Ilyen lehet egy perzsa vásári alku. Egy német tanulmány évi 10-15 milliárd euróra becsüli a brexit után az uniós költségvetésben évente keletkezett lyukat. Brüsszel a biztonság ked-véért a 2019-re tervezett távozás után még ötesztendei „tagdíjat”, azaz legalább 60 milliárd eurót kér, amiről a britek hallani sem akarnak. Az unió erre kontrázott, és immáron százmilliárdot kér, hogy legalább hatvanat kapjon. Ebben az optimista esetben a következő, 2020–27-es költségvetési ciklus tervezésénél is nagyobb lenne a pénzügyi mozgástér és kevesebb a konfliktus. Persze ennek London is megkérné az árát: az egységes belső piachoz való hozzáférés mellett engedményt várhatna Brüsszeltől fő követelése terén, a szigetországba érkező uniós vendégmunkások számának évi százezerben való korlátozása ügyében. Erről az EU (jelenleg) hallani sem akar.
Brüsszel a brexittárgyalások elején azért is ütött meg kemény hangot, mert félt attól, hogy a könnyű válás kedvet csinál májusban a francia, illetve legkésőbb 2018 tavaszán az olasz választóknak is a minimum az eurózónából kilépni vágyó protestpártokra való voksoláshoz. A keménykedés persze folytatódik, csak más irányban. Amennyiben nem sikerül a britektől előre bevasalni ötévnyi hozzájárulást, akkor két lehetőség adódik. Az első a befizetések növelése, amire bőven lenne lehetőség. A tagországok ugyanis átlagban éves hazai termékük 0,99 százalékát fizetik csak be, míg a felső plafon 1,29 százalék lenne. A jelenlegi szabály a nettó befizető országokat kíméli, ám ők az unión belüli transzferek legnagyobb nyertesei is egyben. Igaz, a befizetés a kisemberek adójából jön, miközben a profit zöme eltűnik a multicégek és a bankok adóoptimalizációs rendszerében.
Brüsszel és Berlin ezeket a lehetőségeket nem hangoztatja annyira. Nem véletlenül, hiszen ha mindenki abból indul ki, hogy a britek távozásával kisebb lesz a torta, akkor alapesetben csökkenhetnek a nagy tagországok nettó befizetései. Más esetben a mérséklés szétosztásánál nyílik tárgyalási potenciál, amelyet ki is használnak, így a költségvetési kifizetéseket a sehol sem definiált „európai értékek” betartásához, az eurózónába való belépéshez vagy a kötelező betelepítési kvóta elfogadásához kötnék.
Brüsszelben már kész forgatókönyvek vannak az esetleges kiadáscsökkentés terítésére. A legegyszerűbb az agrár- vagy a kohéziós támogatások 20-20 százalékos mérséklése lenne, amely ellen A Kohézió Barátai néven egyesült 16 tagországnak lenne néhány szava. A versenyképesség javítását szolgáló Horizon 2020 program és az Erasmus-források csökkentése már sokkal nehezebben lenne kommunikálható. Az új büdzsé beterjesztése még csúszik; amint egyezség születik London és Brüsszel között, mi is tisztábban látunk majd.