasztására. Szakértők szerint a szerződések e pontja nem sokat számít ilyen esetekben, egyre megy, eladta vagy egy évszázadra bérbe adta az ország azt, amire már tíz-húsz éven belül legalább 40 százalékkal nagyobb lesz a kereslet Európában. Attól tartanak, hogy a szerbiai víz értékesítése is folyamatosan növekszik majd az előttünk álló években a piac igényeivel, az ivóvízhiány fellépésével összhangban.
Hazai kézben csak három palackozóüzem maradt Szerbiában. A bujanovaci Hebát 2,5 millió euróért vette meg a szerb Nektar. Ott van még a prokupljei Milan Toplica-forrás, de a Voda Vodában is újraindult a termelés. A legnagyobb magánosításokat a 2000-es években bonyolították le. 2002-ben a szlovén Kolinska megvásárolta a Smederevska Palanka-i Kiseljak gyárat, a hazai palackozottvíz-piac negyedét birtokló Knjaz Miloš 2004-ben került külföldi tulajdonba, a Danube Foods, majd a holland Adriatic privatizálta. Jelentős volt még a közel 20 százalékos piaci részesedést jegyző Minaquával kapcsolatos tranzakció a Virgin-szigeteki Global Water Investment Group részéről, a Mivela pedig a hazai Frikom megvásárlása révén jutott az Agrokor tulajdonába. Számos további kisebb magánosítással még francia, holland cégek is gyárakhoz és forrásokhoz jutottak. Voltak több tízmillió eurós üzletek is.
A szerb állam mára elszánta magát arra, hogy valóban közkincsként tekintsen a vízre, ahogyan azt az érvényes jogszabály is megfogalmazta még 2010-ben, sokan vannak azonban azok, akik megkésettnek vélik a hivatalos elhatározást, és túlságosan is hosszú időszaknak tartanak egy évszázadot.
